Lennél élő donor olyan családtagod esetében, akit nem ismersz, nem vagytok jóban? Hogyan döntenél?
A szüleim óvodás koromban elváltak, utána egy ideig az apám még foglalkozott velem 3-4 hetente pár órát, de azt is nagyszülői nyomásra.
Majd később ez teljesen megszűnt, évente kb. 2-3 alkalommal találkoztunk, azt is a nagyszüleimnél, pl. szülinapkor, karácsonykor. De sosem kérdezte meg, mi van velem, hogy vagyok, hogy megy a suli... Sőt, gyerektartást sem akart fizetni az anyámnak, mondván, ő nem fizeti az én luxus dolgaimat ("luxus", mint pl. a kozmetikus).
A felesége gyűlölt/gyűlöl, mert anyára emlékeztettem (miatta váltak el). De ezt ő ki is mondta, apám meg csak megvonta a vállát... Született két gyerekük, a nagyobbik 17, a kisebbik 8 éves. Közben úgy élnek, hogy apám hol elköltözik tőlük, a nagyobbik gyerek borzalmasan problémás, a nőnek meg már két abortusza is volt, mert terhes lett a szeretőjétől. Úgyhogy igazi "mintacsalád", egy percig nem bánom, hogy én az anyám mellett nőttem fel, mert mindent megad nekem a mai napig, amire csak szükségem van. Olyan biztos családi hátteret kaptam tőle, hogy azt elmondani sem tudom.
Viszont a kisebbik gyerek az apáméknál beteg lett, csontvelő átültetésre van szüksége. Engem is megkerestek, vagyis a nagyim hívott fel először, utána másnap az apám, majd a felesége is írt Facebookon, hogy ő bocsánatot szeretne azért kérni, ahogy hozzám állt anno és hogy nem fogadott el...
Nyilván először azt néznék meg, hogy alkalmas lennék-e élő donornak, de lehet, velem van a gond, én már ebbe sem szívesen mennék bele.
Hiába a féltestvérem a kislányt, nem ismerem, utoljára pelenkás korában láttam és szerintem egy kezemen megszámolhatnám, hogy hányszor találkoztam vele. Az apámtól, az ő családjától én csak bántást kaptam, meg a levegőnek nézést. Tudom, legyek én a nagyobb ember, aki segít, de őszintén, számomra ők nem léteznek.
Az apámmal 5 éve nem is beszéltem telefonon, tőle akár halott is lehetnék. Soha eszébe nem jutottam a születésnapomkor, vagy karácsonykor. Most meg, hogy a segítségemre lenne szükségük, azonnal itt vannak.
Sajnálom nagyon a kislányt, tudom, hogy ő végképp semmiről sem tehet, de nem gondolom, hogy azok után, ahogy az a család hozzám állt, nekem kéne segítenem.
Ez így érthető, nem?
A főkérdésre: nem.
A kifejtés alapján sem.
Alapból nem.
De együtt tudnál élni azzal a gondolattal, hogy megmenthetted volna a kislányt, de mégsem tetted meg ?!
Mivel alapból nem szoktam rájuk gondolni, ezért gyanítom, ez később sem változna.
Nekem a kislány tényleg teljesen idegen.
A kislány nem tehet róla, hogy ilyen gyökér szülei vannak.
Mondd meg nekik, hogy fejezzék be ezt a felesleges nyálaskodást, mert nem vagy vevő a nyalizásra, de a kislánynak segítenék.
A továbbiakban is helyretenném őket, hogy nem kell a számat nyalni.
Szóval én igen, segítenék.
A kislány miatt igen, de elmondanám nekik hogy ezután se kell velem foglalkozni meg játszani magukat a szemembe, a gyerek miatt teszem és nem értük, nem kell továbbra se kapcsolatot tartanunk.
Ha van egy kis lelkiismeretük, akkor felismerik hogy mennyivel különb ember vagy mint ők és egy életre bántja majd apádat a lelkiismeret. De ha nem, akkor is te megtettél mindent.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!