Hogyan viselkedik veletek a párotok gyereke, amikor mentek érte, vagy ha véletlenül összetalálkoztok valahol? Ugyanúgy örül, mint az apukájának, megölel, megpuszil? Vagy csak egyszerűen odaköszön?

Mert ha velünk máshogy viselkedik, mint veled, akkor abból milyen következtetést szűrsz le?

Ahány kapcsolat, annyiféle.

Az en parom gyerekei koszonni se tudtak.

Ez ahany haz annyi szokas...ertsd mennyire udvariasra es normalisra neveltek azt/azokat a gyerekeket. Ha te vagy a mostoha, akkor alapbol minimum annyi jar mint barmelyik fwlnottnek vagy akarkinek foleg ha egyutt eltek. Azaz megerkezeskor, tavozaskor talalkozaskor utcan akarhol koszon. pl szia Marcsi vagy jo napot mari neni.

Aztan ha a kapcsolatotok neked es a parod gyerekenek mar fejlodik pl jobban megis.eritek egymast, tobb idot toltotok egyutt, te kvazi egy bonusz nagyneni/nagybacsi leszel, akkor mar lehet neked is orulno fog, lelkesen puszilni stb.

Meg szamit a gyerek kora is. A kamaszok tipikusan nem egy orulos fajta allatka. A kicsiket hamarabb el lehet varazsolni.

De nyilvan az nem.varhato el, hogy csak azert lelkesen koszonjenek ugyanugy mint az apjuknak, mert te letezel. Persze van oylam gyerek, aki alapbol mindenki irant lelkes:-)

Nálunk csak odavakkantottak valamit, ha az apjuk is hallotta (ha nem volt ott az apjuk, akkor még annyit sem).

Mondjuk én nem csináltam belőle gondot, bár nagyon tiszteletlen, szemét dolognak éreztem. A fagyi most nyal vissza kb. 10 éve, hogy kirepültek. Nem tartok semmiféle családi összejövetelt, nem vigyázok a gyerekeikre, stb... Ugye "adjon Isten" meg "fogadj Isten" esete.

Férjem nem cseszeget semmivel, mert tudja, hogy ő is sáros, kiállhatott volna jobban értem anno.

Hát ennyike.

Nem értem a problémát.

A párod gyerekétől egy normális, emberi viselkedést természetesen elvárhatsz (köszönjön, beszéljen és viselkedjen veled udvariasan, vegye tudomásul, hogy ott vagy stb.), de miért is kell, hogy ugyanúgy örüljön neked, mint az apjának, vagy hogy úgy szeressen, mint a szülőjét?

Ez teljesen irreálisnak tűnik, a romantikus hollywoody filmvígjátékok által terjesztett hagymázas szemét.

Nem vagy a szülője. Egy idegen vagy, aki az anyukája helyét bitorolja, és ezt sértődés nélkül tudomásul lehetne venni. Ez nem rólad szól. Elváltak a szülei (vagy meghalt az anyukája), és most rohadt nehéz neki. Sokszor ezerszer nehezebb, mint maguknak a szülőknek, akik továbblépnek egy másik kapcsolatba, a gyerektől meg elvárják, hogy igazodjon a megváltozott helyzethez.

Senkitől sem feltétel nélkül elvárható, hogy jól kezelje a szülei válását, különösen nem egy kiskorútól.

Kettőtök közül te vagy az idősebb, az érettebb, a felnőtt, miért helyezkedsz hát gyerek szerepbe, miért várod el egy gyerektől, hogy szeressen és elfogadjon téged?

Ha udvarias és alapvetően kedves veled az már önmagában elég jó szerintem.

Ha pedig látja, hogy nem akarod "elvenni" tőle az apját, nem árulod be őt a háta mögött az apjának a hibáiért és a viselkedéséért, nem hangolod ellene az apját, akkor akár még egy ténylegesen jó kapcsolat is kialakulhat köztetetek.

Az édesapja és édesanyja a szülei, tetszik vagy nem tetszik, te csak utánuk (és az összes többi rokona után) jöhetsz, és ha az említettek közül bármelyiket ellene hangolod, kb. nulla az esélye, hogy jó kapcsolatotok lesz.

Megértem, ha ez a válasz nagyon nem tetszik neked, de csak egy icipicit próbáld meg légyszíves beleélni magad egy gyerek szemszögébe, akinek elváltak a szülei, és ezért elvesztette az érzelmi biztonságot, azt a tudatot, hogy a szüleinek ő a legfontosabb, és a gyerek- és kamaszkor összes természetes változása mellett még egy sor további változással is meg kell küzdenie az éretlen, gyermeki személyiségével.

Akkor rögtön nem várod tőle, hogy szeressen, és máris jobb a kiindulási helyzet.

A gyerek szeretetét, vagy elfogadását igencsak befolyásolja, hogy te szedted e szét a családjukat, vagy csak a válás után ismerkedtél meg az apjával.

Én pl. gyerekként egyetlen percig nem tudtam elfogadni az apám nőjét, aki miatt felrúgta a családját. Gyűlöltem, levegőnek néztem, ignoráltam, volt, hogy amikor nagyon erőszakoskodott leköptem. Hogy aztán hogy alakult volna később, azt nem tudom, mert összevissza 2 évig tartott a románc.

Az utánajövőkkel semmi bajom nem volt, volt olyan, akit még kedveltem is.

Természetesen nem azzal az érzelmi töltettel mint a szüleimet.

A nyakába sem ugráltam egyiknek sem puszilkodni.

#8

És akkor ugye a kérdezőnek sem kell szeretnie a pasi gyerekét? Mert így igazságos akkor.