Nem hiszem, hogy másnak van ilyen problémája. Egy tévéműsor miatt?
Huszonéves lány vagyok, párom egy tízessel idősebb. Nem élünk együtt, igazából nem is sokat találkozunk, de eddig minden Megasztár műsort együtt néztünk oly módon, hogy skypon tartottuk közben a kapcsolatot, és folyamatosan megbeszéltük, hogy ki mit is gondol éppen.
Ő Tolvai Renátának szurkolt, abszolút kedvence volt, sokszor annyira dicsérte már előttem, mintha szerelmes lenne belé. Nem is rejtette véka alá, teljesen nyíltan csinálta, hogy Reni így, Reni úgy, milyen szexi, micsoda lábak, érzéki száj, az a fejtartás, micsoda szexualitás árad belőle, micsoda tehetség, Sanders biztos nem kellene neki, ha egyszer vele találkozna, stb. Egy ilyen után ott akartam hagyni a francba a skypon, hogy ezt nem hallgatom, na akkor azzal jött, hogy de én vagyok neki, meg hát az én lábam szebb, stb. Aztán még ő sértődött meg, hogy én túljátszom a féltékenykedést, és akkor nem beszél velem, úgyhogy csak az lett, hogy ő hagyott ott skypon, holott én szándékoztam őt otthagyni.
Minden héten ez volt, hogy a Reni milyen sikeres és gyönyörű, nekem meg csak egy rétegműsorom van egy rétegrádiónál, amit ha 100 ember hallgat, akkor sokat mond, de őőőőőő hallgatja (ez ki volt emelve).
Szabályos lúzernek érzem magam emiatt, mert én nem vittem semmire, ő pedig bukik az ilyen sikeres csajokra. Nekem is mindig mondta, hogy legyek nagy ember, vegyem magam körbe nagy emberekkel. Ami eddig összejött, az úgy látszik, hogy kevés. A külsőmet is kifogásolta sokszor úgy, hogy közben Renike volt a tökéletes álomnő.
Most bele se mertem gondolni a mai döntőbe, hogy mi lesz, ha ez a csaj megnyeri, akkor én hogy fogok szorulni. Hát megnyerte. És mit gondoltok, mi volt? Ott voltam skypon szokás szerint, és ma egyáltalán fel se jött, sms-t se írt, egyáltalán nem keresett meg. Gondolom, egyedül akarta kiélvezni az álomnő győzelmét. Talán, hogy én semmit se mondhassak rá. Azóta, gondolom, erre veri magát, hogy győzött, ugye, ő megmondta, jó nő, naugye, stb.
Istentelen nagy lúzernek érzem magam, és azt sem tudom, hogy mikor fog megkeresni megint, egyáltalán hogyan tovább.
Hogy is kellett volna akkor tennem, amikor azt mondta, hogy:
-ő az álom, mert én még nem vagyok elég sikeres/szép/stb.
-biztos nem kellene neki S., ha VELE találkozhatna egyszer
-nekem CSAK ez van, neki bezzeg...
-csak azért nem hagy ott egy sikeresebbért, mert azok nem állnak vele szóba
Ezek nem kemény dolgok szerinted? Nem Renáta sikerére vagyok féltékeny, szó sincs erről, boldoguljon mindenki, ahogy tud, hanem az bánt, hogy ÉN nem vagyok neki elég jó, és ezt elő is adja ilyen minden lehetséges alkalmat megragadva. Mert bezzeg mások. Ez azért rombolja az ember lelkét, nem is kicsit.
Dehogyis az tart vissza, hogy kinek mit mond, azt csak most vetettem fel poénból.
Hanem az tart vissza, hogy SZERETEM, nem is kicsit, sajnos.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!