Fiatalakok, akik a szülőkkel élnek, mennyi pénzt adtok haza?
Mamahotelnek nem ez a célja. Valamit félre értesz. Ha kapsz jobb munkát máshol, akkor költözni fogsz. Az anyának szembesülni kell a ténnyel, hogy gyerekrabszolgákat akart iparosod társadalomban.
Ha tudod mennyi a költségvetés a házra, akkor nem kell többet utalni.
Anyum szintén rokkant, de havi 30-ezret adtam bele a lakásba. Még korábban ebben közös kaja is benne volt, tavalytól már rosszabbodott a pénzügyi helyzet. Persze tegyük hozzá, hogy mi kedvezményt kapunk részben miatta mindenre és az én fizetésem sem sok. Emellett apám besegített. De pont előző évben beköltözött párom és újraszámoltunk mindent. Fejenként 25E jött ki a rezsire. Mivel párom egy ideig munkanélküli volt és azóta is kevesebb a pénze, ezért alábbi történt. Tőlem maradt a 30E, vicces is volna pénzt visszavennem. Párom csak 20-ast ad be, de emellett külön koszton vagyunk. Tehát párommal ketten ellátjuk magunkat a saját pénzünkből. Van egy sajátos rostdús étrendem és plusz válogatós is vagyok. Így kialault az már korábban, hogy külön főzök. Illetve én fogom állni a Flip szolgáltatást, ami havi 6E körül van. Nem akarok azon kukacoskodni és kevés pénzemmel nekem van több.
Még ha nem is kaptok kedvezményt, de anyud ok nélkül - irreálisan - lehúz és ebben a többieknek igaza van!
35/F
*Kialakult
**...Kevés pénzemmel is...
Én valamivel többet keresek nálad. Semmit nem kell adnom, de néha mégis bele adok mert azért csak használom a vizet, áramot, netet stb. Mivel nem fogadják el a pénzt tőlem ezért bele kell csempésznem a pénztárcába vagy, ahol tudom, hogy pénzt szoktak tartani. Kb. havi 20-30-at szoktam adni.
36/F
23 vagyok, koliban lakok, semmennyit nem adok haza…(bar en osztondijbol kijovok, havi 20-40 ezret ha adnak nekem kb) basszus gaz amit anyad csinal
Kerd vissza a penzed mert semmi ertelme igy dolgozzal
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!