Volt olyan néha,hogy azt éreztétek a családod nem hogy segít,inkább hátráltat valami célod elérésében?Néha egy család nem áldás,hanem átok?

"azt gondoltam,ok azok akikhez bármikor mehetek."

Ez csak normáliséknál van így. Amúgy nagyon klassz lehet. Nekem sem adatott meg soha. Amit elértem, a férjem mellett értem el (illetve amíg otthon lakva, munka mellett végeztem a főiskolát, addig is csak a gáncsoskodás, szemétkedés, hátam mögött kibeszélés ment az anyámtól).

Kérdező, van ilyen, próbáld úgy felfogni, hogy rájuk eleve nem számíthatsz.

A család sok esetben kényszerközösség, és jópofiskodásból állnak a napok - pont azért, mert nem "választom" a sógornőt, nagynénit, nagybácsit, hanem "bekerült" vagy én ha fiatalabb vagyok.

Akinek ilyen a családja, sohasem fog megváltozni, te viszont pl minimalizálhatod vagy megszakíthatod a kapcsolatot velük.

Igen, sokszor éreztem hasonlót. De veled ellentétben utólag kiderült, hogy csak a könnyelmű, elhamarkodott döntésektől próbáltak megóvni, amire sajnos hajlamos vagyok. Még így is sokszor beleugrottam dolgokba, amik igencsak balul sültek el. Ha a szüleim nem lettek volna mellettem, a jóég tudja, mi lett volna belőlem.

N

Én az évek alatt rájöttem, hogy lehetne nekem akár Nobel-díjam, a szüleim akkor is butának és ostobának fognak tartani. "Nem végzed el úgy sem", "nem fogsz te megtanulni angolul", "nem vesznek fel még gyárban sem mert olyan hülye vagy". Bezzeg kívülre meg ment a vetítés, hogy ők milyen büszkék rám :,D

Máig hatalmas megfelelési kényszer van bennem, a kommunikáció feléjük eléggé minimális. Az otthoni élet arról szólt hogy várták hogy hibázzak valamit, mondjuk leejtettem egy poharat. Na utána megkaptam egyből hogy én mekkora egy haszontalan büdös r*banc vagyok aki még ennyire meg annyira sem képes.