Milyen gyerekkori baleseteid, sérüléseid voltak? Hogyan gyógyultál meg belőlük?
1) Egyszer leckeírás közben véletlen beleszúrtam a kezembe a ceruzát. (Tényleg véletlen!) Kötözni kellett egy darabig, a hegyét már nemnagyon lehetett kiszedni, azóta is bennem van (7 éve volt). Szerencsére nagy baj nem történt, mivel ereket nem találtam el. :D
2) Egyszer sétálás közben beleléptem egy rozsdás szögbe, félig beleszúrt a lábamba (cipő volt rajtam). Tetanuszt kaptam, olyan egy héten keresztül kötözi kellett, meg 2-3 napig nem lehetett ráállnom, 2 héti nem tesizhettem, azután már meggyógyult. A seb helye olyan 4 hónapig maradt meg utána.
3) Véletlen a folyosón úgy összeütköztem egy ismerősömmel, annyira, hogy kitört a fogam. Szerencsére tejfog volt, a helye eléggé felduzzadt, azt azt hiszem, borogattuk. A helye még mindig megvan egy kicsit, pedig már 5 éve történt.
Óvodás koromban egyszer azzal szórakoztam,hogy a gyerek(műanyag) medencétfelvittem a teraszlépcső tetejére,ráülte,és lecsúsztam vele.A végén jól bevertem az állam a beton lépcsőbe:D.Az államon ma is halványan látszik a forradás,mert elég szépen szétnyilt.
10 évesen a macska konzerv ráesett a lábujjamra,szétnyilt a lábbujjam.
A bal hüvelyk ujjamra rácsuktam a kocsi ajtót,lejött a körmöm.
A baj mutató ujjamra szintén rácsuktam a kocsi ajtót,de ott az ujjperc el is tört.
15/L
ajajjjj :-) Én akkorákat estem kiskoromban,most már jót nevetk rajtuk de akkor nagyon fájt,pár nyom meg is van még azóta is :-)
Egy nagyon durva van,figyi :-)) Ülök a bilin úgy 2évesen,tesóm vasalt,kiment egy pillanatra és én meg felálltam a biliről és szépen oda totyogtam a vasalóhoz megakartam fogni de én szépen rátenyereltem,szaladtak velem a sürgőségire,hónapokig jártunk kötözésre és a nyoma a mai napig megvan a tenyeremen :-) Nagyon durva,hogy a mai napig emlékszem rá :-)pedig 2éves voltam :-)
22/L
Nekem rengeteg volt, tört kezem lábam... Tesóm lelökött az ágyról pont neki a dohányzó asztal sarkának, betört a fejem:S Máskor ledobott az ágyról, eltört a kezem, mire hazajöttek anyuék lefektetett egy fél kalmopirinnel azt annyi :D Anyu meglátta a karom és rohant velem az ügyeletre. 3 éves voltam
Nagyobb koromban is voltak baleseteim... Papucsban ugráltam a lépcsőn, eltört a bokám, levettem a gipszet és elszöktem futóversenyre, műteni akarták, elszöktem a kórházból is.
Biciklivel elütöttem egy 3 éves kisgyereket aki kismotorral (vagy futóbiciklivel?) játszott, beszorult a küllő közé a lábam, de nem lett nagyobb bajunk.
Verekedtem suliban, eltört az ujjam.
Erősnek hittem magam és tesóm súlyzóit emelgettem, ráejtettem a lábamra, megint mentünk a balesetire :S
Nem voltam én rossz gyerek, csak eleven.
A legutolsó balesetem akkor történt mikor az előző lakásunkban a párommal meg apukámmal tapétáztunk, dőlt a szekrény sor pont a páromra dőlt volna, odaugrottam, ellöktem és már nem volt időm nekem is elugrani alóla, rám dőlt... :S Nem volt annyi eszünk, hogy a vitrinből kipakoljuk az üvegeket. Gondolhatod... Össze-vissza varrtak, foltoztak. A párom megúszta egy tetanusz injekcióval meg egy kis betadinnal, mégis hazafelé végig sírta az utat (27 éves felnőtt férfi létére) hogy neki mennyire fájt a "szuri" :D
Szép emlékek :)
Kézzel vettem le a tűzhelyről a lábast és leégett a tenyerem (ma már nem látszik, csak a kézfejemen kicsit),
kiszúrtam a dobhártyámat véletlenül mert idétlenkedtem az esernyővel és megműtötték tökéletesen hallok,
kosárlabdáztam és az ellenfél csapatából egy lány annyira lekarmolta az arcomat, hogy egész nyáron nem volt rajta bőr,
idétlenkedtem a jégen és eltörtem a térdkalácsomat de teljesen meggyógyult
és még sorolhatnám ....
ne haragudjatok de olyan jókat nevetek a történeteiteken..:D
ez a kedvencem: "kiszúrtam a dobhártyámat véletlenül mert idétlenkedtem az esernyővel " hogy tudtad egy esernyővel?:O
az én történeteim.: vagy 6-7 éves lehettem létrán akartam felmászni a tetőtérbe de lezuhantam.. igaz csak 1-2 métert de utána alig kaptam levegőt.
aztán kimentem egyszer bicajozni és az egyik gyerek a küllőm közé tett egy faágat én felborultam és a bordámnál egy hatalmas vágás lett, mai napig ott van, olyan mintha műtöttek volna.
Aztán egyszer egy kólás üveget hoztam fel a lépcsőn és széttört az államat szétvágta a helye még mai napig ott van.
Aztán egyszer egy sima járdán de tényleg sima volt fejre estem..:D
Jaj meg a legviccesebb mikor ügyes akartam lenni, és meg akartam mutatni, hogy tudok nekifutásból bukfencezni és a radiátor meg az ágy között pont akkora hely volt hogy a fejem befért, és én rohantam,rohantam csak későn kezdtem hozzá a bukfenchez és egyenesen bezuhantam az ágy és a radiátor közé.. úgy húztak ki onnan..xd:D
sírok a nevetéstől :D
ez a radiátoros sztori is nagyon nagy :D
nem is tudom, mik voltak
egyszer szaladtam ki a konyhába, elcsúsztam a kövön és dobtam egy hátast, elrepedt a könyököm
strandon rohangáltam, eltört a lábujjam...
beszorult a szekrény ajtaja én meg rángattam mint az eszelős erre rám dőlt az egész szekrénysor. pont egy polcba kerültem így egy kis vágással megúsztam :)
tesóm elvontatott biciklivel... :D se kezemen se lábamon se a mellkasomon nem maradt bőr
tesóm kergetett, beletenyereltem egy összetört sörös üvegbe. talán ez volt a legdurvább, ömlött a vér...
a legijesztőbb meg néztem, hogy van egy kis lila valami a kezemen. nem sokkal később már a csuklómon is volt aztán a karomon. mutatom szüleimnek, hogy tök furcsa, egy nagy lila csík van a kezemen és jön felfelé :D azonnal ügyelet persze, azt már nem is tudom, hogy a kezemmel mi történt, csak arra emlékszem, hogy egy kis seb volt rajta :D
Gyakorlatilag semmi. Mármint olyan nem volt, amiből annyira meg kellett volna gyógyulni. Pár bicajjal elesés történt, amikor felhorzsoltam a térdem. Meg egyszer öcsém ráugrott az emeletes ágy tetejéről az ujjamra, az akkor eltört, de még csak orvos sem látta. Csak onnan gondolom, hogy el volt törve, mert a középső ujjam legfölső ujjperce azóta meg van vastagodva, van ott a csonton egy kis bütyök vagy mi, igazából nem is látszik, csak ki lehet tapintani, hogy nem olyan, mint a másik. Anyukám nem igazán akarta elhinni, hogy ANNYIRA NAGYON fáj, mint amennyire mondom, meg volt róla győződve, hogy csak azt akarom, hogy öcsém mégjobban meg legyen büntetve. Hát mondjuk ja, tudtuk mi csinálni a feszkót rendesen tesómmal :)
A "nagyobb" sérüléseimet mind huszonévesen szereztem (pl. az egyik ujjamból félig levágtam egy darabot konyhakéssel, meg az ajtó üvegével elvágtam az arcom - azt varrni is kellett), de gyerekkoromban nem voltam ennyire önveszélyes :) Az öcsém annál inkább :D Vele legalább évente egyszer megjártuk az ügyeletet, pl. amikor homlokkal lefejelte a dohányzóasztal sarkát (ugráltunk a kanapén, annak lett ez a következménye) és szétnyílt a bőr, vagy amikor addig ugrált egy csatornafedélen, amíg bele nem esett a csatornába. De ő már 2 évesen is szerzett hegeket, amikor kismotorral átesett egy padkán.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!