Az apám teljesen kikészít. Mit tegyek?

Apám teljesen kikészít. Kb. fél éve van, hogy mikor elmegyünk ruhát vásárolni anyuval apa is velük jön. Persze ő csak gagyi üzletekbe visz be ahol olyan cuccokat árulnak ahol ha párszor felveszel egy pólót az már szétmegy, olyan rossza az anyaga, vagy egyszerűen olyan üzletekbe ahol olyan ruhák vannak amiken kis pillangók, hányászöld betűk és egy nagy furcsa vigyorú emós díszeleg (persze ezt képesek mind 1 pólóra rátenni) . És ha kijövünk egy ilyen üzletből és én (persze, hogy nem) választottam semmit, ő ordítozni kezd és a város közepén (pesrze az sem érdekli, hogy ha 1000 ember van körülöttünk) úgy megüti hátul a fejemet, hogy az minimum háromnegyed óráig még fáj... Aztán közli velem (és a körülöttünk sétálókkal), hogy ha most nem olyan helyen lennénk ahol mindenki lát akkor úgy agyonütne, hogy "abba beledöglök". Meg az egész ország 2. legjobb sulijába járok(tudom ez a helyesírásomon nem látszik), ahol kis gimnazista vagyok, most hetedikes. Tavaly kitűnő lettem (+ egy dicséret hittanból és majdnem még egy matekból), de ő nem dicsért meg csak annyit mondott, hogy ez csak természetes, meg ez úgysem változtat azon, hogy én csak egy hülye gyerek vagyok... Ennek az évnek az elején jó nagy hülye voltam, mert nem tanultam azt mondva, hogy "Apámat úgysem érdekli!". Persze ennek az lett a következménye, hogy a jegyeim leromlottak és nem jól lemaradtam... Azóta sikerült behoznom a lemaradást, németből az utolsó három dolgozatom hibátlan is lett, ezt pedig rajtam kívül egy osztálytársam sem mondhatja el magáról (pláne nem az akinek mind a három egyes lett). Viszont ehhez az kellett, hogy mikor hazaérek (azaz négykor, mert addig szakkörön vagy korrepetáláson vagyok, vagy segítek valakinek, ha valamit nem értett órán) eszek, újságot olvasok majd megyek tanulni, amit úgy nyolckor fejkezek általában be. Persze van, hogy ennyi idő nem elég, akkor van, hogy akár tízig is ott görnyedek az asztal előtt. Az már nem érdekel, hogy apám szerint hülye vagyok, viszont ez eléggé lefáraszt, így hétvégén mindig tízig alszom. Most is ez volt és amikor kimentem a ebédelni megkértem anyut, hogy ne keljen levest ennem, mert tény ami tény utálom (olyan leves volt mint a tojásleves, csak tojás nélkül). Erre persze apu elkezdett ordibálni velem, hogy miért nem eszek, és miért alszom tízig. Majd megpróbált megpofozni, de nem ért el és rámparancsolt, hogy hajoljak hozzá közelebb. Én meg annyira féltem, hogy megtettem, hisz tudtam, ha nem csinálom akkor kétszer akkora pofont kapok. Hát akkora nyaklevest kaptam, hogy azóta is fáj... Meg persze utána elkezdtem sírni (mint ahogy minden pofona után is). Anyu azt mondta, hogy "Ne sírj kicsim!", de apu ezen megint elkezdett ordibálni, hogy "Dehogynem! Sírjon csak!". Manapság már próbálok egyre több buszt lekésni, ha jövök haza az iskolából, hogy csak az apámmal ne kelljen együtt töltenem egy percet se. Viszont most már kész vagyok. Hetente minimum két pofont kapok. Van egy barátnőm akivel végre tudtam őszintén beszélni erről, és ő azt mondta, hogy írjak az IM újságnak... Most mit csináljak? Írjak vagy ne?

13/L