Válás után bemutatkozás a családnak, nem lenne ez gyors?
Sziasztok,
A barátom 20+ év kapcsolat, házasság után költözött el a feleségétől, részben miattam. Amíg együtt éltek, semmi nem történt közöttünk, de belém szeretett és ez elég nyomós indok volt, hogy válni akarjon.
Ez még folyamatban van, májusban lesz a tárgyalás majd.
Utána lesz az édesanyja születésnapja, mivel kerek születésnap, sokan lesznek. Szeretné, ha én kísérném el, de őszintén, kicsit félek... A szüleivel már találkoztam, de vannak rokonok, akik azt sem tudják, hogy már nem a feleségével él. Meg az is olyan fura nekem, hogy hétfőn elválnak, szombaton pedig már velem mutatkozik. Vagy túlgondolom? Ti a család helyében hogyan fogadnátok?
(sosem voltam még így és igen, alapból mindent túlgondolok és izgulok feleslegesen)










De a kérdező is leírta, hogy (csúnyán fogalmazok) egyik pinától ment a másikhoz. Még ha nem is volt a szeretője, el sem váltak már az új csajt viszi anyuci szülinapjára.
Nem egy átgondolt a csávóka.










Igazából a magas értelmi és érzelmi intelligenciájú emberek tudják, hogy egy válás az nem 2 hét alatt zajlik le, hanem hónapokig vagy akár 1-2 évig is elhúzódhat egy ilyen procedúra, arról nem beszélve, hogy az emberben az elhatárolás hosszú idő alatt alakul ki. Válás közben pedig megesik és megeshet, hogy már ismerkedik valamelyik fél. Ezzel nincs semmi baj.
Menj el kérdező nyugodtan. Ha 2-3 hónap múlva mutatna be a rokonainak, családjának, akkor is kiderülne, hogy már a válása alatt is "kavartatok".
Megjelensz csinosan és udvariasan viselkedsz, érdeklődsz a családtagok/rokonok iránt, akkor pozitív benyomást tehetsz rájuk.





Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!