Hogy mondjam el a szüleimnek, hogy meleg vagyok?

65%-os válaszolónak, aki szerint ez egy "ocsmány divat" meg "menekülés":

Teszek én is egy próbát a felvilágosításodra..

Képzeld el, ha beszippantana egy dimenziókapu, és egy olyan városban találnád magad, ahol az azonos neműek közti vonzalom a normális, és a heteroszexualitás lennée a ritkább, a megtűrt, divatnak titulált jelenség. Szóval ebben a helyzetben te lennél, akire ferde szemmel néznek, amit te biztos nem akarnál, ezért muszáj lenne a pasikhoz vonzódnod. Képes lennél rákényszeríteni magad? Bele tudnál zúgni egy pasiba? Nem hiszem.

Nyugi. Tudom, hogy nincs ilyen város. Nem vagyok szélsőség, heteró vagyok én is, nem járok melegfelvonulásokra a jogaikért harcolni. Tudom, hogy rendellenes, mert az ilyen egyedek alkalmatlanok a civilizáció fenntartására, akár a meddők, impotensek, fogyatékkal élők. Egyszerűen csak tudom, hogy ez egy veleszületett dolog! Vagyis nem elhatározásra működik! Nem tudnám elhatározni, hogy rámozduljak egy csajra akkor se, ha ezzel kéne valakinek megfelelnem. A homoszexualitás genetikai hiba, ha úgy tetszik. Nem lehet vele mit csinálni.

Hogy akkor miért is érzékeljük úgy, hogy most több van belőlük, mint régen? Amiatt a jelenség miatt, amit te divatnak titulálsz. Egyszerűen csak az történt, hogy kezd megérni arra a társadalom, hogy felfogja, hogy aki homi, az nem tehet róla. Úgy született. Nem tud mást tenni, mint vagy magányosan élni, vagy boldog lenni egy azonos neművel. Ez az amit kezdenek elfogadni bizonyos mai társadalmak. Ezért aki meleg, az be meri vállalni. Régen nem merték, kénytelenek voltak egész életükben visszafojtani vágyaikat, érzelmeiket. Ezért egyszerűen nem derült ki egy elég nagy részükről, hogy léteznek.

Hogy miért tűnik ez divatnak? Mert az elfogadóbb légkör hatására a még kialakulatlan tinik kipróbálják magukat útkeresés gyanánt. Akinek pedig bejön, az valamilyen mértékben az. (Mert itt is fokozatok vannak.) Mert olyan egyszerűen nincs, hogy aki teljesen heteró, képes lenne azonos neművel nyomatni egy divatnak látszó jelenség hatására.

A másik oka, amiért divatnak látszik az a következő. Ugyan kezd érett lenni rá a társadalom, hogy elfogadja, hisz nem tehetnek róla, de még nem érett annyira, hogy ne minősüljön furcsa, extrém dolognak. Ezért alkalmas arra, hogy "menőzni" lehessen vele. De mondom, erre csak az képes, akiben valami hajlam van.

Nem a levegőbe beszélek. Mikor 16 éves kiscsaj voltam, gyerekkori barátnőm egyszer bepróbálkozott. Ő is alapvetően heteró, de az extrémkedős, "kipróbálom magam" korszakában volt, és valamennyire be is jött neki a csajozosdi (de ugye aki kicsit is biszex, az előbb utóbb inkább az ellenkező neműeket választja). Szóval lesmárolt, meg benyúlt a bugyimba (ráadásul ott volt egy srác is, meg a húgom is, szóval súlyos volt a csaj..). Egy ideig hagytam, mert ki tudja, mi van ha jól esik. De nem esett jól, erre igen hamar rájöttem. El is mentem levegőzni, mert kicsit hányingerem lett.

Meg amúgy is, én egyértelműen a pasikhoz vonzódom. Csak fiúba zúgtam eddig bele, ezután is így lesz. De atól még jó ránézni egy szép cicire – esztétikai élvezetből. Meg nem hánynám el magam, ha egy csaj lesmárolna, egyszerűen csak nem élvezném. Ettől még masszívan heteró vagyok.

Miért vonul fel a melegek egy része? köztük is ugyanúgy vannak intelligensebbek, meg butábbak. A butábbak nem veszik észre, hogy a felvonulásuk épp az ellenkező hatást váltja ki (legalábbis a buta emberekből), mint amit el akarnak érni. Azt akarják elérni, hogy a maradék kirekesztés, viszolygás, diszkrimináció is megszűnjön. De aki elítéli őket, mert sötét ahhoz, hogy fefogja a dolog veleszületett voltát, hogy nem tehetnek róla stb., abból a felvonulás az ellenkezőjét váltja ki, mert csak az csapódik le benne, hogy magamutogatók, és ettől csak erősödik benne az undor. És persze az ilyen gyökerek azt hiszik, a melegség velejáróla az exhibicionizmus, ami pedig 2 teljesen független dolog. A melegek töredéke megy el felvonulni, a többi csak csöndben éli az életét, nem is látszik rajta. Tudom, mert van ilyen ismerősöm.

Most képzeld csak el, hogy valaki (mondjuk fiú) megszületik, oviba megy, aztán suliba, olyan tizenéves kora körül elkezdi furcsállni, hogy nem érdeklik a csajok, holott azt látja, hogy általában a fiúk csajoznak. De nem érez semmit, nem érti, mi a jó benne. Aztán megtetszik neki egy srác. Itt jön rá, hogy egyáltalán milyen érzés vkihez vonzódni. Küzd ellene, de egy idő után nem bírja visszafojtani. Esetleg bele is zúg mint a vadszamár. Nem akar homokos lenni, de egyszerűen az. Előbb utóbb kénytelen lesz bevallani magának. 2 dolgot tehet.

A., Valami miatt elítéli a dolgot, mondjuk felvilágosulatlan, vagy csak nem akar semilyen kisebbséghez tartozni – ezáltal önmagával is örök harcban marad. Eleve szar így élni, plusz soha senkinek nem mondhatja el. Egész életében vissza kell fojtania vágyait, érzelmeit. Max otthon recskázhat b*zipornóra. Sosem lesz boldog. (Régebbi korokban a legtöbbjük ilyen sorsra jutott.)

B., Felvállalja, kiharcolja, hogy elfogadják. (Ennek nehézsége a közvetlen környezete felfogásától függ.) Megtalálja a boldogságot egy pasival, és a rendellenes adottságaihoz képest aránylag teljes élete lehet. Nem lesz családja, de legalább nem lesz pszichikailag sérült.

Kíváncsi vagyok, te mit tennél ilyen helyzetben..

Biztos empatikus vagyok, de szerintem a fentiek ismeretéhez nincs szükség empátiára. Elég hozzá annyi infó, hogy ez bizonyítottan genetikai adottság. Illetve ismerek 1-2 meleget akik teljesen normális, jófej, intelligens, visszafogott arcok, nem vrik nagy dobra, csak úgy élnek, ahogy nekik jó.

Elnézést a kérdezőtől, hogy ennyit írtam egy válaszolónak. Azt gondolom, mindenképp meg kell tudniuk. Láthatóan nehéz valakit meggyőzni, aki máshogy szocializálódott, bármennyire is egyértelműnek tűnnek a fenti tények. Esetleg ha írnál nekik egy hosszú levelet (akár olyasmit, amit én írtam az előbb a laza arcnak), amit dramaturgiailag úgy építenél fel, hogy előbb lenne meggyzőző, és csak később derülne ki belőle a sokkoló tény.. az szerinted jó ötlet?

60 éves nő vagyok, és nem én vagyok leszbikus, hanem a lányom. 10 éve vallotta be, akkor volt 20 éves. Nem mondom, először mellbe vágott a dolog, de aztán rájöttem, hogy a sok rossz közül, ami az Ő visszahúzódó, sokszor ellenséges magatartását okozhatta volna, még mindig ez a legjobb. Megértettem, hogy addigi életében mit, miért tett, és valóban megkönnyebbültem, hogy "csak ennyi a baj". Leültünk, átbeszéltük, hogy ez mennyire publikus, ki az, akinek bátran el lehet mondani, és ki az, aki jobb ha tudatlanságban él tovább. Megjavult a kapcsolatunk, hiszen sokkal nyitottabb lett.

Véleményem szerint érdemes kilépni a fényre.