A párom gyerekeinek apjával nem jövök ki. Rettenetesen arrogáns. Apa és pótapa harca. Ti mit tennétek?

Kedves Kérdező,

Remélem, még azért ránézel erre a kérdésre, van egy hasonló történetem.

Ebben a történetben én vagyok az anyuka. Első férjemtől akkor váltam, mikor a gyermek 7 hónapos volt. Bővebben nem megyek bele a kérdésbe, elég az, hogy nem érdekelte a gyerek, a család, többet volt otthon az anyjánál mint velünk, számlákat nem fizette, de nem is szólt, hogy nem fizeti ki, s betelt a pohár.

Utána jöttem össze mostani férjemmel, aki velem együtt nevelte fel a gyermeket, teljesen úgy gondol rá, mint sajátjára, és a biológiai apja nem is volt képben egészen a gyerek 5 éves koráig, amikor beszerzett magának egy régi-új nőt, és hirtelen eszébe jutott, hogy van egy gyereke, és látni akarja. Ezt a küzdelmet sem részletezem, csak annyit mondok róla, hogy én nem elleneztem, hogy lássa, csak azt elleneztem, hogy egyből megpróbálja egész hétvégékre vagy vakációkra elvinni, amikor a gyerek számára effektíve idegen volt, de nem nagyon volt akivel beszélni.

Párom hasonlóan küzdősportokban nőtt fel (én is úgy-ahogy), most testépítéssel foglalkozik többek között, és hasonlóan voltak olyan helyzetek, amikor kicsin múlt, hogy a volt férjem nem kapott egy nyaklevest. A különbség csak annyi, hogy neki volt annyi működő túlélési ösztöne, hogy tudja, mikor kell abbahagyni. Párom mai napig nem zárkózik el attól, hogy együtt legyünk, mikor átadjuk vagy átvesszük a gyereket a biológiai apjától, neki az a meggyőződése, hogy egységet képviselünk, és kibírja, még ha nem is bírja a fejét a másiknak.

Azt neked kell eldöntened, hogy megéri-e számodra, hogy együtt legyetek, amikor átadjátok, vagy átveszitek a gyereket, teljesen a pároddal kialakított kapcsolattól függ, nem jobb vagy rosszabb egyik vagy másik megközelítés, de együtt kell eldöntenetek, illetve esetenként az alapján is, hogy a gyermek hogyan szeretné. A helyzet nem teljesen azonos, mert az én gyerekem a második férjemet ismerte csak, és neki ő az 'apa'.

Annyit mondhatok, hogy bár megértem, mennyire frusztráló tud lenni, igyekezz ne 'feltörölni' a padlót vele, mert csak elmélyíti az amúgy is konfliktusos helyzetet. Remélhetőleg abból az egy esetből tanult, és a továbbiakban szem előtt tartja. Másodsorban pedig figyeld a gyermeket, beszélj vele, hogy ő mit gondol, hogy érzi, és inkább az alapján szervezzétek az egészet. Én elejétől fogva nyiltan beszéltem a gyerekkel az egész helyzetről, és egyértelműsítettük, hogy minket nem a törvényszéki döntés érdekel, hanem az, hogy ő mit szeretne. Ha ő menni akar, akkor nem fogjuk akadályozni, de ha nem akar, akkor bármi ellen felvesszük a harcot, hogy ne kelljen mennie, úgyhogy a ti esetetekben ha a gyerek szereti, hogy te is részese legyél a történéseknek, és legyél ott, akkor apa tegye az érzéseit a zsebébe a gyerekért, s te pedig legyél jelen. Ha a gyereket feszélyezi, akkor maradj távol.

Még egy apróság: ne vedd itt nagyon komolyan az embereket, a párom publikált író, és elemző, rádió- és tévéműsorok meghívottja, de az emberek csak azt látják, hogy 'gyúrunk, vazze', s meg vannak győződve (már akik nem ismerik), hogy valami izomagy, aki biztos agresszív és vadállat, mert terembe jár. Szóval ezt a részét nem kell komolyan venni.

1. agresszív vagy, bocs, és a nő helyében itt kidobnálak - megverni egy másik ember valami idióta sértettség okán nekem 0%-ban fér bele

2. pénzelsz egy nőt meg a gyerekét - minek? Neked semmi közöd hozzájuk, főleg, mivel együtt sem éltek