Hogyan bírjam rá apárom h költözünk el? Nektek hogy sikerült?
A párom 23 éves én még mindig az anyánál lakik én meg hozzá költöztem már 17 évesen (most 20 vagyok)
Engem zavar,h anyós a nyakomon van, nem érzem magam otthon, nem csinálhatok soha azt amit akarok és akkor amikor akarom.
De jó,h nem kell 200 ezerért lakást fizetni.
A párom nem akar elköltözni, pont amitt, h így több jut magunkra.
De csak 300 ezer esne ki a havi 800 ezeres fizunkból, mindennel együtt. Ami így nem tudom h menyire nagy ár, mert még sosem kellett ilyenekre kiadnom pénzt.
De szerintem bőven élhető lenne. Mivel 2 hónapja 2 éven keresztül 300 ezerből éltünk meg. Most meg 700 ezerből és így havi 100 ezret félre tudok tenni, nyaralásra vagy orvosokra (mind1 h miért, de rendszeresen magán orvoshoz járok)
Na szóval szerintetek mi lenne a megoldás? Maradjunk spotolni míg az anyja elnem patkol és utána legyünl felnöttek vagy már most elkéne költöznünk?
Én biztos elköltöznék.
Amúgy nem tudom az anyukája mennyi idős ill milyen az egészségi állapota, de simán élhet még 30-40 évet, aztán akkor lehettek 60 évesen felnőttek. Illetve ha párodnak van testvére, akkor ő is örököl a lakásból.
Igen pont arra értettem,h 60 evesen is lehetnénk 😅 szóval igen őrültség,de lehet a párom ebbe nem gondolt bele, vagy ezt akarja. Nrm tudom 😅
A felhozom neki,h költöznék akkor meg nem mond rá semmit. Ha az is mondja h oké akkor sem akar és nem tesz érte semmit.
Nem anyós van a te nyakadon, hanem te az övén. Te költöztél oda szinte még gyerekként. Örülj neki, hogy megengedték.
Nagyon fiatalok vagytok. A párodnak kényelmes otthon, semmi oka a költözésre. Szerintem te komolyabbnak gondolod ezt a kapcsolatot, mint ő. Neki valószínűleg mások a tervei, mint neked. Ő még nem akar családosdit játszani veled, nem akar gyereket a közeljövőben, stb.
Én meg szeretnék meghalni 😂 de egyikünk kívánsága sem teljesülhet akkor keresünk már egy középutat mindenbe. 😅
Sry lehet erős volt, (még csak most fogok elkezdeniml pszichologushoz járni) 😂
Na mi lenne?
Hogy sikerült olyan jól fizető állást találni ha egy ilyen egyszerű számítást nem tudsz megoldani?
Nézel alberletet és elkoltozol.
Majd szólsz a parodnak hogy aludjon veled/ költözzön hozzád ha akar.
Mi olyan nehéz egy ilyen képlet megfejtésében?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!