Fiús nagymamaként lehet ugyanúgy szeretni az unokát, mint lányos nagymamaként?

Én csak a saját példámat tudom felhozni.

Mikor megszületett a kislányom akkor nagyon sokat segített anyósom. Többet is mint anyám. Bármikor hívhatott, bármikor jöhetett. Mi is sokszor mentünk, mindig megbíztam benne. Hagytam, hogy kibontakozzon. Sokszor ott is aludt, nem szóltam le őt vagy szóltam be neki. Tehát megvolt minden mint egy lányos nagymamának.

Ez addig tartott míg a lánya nem lett terhes és nem szült.

Azóta anyósom elfelejtett minket. Ha én nem hívom ő nem hív, a kislányomat ha mi nem visszük, ő nem jön. Azóta egyszer se mondta (1,5 éve), hogy aludjon ott, pedig előtte havonta egyszer biztosan ez megvolt. Sajnos nálunk én hiába adtam meg neki a nagymamaságot, ezt ő taszította el.

A bátyám gyereke sokkal sokkal többet volt anyukáméknál aki ugye a férfi anyja mint a pá női tagjának anyjánál. Jobban is kötődik hozzánk. Anyukám ment segíteni a sógornőmnek holott ő csak anyós.

Én is sokkal jobban kötődtem apukám szüleihez mint anyukám szüleihez.

Szóval nem törvényszerű semmi.

Nem teljesen értem az okfejtést, miért ne lehetne ugyanolyan jó a kapcsolat, miért ne babázhatna ugyanannyit?

Én pl csak azért kötődöm jobban az anyai nagymamámhoz, mert az apai a válás után vérszemet kapott és ok nélkül jelentgetett minket a gyámhatóságnál meg a gyermekjólétnél. Gondolom apám beetette mindenfélével. Nyilván kamaszként azért már átlattam valamennyire a dolgot és nem kifejezetten értékeltem. Azóta kb a 0val egyenlő a kapcsolattartás, nagybátyámnak született 3 gyereke, velük elunokázik, én már nagy vagyok, különben is ellenszegültem, nem hiányzom. Előtte kb perce pontosan ugyanannyit találkoztam velük, a kapcsolat ugyanolyan jó volt, a gyerekkoromra szívesen emlékszem vissza, mindkét nagyszülő rengeteg időt töltött velem.

Semmi köze ennek a nemekhez, csak az egyes emberekhez és a köztük lévő viszonyhoz. Én pl kb a fél életemet az apai nagyszüleimnél töltöttem, mert ők voltak a szomszédaink, mindenben segítettek és támogattak minket. Közben az anyai nagyszüleimet kb évente 1-2x láttam, mert anyám ki nem állhatta az anyját, aki rosszindulatú volt és ivott is.

Az ember afelé húz, aki kedves vele, támogató, összességében egy kellemes személyiség, attól pedig igyekszik távolságot tartani, aki rosszmájú, kioktató, kellemetlen alak.

Mivel neked az első gondolatod rögtön az volt, hogy minden nő ri_banc és így szegény fiús nagymamák nem lehetnek biztosak benne, hogy az ő vérük-e az onoka, akit természetesen nem őszintén szeretnének, hanem kizárólag érdem és pontos időbeosztás alapján, erősen gyanítom, hogy te az utóbbi csoportba tartozol.

Anyukám szülei tőlünk 3 órára laknak. Nagyjából havi 1, max 2 alkalommal láttam őket mindig is. Ettől függetlenül szuper velük a kapcsolatom.

Apa szülei tőlünk 20 percre laknak. Suliból hazajövet nagyjából minden második nap bemegyek hozzájuk. Szoros a kapcsolatunk. Mamámmal mindent meg tudok beszélni.

Szóval szerintem alaptalan a félelmed

Ha az anyós anyukával nem jön ki, akkor van ez. Tehát már jóval a gyerek születése előtt eldől ez, oda csak továbbgyűrűzik.

És szimplán a lakóhely távolsága is nagyon sokat számít természetesen. És persze, hogy az anyósnak milyen az életmódja és mennyire tartja tiszteletben az anya kéréseit, vagy kritizálja, bírálja felül.

Egyébként meg nemtől függetlenül mégis vannak, akik az anyósukkal jobban kijönnek és végül bizalmasabb lesz a kapcsolatuk, mint az anyjukkal. Pláne, ha eleve rossz vagy hiányzik az életükből, az anyós pótolhatja az anyát egy felnőttnél is, és erre is vannak szép példák.

De ha már általánosítás... :P Ismerősi körben sajnos sok a túl sokáig mamahotelben tartogatott férfi, akinél az anya úgy éli meg, hogy sebaj, majd öreg napjaira sem lesz egyedül, a fia segít neki ebben-abban, pláne, hogy már itt fáj meg ott fáj, és örül is, hogy valaki számára hasznos lehet, valakiről gondoskodhat... Ha erre mégis felmászik az ablakába és elrabolja egy vehemensebb királylány, aki anyja helyett anyja lesz és apát farag belőle :D akkor máris mindkettő féltékenyen áll a másikhoz. (És hát ilyenkor gyakoribb a válás is.)

Szerintem tudatosan készülni kell arra, hogy jó férj és apa legyen majd az ember fiából, tehát erre nevelni (pl. hogy tisztelje a nőket, legyen segítőkész, rendszerető, empatikus, önálló), és hogy jó anyós legyen belőlünk, amilyet mi is szerettünk volna. És akkor még mindig lutri, hogy a konkrét választottal majd szimpatikusak vagyunk-e egymásnak.