Mennyire lenne ez tisztességtelen húzás?
Van két lányom. Nagy köztük a korkülönbség, nem is egy az apjuk, nem is igazán jönnek ki egymással.
A nagyobbiknak van egy háza és egy lakása. Igaz, örökölt ő is (az én közbenjárásommal) és a férje is egy-egy lakást. De az is igaz, hogy jól forgatták a pénzt, okos döntéseket hoztak.
A kisebbiknek semmily nincs. Halom adosság, rossz pénzügyi döntések.
Ma nálam járt a kisebbik lányom és szóba jött, hogy végrendeletben ráhagyhatnám majd a lakásomat. Rámondtam, hogy persze és megbeszéljük majd a részleteket, mert szívem szerint mindent odaadnék, mert más esélyük sosem lesz kijutni az alvérletből. De nem semmizhetem ki a másik lányomat sem.
Az idősebb lányomék segítenek mindenben. Ha orvoshoz kell menni, ha vásárolni kell. Gyakran átjönnek, hoznak ebédet stb.
Tudom, hogy ő is számít az örökségre, mert az egyik gyereküknek még nem vettek lakást.
De a másik lányom meg soha nem fog lakáshoz jutni. Régebben beszéltem erről az idősebb lányommal. Hogy úgy egyezzenek majd, hogy a húgának legyen egy lakás, a maradék az övék. Azt mondta, hogy jó, de tudom hogy nem így lenne és nem adna egy fillérrel sem többet neki, mint amennyit mindenképp szükséges.
Nem akarok haragot és még nagyobb ellenségeskedést köztük, de ideje döntenem, mert sosem tudni, hogy mikor történik valami.
34. Soha nem mondtam, hogy szent.
De amíg velem lakott, addig én gazdálkodtam a pénzével, igen. Volt valamennyi, amennyit megtartott, de nagyon minimális. Egyrészt szükséges volt, másrészt nyilván ismerem, tudom hogy nem marad meg nála a pénz. Attól lenne szent, mert segített beleadni a rezsibe, amit ő is használt? Vagy a kajába, amit ő is evett? Együtt éltünk, egyértelmű volt a közös kassza.
válasza:Közbenjárással örökölt? Te ölted meg az örökhagyót?
Egyébként pedig mind a kettő a te gyereked, minimum elvárás kellene legyen, hogy egyenlő bánásmódot kapnak az anyjuktól. Milyen az már, hogy az egyiket több 10M-mel jobban szereted, mint a másikat.
válasza:Kedves Kérdező, nekem nem világos: azt írod, hogy a nagy gyerek már felnőtt volt, a kicsi meg nagyon kicsi, amikor ez a lakásos dolog felmerült, és a férjed mondta, hogy kapja a nagy. Majd azt írod, hogy a férjed meghalt, és két gyerekkel maradtál egyedül.
Ha a nagy akkor már felnőtt volt, akkor hogy volt tényező, hogy két gyerekkel maradtál egyedül? Ha a férjed, aki meghalt, csak a kisebbiknek az apja, akkor az már örökölt valamit az apjától, nem?
Egyébként meg: süt az írásodból, hogy a nagy gyerekedet nem szereted, ez szomorú, gondoltál már rá, hogy miért? Miért utálja a testvérét?Lehet, valami rád is visszavezethető ebből...
Ugyanakkor: miért félsz tőlük? Miért nem megoldás, hogy hármasban leültök megbeszélni, ha már annyira félsz attól, hogy szegény kicsi gyermekedet a csúnya nagy a jogszerint járó örökségre fogja szorítani? Elvégre a Te lakásod, ha a kicsinek adod, senki nem fog a túlvilágról visszahívni, hogy hozd helyre a hibát!
válasza: válasza:Azt a gyerekemet, aki az örökségre pályázik bármilyen módon azonnal kitagadnám az örökségből.
A köteles rész megilletne ofc, aztán ennyi.
A kisebbik lányod meg felelőtlen idióta, nem kell managelni. Majd rájön, vagy maradnak albiban, ha továbbra sem tud bánni a pénzzel.
válasza:Azért nem szereti a nagy gyerekét, mert adott neki egy lakást azzal, hogy egy eltartási szerződés kedvezményezettje a nagyobb gyereke lett?
Olvasd el, amiket írt, és ahogyan: egy törtető, unszimpatikus harácsolónak írja le a nagyobbik gyerekét ("mert nekik minden kell"), aki szerinte csak kötelességből viszi őt el ebédelni, meg hurcibálja orvoshoz stb.
válasza:"De amíg velem lakott, addig én gazdálkodtam a pénzével, igen. Volt valamennyi, amennyit megtartott, de nagyon minimális. Egyrészt szükséges volt, másrészt nyilván ismerem, tudom hogy nem marad meg nála a pénz."
Hogy tudná megtanulni beosztani, ha megcsinálod helyette?
Jujj 43. Nagyon nem érted.
A nagylányomnak nincs apja, maradjunk ennyiben.
10 éves volt, amikor a férjem az életünk része lett. 12, amikor a kicsi született és 16, amikor sikerült a lakást szerezni. Ekkor még élt a lakás tulajdonosa, de megbeszéltük, lepapíroztuk, hogy a lakást ő örökli. Ez a néninek is megfelelt, merr régi barát volt, a lányomat kicsi kora óta ismerte. Ebben a férjem is partner volt, gondolván, hogy a kisebb még úgyis velünk él legalább14-16 évig. A néni két év múlva meghalt, a lányom kapta a lakást, ahogy azt megbeszéltük. De velem élt 23 éves koráig, mert tanult. A férjem rá egy évre meghalt.
Tényező volt, hogy hány gyerekkel maradtam, mert attól hogy felnőtt, én taníttattam, én tartottam el. Akkor még dolgoztam is, eszembe sem jutott volna, hogy pénzt fogadjak el tőle.
A kicsi nem örökölt az apja után, mert nem volt mit. A lakás, amiben éltünk, az én lakásom volt.
A nagyot is szeretem, de valóban a kicsi közelebb áll hozzám. Jobban hasonlít rám. Bújósabb, jobban ki tudja mutatni a szeretetét. De ettől a nagyobbat is szeretem. Csak nagyon aggaszt, hogy ott már az unokáknak is lakása van, míg a másik lányomnak nincs biztos lakhatása.
válasza:Csak nagyon aggaszt, hogy ott már az unokáknak is lakása van, míg a másik lányomnak nincs biztos lakhatása.
És erről a nagy tehet, aki ráadásul korban is jóval előrébb tart, mint a testvére?
Ha ennyire a kicsinek akarod adni a lakásodat, megteheted. Mást se csinálsz, csak ezt magyarázod. A nagy megharagszik? Meg fog. Hidd el, amikor már a föld alatt leszel, nem fog érdekelni. Utálni fogja a kicsit? Most se szereti. Mi a probléma? Érzed, hogy tisztességtelen? Az. Béke lenne bárhogyan máshogy, mint a törvényes öröklés rendje (50-50%). Nem.
Akkor?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!