Van itt olyan akinek rossz gyerekkora volt? Esetleg voltatok szegény? Hogy éltétek meg?

Apám alkoholista volt, verte anyámat, szerencsére elváltak, de pénzt sosem adott, anyám gyárban dolgozott, volt, hogy fűtésre se volt pénze

Négyen laktunk egy szoba-konyhás lakásban

Igazi mélyszegénységben éltünk

Én gyerekként úgy éreztem hogy mi vagyunk a világ legalantasabb szegényei, mert az összes viszonyítási alapként tekinthető kortársaim látszólagos jobblétbe éltek mint mi.

Aztán felnőttkén lett egy közel barátom, akinek az elbeszéléseiből megtudtam hogy ők milyen nyomorba nőttek föl, na ahhoz képest azért mi nagyságrenddel nem éltünk annyira rosszul.

Szegények nem voltunk, de sose tamogattak anyagilag, pedig megtehették volna.

14 évesen mamamékhoz költöztem, 1 szerettem ott lenni (anyu szülei), 2 meg apám elől menekültem. Egy idegbeteg, sose volt jó neki semmi. Kb 10 éve nem is köszönünk egymásnak, pedig anyámmal él és vele jó a kapcsolatom. Sőt lányommal apám is elvan még. Pluszba ott van apám anyja...állandóan köverte a 💩-t.

Valahol még bennem van talán hogy rossz, hogy ilyen apámmal a kapcsolatom...de már nem töröm magam.

Neki az is baj volt ha dolgozni megyek, az is ha tanulok mer minek.

Nálunk meghalt az egyik testvérem 8 évesen,anya nem bírta fel dolgozni így homlok lebeny sorvadast kapott a sok stressztől és fokozatosan leépűlt. Apa alkoholista volt és agyvérzést is kapott. Mi tesómmal majdnem intézetben kerültünk, de valahogy megúsztuk. Számtalanszor, nem volt élelmünk. Volt hogy kővet főztem, hátha leves lesz. 10 évesen. Az iskolába ketté szedték a jó és rossz csoportot (bár inkább gazdagabbak és szegényebbek) és úgy tanítottak az órákon. A rossz csoportosok közül szinte mindenki egy szakmunkásba végezte vagy sehol a jó csoportosok meg érettségi, majd egyetem.

Nehéz volt, bár akkor annyi évesen nem tűnt fel annyira.

Azóta, is kisebbségi érzésem van, ami sosem fog elmulni. Az állandó lelki gyotrelmekrol nem is beszélve.Most 35 vagyok.