Nem hiszem, hogy másnak van ilyen problémája. Egy tévéműsor miatt?
Huszonéves lány vagyok, párom egy tízessel idősebb. Nem élünk együtt, igazából nem is sokat találkozunk, de eddig minden Megasztár műsort együtt néztünk oly módon, hogy skypon tartottuk közben a kapcsolatot, és folyamatosan megbeszéltük, hogy ki mit is gondol éppen.
Ő Tolvai Renátának szurkolt, abszolút kedvence volt, sokszor annyira dicsérte már előttem, mintha szerelmes lenne belé. Nem is rejtette véka alá, teljesen nyíltan csinálta, hogy Reni így, Reni úgy, milyen szexi, micsoda lábak, érzéki száj, az a fejtartás, micsoda szexualitás árad belőle, micsoda tehetség, Sanders biztos nem kellene neki, ha egyszer vele találkozna, stb. Egy ilyen után ott akartam hagyni a francba a skypon, hogy ezt nem hallgatom, na akkor azzal jött, hogy de én vagyok neki, meg hát az én lábam szebb, stb. Aztán még ő sértődött meg, hogy én túljátszom a féltékenykedést, és akkor nem beszél velem, úgyhogy csak az lett, hogy ő hagyott ott skypon, holott én szándékoztam őt otthagyni.
Minden héten ez volt, hogy a Reni milyen sikeres és gyönyörű, nekem meg csak egy rétegműsorom van egy rétegrádiónál, amit ha 100 ember hallgat, akkor sokat mond, de őőőőőő hallgatja (ez ki volt emelve).
Szabályos lúzernek érzem magam emiatt, mert én nem vittem semmire, ő pedig bukik az ilyen sikeres csajokra. Nekem is mindig mondta, hogy legyek nagy ember, vegyem magam körbe nagy emberekkel. Ami eddig összejött, az úgy látszik, hogy kevés. A külsőmet is kifogásolta sokszor úgy, hogy közben Renike volt a tökéletes álomnő.
Most bele se mertem gondolni a mai döntőbe, hogy mi lesz, ha ez a csaj megnyeri, akkor én hogy fogok szorulni. Hát megnyerte. És mit gondoltok, mi volt? Ott voltam skypon szokás szerint, és ma egyáltalán fel se jött, sms-t se írt, egyáltalán nem keresett meg. Gondolom, egyedül akarta kiélvezni az álomnő győzelmét. Talán, hogy én semmit se mondhassak rá. Azóta, gondolom, erre veri magát, hogy győzött, ugye, ő megmondta, jó nő, naugye, stb.
Istentelen nagy lúzernek érzem magam, és azt sem tudom, hogy mikor fog megkeresni megint, egyáltalán hogyan tovább.
Először is tényleg lúzer vagy, úgyhogy jól érzed.
Másodszor: te nyilván szar csaj vagy, a csávó meg szar csávó. Nincs ezen mit szépíteni, ha kaphatnátok jobbat, azzal lennétek. Ha nem mondaná, hogy a Renike jobb csaj, akkor is azt gondolná. Ez így van a kapcsolatok 90%-ában legalább.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!