átkozottul egyedül érzem magam, pedig mindenki nagyra értékel; - miért?
Soha senki nem hív meg sehova, vagy hív fel, az életem minden percébe az egyedüllétet vonzom be valami okból. Pedig mindenki így-meg úgy dícsér, hogy ilyen meg olyan értékes ember meg jóbarát vagyok. Csak épp nekem nincs kivel megosztanom a problémáimat. Állandóan én hívogatok mindenkit ha találkozni szeretnék valakivel. A saját tesóimat is állandóan nekem kell hívogatnom, pedig nagyon örülnek ha látnak. Ez számomra ellentmondásos, és logikátlan viselkedés. Tudom hogy beképzeltnek tűnik, de már azt kell mondjam, legszívesebben szkennelném magam hogy legalább egyetlen ember legyen ebben az átkozott életben aki néha felhívna (és nem mindíg én), vagy kezdeményezné hogy találkozzunk időnként; - akivel értelmesen (építő jelleggel) el lehetne végre beszélgetni (nem az x-faktorról,meg mit tudom én milyen nevű mondvacsinált "tehetségekről" - különben sem tévézek, mert az is inkább leépíti az embert mintsem gazdagítana).
Nyomorult egy világ ez én mondom...
Én jelentkezem a klubba :)
És koccintok Veletek!!
És mindenkinek aki itt van, kívánom, hogy jövőre ne kelljen itt lennie:):) Hiszen nincs az a rossz amiből ne születne valami jó!! Ma pl, megismertük egymást:):)
B.U.É.K.
Nem szabad beletörődni a magányba. Ha egyedül vagy, fel kell hívni valakit, mert az emberek nagyobbik fele csak várja a hívásokat, és lényegesen kevesebb az olyan ember, aki ránéz a másikra, és holnap már együtt mennek bulizni.
Vicces volt olvasni, hogy te is 33 vagy (én is annyi), és ugyanaz a problémád, mint nekem.
Karácsony két napját végiggüriztem, robotoltam, virrasztottam, és amikor végre 26.-a lett, és délig aludtam, felébredve azon gondolkodtam, hogy két napig ki sem mászom az ágyból. Aztán két napot töltöttem bezárva a lakásban úgy, hogy senki sem nyitotta rám az ajtót, és én felfedeztem, hogy emberek közé kell menni. Fogtam a kutyát, és kimentem sétálni, és egyszerre huszan ugrottak nekem, hogy hol voltam az elmúlt két napban. Mivel nem mondhattam nekik, hogy az ágyban fekve önsajnáltam magányos halálról és farkaskutyákról, akik a holttestemből lakmároznak, mint Bridget Jones, így azt mondtam, hogy kicsit pihengettem.
Barátok kellenek? Tedd félre a negatív gondolataidat, hogy mindig csak te telefonálsz, mert szerintem ez inkább bátorságra vall, hogy mersz kezdeményezni. Az ember többnyire fél felhívni bárkit is, gondolván, úgysem örül majd nekem, úgyhogy inkább magányosan vagyok.
Megmondom őszintén, azért vagyok itthon egyedül (na jó, a kutyával :)), mert hülye voltam. Két helyre is hívtak szilveszterezni. Én pedig elkezdtem agyalni. Hogy hogy jutok haza holnap, amikor nincs közlekedési lehetőség. A barátaim felajánlották, hogy hazahoznak, én meg azt feleltem, nem akarok gondot okozni, és köszi, de nem. Így most itthon vagyok. Jövőre majd bátrabb leszek, és én szervezek szilvesztert, amire meghívom a barátaimat.
Légy bátor, és tessék barátokat előhajtani. Pontosabban tessék közösségi eseményekre járkálni. Nem otthon ülni, és siratni magad, mint én. :)
Kérdező akkor boldog új évet (virtuális koccintás) :):)
Biztos vagyok benne, hogy hamarosan boldog kapcsolatod lesz. 21 éves nő vagyok, lassan 22 és megsúgom az én korosztályom a 30-asokra bukik :) Szóval tuti sikered lesz :)
A lényeg az hogy ne azon akadj ki hogy akit most ismersz azok nem foglalkoznak veled meg hogy azok mennyire értéktelenek. Vannak életed és fejlődésed szempontjából értéktelen emberek...
...Nos nem velük kell foglalkoznod a legjobban hanem keresni a számodra értékes embereket. Ez attól függően hogy milyen ember vagy nem biztos hogy éppen olyan egyszerű... De hát látod már most van egy jópár jelentkező aki ismerkedne veled.
Amúgy olyan ismerős dolgok amiket leírtál...
utolsó, köszi a választ!
Igazából azok sem értéktelenek, akikkel próbálkoztam, épp ellenkezőleg: ha azok lennének, nem is tenném. Sőt, pl. hugomat jobban féltem mint a saját életemet.
A kérdés inkább arra irányult, hogy néha-néha jól esne a megerősítés, pont ezen érzéseimért, vagy szándékaimért viszonzásul - ha lehetek ennyire "önző".
Tehát itt elsősorban nem is párkapcsolati problémáim vannak, (bár az is rám férne, és biztos sokat lendítene a helyzeten:D), hanem inkább az hogy néha én is megkapjam a szeretteimtől (családtagok, barátok,...) a fontosság érzését, akikkel szemben én kimutatom rendszeresen.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!