Lennél élő donor olyan családtagod esetében, akit nem ismersz, nem vagytok jóban? Hogyan döntenél?
A szüleim óvodás koromban elváltak, utána egy ideig az apám még foglalkozott velem 3-4 hetente pár órát, de azt is nagyszülői nyomásra.
Majd később ez teljesen megszűnt, évente kb. 2-3 alkalommal találkoztunk, azt is a nagyszüleimnél, pl. szülinapkor, karácsonykor. De sosem kérdezte meg, mi van velem, hogy vagyok, hogy megy a suli... Sőt, gyerektartást sem akart fizetni az anyámnak, mondván, ő nem fizeti az én luxus dolgaimat ("luxus", mint pl. a kozmetikus).
A felesége gyűlölt/gyűlöl, mert anyára emlékeztettem (miatta váltak el). De ezt ő ki is mondta, apám meg csak megvonta a vállát... Született két gyerekük, a nagyobbik 17, a kisebbik 8 éves. Közben úgy élnek, hogy apám hol elköltözik tőlük, a nagyobbik gyerek borzalmasan problémás, a nőnek meg már két abortusza is volt, mert terhes lett a szeretőjétől. Úgyhogy igazi "mintacsalád", egy percig nem bánom, hogy én az anyám mellett nőttem fel, mert mindent megad nekem a mai napig, amire csak szükségem van. Olyan biztos családi hátteret kaptam tőle, hogy azt elmondani sem tudom.
Viszont a kisebbik gyerek az apáméknál beteg lett, csontvelő átültetésre van szüksége. Engem is megkerestek, vagyis a nagyim hívott fel először, utána másnap az apám, majd a felesége is írt Facebookon, hogy ő bocsánatot szeretne azért kérni, ahogy hozzám állt anno és hogy nem fogadott el...
Nyilván először azt néznék meg, hogy alkalmas lennék-e élő donornak, de lehet, velem van a gond, én már ebbe sem szívesen mennék bele.
Hiába a féltestvérem a kislányt, nem ismerem, utoljára pelenkás korában láttam és szerintem egy kezemen megszámolhatnám, hogy hányszor találkoztam vele. Az apámtól, az ő családjától én csak bántást kaptam, meg a levegőnek nézést. Tudom, legyek én a nagyobb ember, aki segít, de őszintén, számomra ők nem léteznek.
Az apámmal 5 éve nem is beszéltem telefonon, tőle akár halott is lehetnék. Soha eszébe nem jutottam a születésnapomkor, vagy karácsonykor. Most meg, hogy a segítségemre lenne szükségük, azonnal itt vannak.
Sajnálom nagyon a kislányt, tudom, hogy ő végképp semmiről sem tehet, de nem gondolom, hogy azok után, ahogy az a család hozzám állt, nekem kéne segítenem.
Ez így érthető, nem?
Hát igen, itt az a kérdés, hogy a kérdező mennyire lelkiismeretes.
Lehet, őt nem zavarja, ha miatta meghal egy kislány.
Engem bántana a tudat életem végéig.
Én regisztrált csontvelődonor vagyok 10+éve. Eddig nem kellett mennem,de mennék,ha kell.Ismertlen vagy ismerős segítésére egyaránt. Én úgy érzem ennyi kellemetlenséget fel kell vállalnom egy embertársam életéért.Valakinek a nagyijáért,valaki apukájáért,valaki gyermekéért,egy emberért.
A véradás meg a családomban természetes dolog.
Azt vizsgáld meg,hogy a sértettséged akadályozza meg,hogy segíts,vagy alapból az eljárástól tartasz? Ha elvonatkoztatsz a szemelytől,ha idegen lenne és tudnád hogy te tudsz segíteni segítenél?
Természetesen.
A halál végleges. Az élet folyamán minden változik.
Ráadásul ki vagyok én, hogy ne segítsek?
16
Szerintem az ilyesmit az ember önmagáért teszi első sorban. Normális esetben mindenképpen kell lennie valamekkora bűntudatnak, ha nem segít az ember. Azzal pedig nehéz együtt élni és miért is tennénk, ha dönthetünk másként is.
14es, nem műtét.. annyi az egész kb mint egy véradás. Annyi, hogy előtte kell egy injekció ami segíti az őssejtek kinyerését(téves megfogalmazás a csontvelő donor kifejezés)
Én sajnos egészségügyi ok miatt már nem lehetek, de évekig rajta voltam a listán.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!