Teljesen reménytelen hozzádillő nőt találni?
Sziasztok!28éves "srác" vagyok.Volt egy két rövidebb kapcsolatom, de lényegében összesen két lány volt akivel komolyabban együtt voltunk.4és5 évig tartott.Mindig valahogy azt éreztem, hogy több áldozatot hozok, mint ők.
Valahogy komolyabb gondolkodásúnak is éreztem magam.Család, gyerek, ilyesmi.Tudjátok.
Mindig azt éreztem, hogy annyi mindent elkell néznem, megkell engednem, hogy együtt élhessek valakivel.Ha arra gondolok, hogy hozzám illő párt találok valaha, az olyan lehetetlennek tűnik, mint tűt a szénakazalba.Pedig nincsenek nagy elvárásaim.Namost lehet, hogy rossz emberekbe botlottam, de mondom elég sok kapcsolatom volt már ilyen olyan, és mindig arra jutok, hogy lehet jobb egyedül.
Elég korán elkerültem az "otthonnak" nem nevezném helyről.Piás nevelőapuka, nemtörődöm anyuka.
Mindent ezzel szöges ellentétben csinálok.Fontos a nyugalom, a család, az ünnepek, becsület, tisztelet.Eltartani nem tudnék egy nőt, de nem keresek rosszul sem.Magamra alig költök már, csak amit muszály.Csúnyának sem érzem magam.Nem nagyon járok el a munka mellett sehova, a párom mindig elengedtem, akár el is mentem érte.Ha kiis mozdulok nem igazán érzem azt, hogy bárkivel eggyütt tudnék élni ezek után.Társas lény vagyok.Nekem is vannak gondjaim, bajaim, de egy társ, egy nő nagyon hiányzik.És itt nem a "barátnőimre" gondolok, akikkel néha összefutok.Csak nagyon megy az idő, és a második komoly csalódáson vagyok túl.
Szóval kezdem úgy gondolni, vannak férfiak, akiknek agglegényéletet kell élniük, és nem szabad komoly kapcsolaton gondolkodni.Mert nagyon nehéz hozzád illőt találni, a sok kompromisszumnak meg rossz vége van.
Jobb egyedül?
Létezik még ilyen férfi...szerintem amiket leírtál teljesen jogosak. Vannak elvárásaid, és szerintem nem is kell alább adnod. Jó pasi lehetsz...
23L
A fél világot felkutattam annak idején egy ilyen pasi után, mint amilyen te vagy! Olyan ritka az a férfi, aki normálisan, komolyan áll egy kapcsolathoz, és nem csak a testiség, meg a szórakozás érdekli.
Fel ne add a keresést! Te vagy a lányos mamák álma!!!!
Bárcsak több ilyen lenne!
Hát igen. Szeretem,ha egy pasi főz,de amint irtam,párom nem teszi. Nem értem,hogy miért nem tudtak a barátnőid megbecsülni!
Sok sikert kívánok,remélem találsz olyat,aki megbecsül.
Nem reménytelen, egyáltalán nem, csak tudd, és vágyjál arra amit szeretnél, irj egy listát, milyenek voltak az előzők negativ és pozitiv tulajdonságai. legyen a legelső pl. szeressen úgy ahogyan én őt...stb
általában mindig olyan partnert vonzzunk be amire éppen szükségünk van, semmivel sem kapunk másmilyet :-() viccesen is irhatnám, ki mit vet úgy arat..
A leirásod alapján te lennél minden singli nő álma, de azért biztosan valamiért vonzást találtál ezekben a lányokban a legelső pillanatban ugye? arra válaszolj magadnak, hogy mi is volt a motiváció amikor megláttad a barátnőid, a legelső sugallat/gondolat róla meghatározza az egész jövőbeli kapcsolatot. Aki nem veszi észre, mivel a rózsaszin szeműveg mindig is ott van mindenki szemén abban az időben, az igy jár, és az emberek 99,1% igy jár :-) csak később analizál :-) sajnos amikor már eldobja a rózsaszin szemüveget..
Azt irtad Te voltál aki elhagyta őket, tehát a lányoknak megfeleltél, csak forditva nem, nos akkor ideje annak a listának, hogy előkerüljön, akiknek eddig ajánlottam bejött ez a listairásos dolog, sőt magam is használom 99%-os sikerrel:-) aztán amit kihagyok belőle, hát pontosan az jön be, ajánlom neked hogy mindig bővitsd napról napra ezt a listát, mert úgy jársz mint én :-))) az hogy igényes vagy egy nagyon pozitiv tulajdonság, és hogy milyen helyen találtál rá ezekre a lányokra az is fontos, egy szórakozóhelyen kevés eséllyel lehetsz sikeres, vagy egy társkereső helyen a neten talán jobban leirhatod, hogy milyen nőre vágysz, mint egy buliban ahol a megjelenés a legfontosabb és elkápráztatva vagy máris a másik személyétől ....
Tisztelt kérdező,
Merre élsz, mik a paraméterek? Ugye itt lehet jelentkezni mustrára?? :D :D
Viccet félretéve, sajnos mindenki életében vannak peches időszakok párkapcsolati téren. Ha nem görcsölsz azon, hogy vajon mikor találsz magadnak valakit, hanem lazán veszed a dolgokat, biztos hamar találsz egy, a számodra megfelelő partnert magad mellé.
Randi ügyben még e-mailezek :D :D
Kedves Kérdező!
Ahogyan mondták már előttem,sok nő álma egy ilyen férfi,többek között az enyém is.Ne változz meg,így vagy szuper,ahogy vagy!És az igényeidből se adj lejjebb,mert az általában nem jól sül el.Fontos,hogy ne akard görcsösen az új kapcsolatot.Erre koncentrálok én is,aztán majd lesz valahogy....
21/N
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!