Van itt olyan akinek rossz gyerekkora volt? Esetleg voltatok szegény? Hogy éltétek meg?

Bárcsak szegények lettünk volna, de szeretnek.

Ehelyett volt pénzünk, de gyerekkoromtól kezdve ment a verbális abúzus mindenért és bármikor.

Anyámnak rossz napja volt? Ó, akkor jobb volt a szeme elé sem kerülni... ja, hogy amúgy tökmindegy, milyen "napja volt", mert fél másodperc alatt felbszta magát - a semmin -, és jött a gúnyos kioktatás, beugatás és sorolhatnám.

Mindennel baja volt egyébként, tipikusan a "van sapka-nincs sapka" esete.

Igazából csak azt sajnálom, hogy apám egy megalkuvó senki, aki ahelyett, hogy elvált volna és elintézi, hogy nála nevelkedjek, anyámmal maradt, aki szépen tönkretett.

Mondjuk mióta elköltöztem nem látogatom őket.

Apám egy erőszakos barom volt. A legkisebb együttérzés is hiányzott belőle, semmiségeken felidegesítette magát és akkor bárkivel ordibálni kezdett. Börtönőr volt a szakmája, 50 évesen ment nyugdíjba, 5 év alatt halálra itta magát.

Anyám sem volt könnyű eset. Volt pénzünk, mindketten dolgoztak, ő mégis soha nem költött semmire. Soha nem mentünk sehova, soha egy fagyit vagy bármi élvezeti dolgot nem vett. 18 éves koromig kizárólag a rokonok levett ruháiban jártam, amiket anyám időről időre hazahozott.

N

#9

Úgy tűnik, még keményebbnek kellett volna lenniük veled, és talán felnőttként nem a vallást hibáztatnád a pszichopata szülőkért...

NEm voltunk gazdagok, de ezért mindig mindenünk megvolt. Mentünk közös programokra, voltunk nyaralni... 14 voltam, amikor az első autónkat vettük, de másnak se volt, nem hiányzott.

Ami nekem nagyon nagy bánatom, hogy a szakmunkás szüleim soha nem értékelték a tanulást. Én osztályelső voltam nyolc évig, hülyére nyertem magam felsőben több tárgyból tanulmányi versenyeken, de nekik ez alap volt, okos vagy, ez van, tudomásul vesszük. Simán hagyták, hogy eü szakközépbe menjek, mert oda megy a barátnőm is, ahelyett, hogy azt mondták volna, többre is vihetem, mint három műszakban beteget mosdatni... bekerültem egy nagyon rossz közösségbe, ahol kiröhögték, aki jól tanult, és ezt sem vették észre, hogy mennyire padlóra küldött. Ennek ellenére megpróbáltam az orvosit, és bár egy pont híján lemaradtam róla 95-ben, soha többet nem próbáltam meg. Ha sikerült volna, nem tudom,mennyire tudtak volna támogatni, és ez így kevésbé fájt akkor (meg most is), hogy rajtam múlt, hogy nem vagyok orvos, nem azon, hogy ez nem fér bele a két tesóm mellett (akik köszönik, jól elvoltak szakmunkásképzőben). Néha nagyon fáj, hogy hol lehetnék, de nem tette tönkre az életem, azóta rengeteget tanultam, több végzettségem van, saját vállalkozásban dolgozom és 40 felett éppen a jogi diplomámért tanulok.

Apám vagy 15-20 éven keresztül (!) volt leszázalékolt, munkanélküli alkoholista. Emberileg is nulla volt, nárcisztikus, önző mindezek mellett szerintem nem fejlődött ki egyszerűen, olyan volt mint egy debil gyerek.

Anyám minimálbéres, tipikus "jajj mit gondolnak mások" örök áldozat aki soha nem mert kilépni a szarból.

Csóróbbak voltunk mint Kennyék a South Parkban. Anyám amit tudott megadott nekünk, apám mindent sajnált tőlünk.

Barátaink értelemszerűen nem nagyon voltak, programokra sem jártunk. Életünkben talán kétszer voltunk nyaralni.

Szegények voltunk, de legalább nem is szerettek :D