Miért vannak rákattanva nőknél erre a főzős témára?
Első barátommal vagyok együtt. Nem költöztünk össze még, én tanulok, ő pedig még a szüleivel lakik.
Első kérdés, hogy tudok-e főzni, és mondom, hogy nem, erre begurulnak, hogy el kellene már kezdjek főzni, mert puncussal nem lehet egy férfit se megtartása.
És ezeket pont azok mondják, akik mellett azért tart ki a férjük, mert van közös gyerek, ők meg azért tartanak ki a férjük mellett, mert egyedül magukat nem bírnák eltartani, nemhogy még a gyerekeiket.
A barátom szakács, én meg mindent meg tudok csinálni, kerti munkák, pl. De főzni nem szeretek, nincs is hozzá érzékem.
Ha a barátod tud és szeret is főzni, akkor nyert ügyed van. :), de azért ha szakács, akkor 8 órás meló után valószínűleg nem akar másik 3-4 órát otthon is tovább dolgozni, szv. én megkérném h. valamennyire tanítson meg h. mit hogyan csinál, mert az lenne a jó ha nagyjából 50-50%-ban csinálnátok min. ezt a feladatot.
Amiért fontos: enni kell, és a férfiak szeretnek finomat enni (evolució).
Persze ameddig nagy a szerelem, ez a probléma nem feltétlenül kiemelten fontos, de a mindennapokban előjön ez a kérdés (is).
Fordítva is igaz: a legtöbb nő nem tud mit kezdeni egy olyan férfival, aki semmihez sem ért, és kb. egy polcot sem tud felfúrni a falra, neki sem áll (ilyen tesze-tosza heréket is sajnos ismerek)
Egyensúlyban kell maradni a feladatokat illetően, ill. megbeszélni h. ki mit csinál.
40 éves vagyok, tudok főzni és állítólag enm rosszul.
Van férjem, két tizenéves gyerekünk.
Este 6 körül érek haza a munkából , ugyanolyan fáradt vagyok mint a többiek.
És nem, senki sem várja el tőlem, hogy neki álljak főzni !
A férjem és én a munkahelyünkön ebédelünk, gyerekek be vannak fizetve egy menzára.
Este mikor mit eszünk. Ha úgy adódik, összedobok valami gyors melegételt, ha nem, eszünk szendvicset vagy mást.
Egyikünk sem éhezik, mindenki eszik napi legalább egyszer főtt ételt.
Hétvégén meg minden finomságot csinálok amit a család enni szeretne.
Vagy éppen a férjem főz, mert van pár étel amit nagyon jól el tud készíteni.
De ez , hogy a nőnek a konyhában a helye, akkor állta meg még a helyét, mikor a férfiak eljártak dolgozni, a nőnek meg a háztartás volt a dolga.
Szóval ha megtanulsz főzni az jó dolog , főleg ha majd szereted is csinálni, de ne érezd úgy, hogy kötelező.
Persze majd ha kisgyerekeid lesznek és velük leszel otthon, akkor azért más a helyzet. Abban az időben szinte minden nap főztem.
Nyugodtan küldd el a fenébe, aki szerint az a nő mértékegysége hogy tud-e főzni.
Aki olvasni tud, az főzni is, ráadásul ma már rengeteg főzős videó is van. Nem akkora nagy kunszt. (A szakács más, főleg, ha sokszáz emberre főz, de á lá carte étteremben, drága alapanyagokkal főzés a mesterség csúcsa! De azért egy túrós tészta meg egy zacskós leves még nem fogott ki senkin.)
Sajnos ma még mindig ott tartunk, hogy a lányokat "felkészítik a házasságra", tudjon főzni, mosni, takarítani, varrni, meg a tököm tudja, hogy körbe tudja ugrálni a Zurát, hogy ne hagyja el. Közben a fiúk többsége egy polcot nem tud felszerelni, nem tud megcsinálni egy olajcserét, 25 évesen is a gép előtt ülnek és játszanak késő estig. Undorító kettős mérce.
Nem kell velük foglalkozni. Ne aggódj, ők is többnyire a zacskós levest meg a túrós tésztát nevezik főzésnek, de ha megkérdezed, hogy készül a kocsonya vagy a Dobos torta, akkor csak néz ki a fejéből.
Milyen finom is a "kész étel".. Meg a rendelt kaja hmm.. 🤦♀️
Ez nemtől független, felnőtt embernek illik tudni főzni, mert ha bezarnanak a fancy kis hekyek egyből ehenhalna. Háború idején megneznem ahogy vártok a kész kajára.
A gyerek is majd felnő a masok által keszitett kaján aztán majd elmeseli hogy anya a virslit tudja a legfinomabban csinálni.
Az olyan hozzászóló aki a párkapcsolatát "csajomnak" hívja, valószínüleg <30 alatti élettapasztalattal rendelkező, tartós kapcsolatban még nem lévő kis p~cs, aki soha nem élt még együtt senkivel...azt ki is húzhatod a hasznos válaszokból, ahogy a "porkaják" királyát is...
Főtt, normális étel kell a kiegyensúlyozott táplálkozáshoz, rozmaringos kacsa nem kerül dr. Oetker porból az asztalra, és erről leginább a pároddal konzultálj, beszéljétek meg... a besélgetés a tartós(!) párkapcsolatok kulcsa.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!