Tizenévesek, ha nektek ilyen gyereketek lenne később, mint amilyenek most ti vagytok, eltartanátok meg jópofát vágnátok az egészhez?

Nehéz kérdés. Én most 20 éves vagyok,de nagyon sok mindent megéltem,és nagyon sok hülyeséget is csináltam. Voltam díler,voltam előzetesben, belekóstoltam az utcalányok életébe,17 évesen összeköltöztem egy idiótával,aki többször is péppé vert...stb. Elsőre mindenki azt gondolhatja,hogy valami cigány putriból származom,15.gyerekként a szüleim le sem sz*rták,hogy mi van velem. Pedig nekem igazi minta családom van. Apucinak saját jól menő vállalkozás,anyucinak nincs más dolga,csak hogy a plázákat járja a legújabb gucci és dior cuccokat kutatva,külön autó mindenkinek egyebek. Mindent megkaptam,és mégis,nekem szimpatikusabb volt a csavargó életmód,ezért 16 évesen leléptem otthonról,otthagyva a milliomos palánták kényelmes életét.Hogy miért? Mert túlságosan óvtak a szüleim mindentől,"túlszerettek". Annyira rettegtek tőle,hogy elkallódok,hogy ők maguk űztek bele ebbe az életmódba. Egy éve haza jöttem,rengeteg tapasztalattal a hátam mögött. Most már belátják,hogy ők rontották el.

Elnézést a kis kitérőért,ezzel azt szerettem volna mondani,hogy nem mindig csak a gyerekben kell keresni a hibát,és nem foghatjuk mindig a gyerek barátaira,hogy a csemeténket bele viszik a rosszba. És akkor most a kérdésre válaszolva: ha olyan gyerekem lenne mint amilyen én voltam,nem pofákat vágnék,meg eltartáson gondolkodnék,hanem első sorban magamban keresném a hibát,hogy hol rontottam el a nevelését! Kompromisszum!

"Megöregedtél és ilyen idős korodban otthon ültél anyukád szoknyája mellett, ahelyett, hogy kihasználtad volna a fiatalkorod."

Na igen, ebben van valami:) Szerintem minden gyereknek/fiatalnak meg kell csinálni a saját hülyeségeit, abból tanul. Aki otthon ül anyuka szoknyája mellett és tanul mint a güzü, ahelyett hogy néha elmenne a haverokkal bulizni, mint minden normális fiatal, az nem tapasztal eleget, és később nagyon bánni fogja, arról nem is beszélve hogy minnél előbb kapja meg az ember az élet szokásos és kötelező pofonjait, annál jobb. Jobb minnél előbb túlesni rajta, és zsebre vágni a tapasztalatot, mint állni 20 évesen és pislogni nagy szemekkel naivan a nagyvilágba. Én is megcsináltam a saját hülyeségeimet, kipróbáltam sokmindent, estem sokszor pofára, és szerintem pont ez kellett hogy ember legyen belőlem.

Az eltartásról meg annyit, remélem hogy nekem lesz rá lehetőségem hogy anyagilag is segítsek a gyerekemnek elindulni az életben, hisz szerintem egy felelősségteljes szülő ezt is vállalja amikor gyereket vállal.

ha kábítószerezne vagy egyebek, akkor is eltartanám, és igyekeznék jópofát vágni hozzá, persze nem támogatnám ebben , ellenkezőleg segítenék neki leszokni....de mégis csak a gyerekem! Egy szülő nem dobja ki a gyerekét!!!

Amúgy nem örülnék, ha a gyerekem egy nap olyan lenne, mint amilye én voltam (csináltam jópár hülyeséget), de attól még eszembe se jutna kihajítani őt....

Én mindig nagyon szelíd voltam, és most 17 évesen is nagyon szelíd vagyok, valamint én dolgozom is, hogy az egyedülálló anyukámnak segítsek. Sosem voltam bulizós, mindig inkább a csendes dolgok érdekeltek, pl. olvasás stb., és jó tanuló is vagyok. Szóval rám a leírásod nem igazán illik.

De én nyilván eltartanám a tinédzser lányomat, ha ilyen lenne mint én, hiszen ÉN DÖNTÖTTEM ÚGY, HOGY MEGSZÜLÖM ÉS KÖTELESSÉGEM FELNŐTTKORÁIG GONDOSKODNI RÓLA. Nem a gyerek akar sosem megszületni, hanem a szülők vállalják, akiknek kutya kötelességük gondoskodni a gyerekről. Szerintem.

A gyerekek általában a szülőket mintázzák, és ha egy szülő nem képes hiteles mintát mutatni, és nem eléggé néz fel a szülőjére egy gyerek, akkor ebből sokszor az van, hogy nem ért a szóból, nem érdekli a tanulás, nem önálló, nem vállal felelősséget. Szóval az, hogyha egy tini ennyire kezelhetetlen és semmirekellő az gyakran a szülők hibája.