A férjem nem akar gyereket, hogyan tovább?
26 éves volt a férjem én pedig 24, amikor megismerkedtünk. A kapcsolatunk elején ő azt mondta nekem, hogy ő úgy érzi, hogy ő nem szeretne gyereket, nem érzi rá magát alkalmasnak, azt is mondta, hogy ez változhat, de ezt nem tudja megígérni. Barátnőim, rokonaim meggyőztek azzal, hogy megfog változni ez idővel ő nekik is így állt a férjük ehhez az egészhez.
Nemrég töltöttem a 28-at ès felvetettem a férjemnek a dolgot és ő kijelentette, hogy nem szeretne ès már valószínűleg ez màr nem fog benne változni.
Kérdeztem, tőle, hogy miért van ez, hiszen már ő is 30 éves, azt mondta, hogy ő tisztába van vele, hogy ez önzőség tőle, de ő nem lenne képes feladni az én idejét, mert ő akkor becsavarodna, ha nem tudna kikapcsolódni, meg azt is mondta, hogy ő bele se akar gondolni abba, hogy onnantól fogva nem lehet közös programunk, vagy csak nagyon ritkan , mert minden a gyerekről szólna.
Teljesen tanácstalan vagyok, elválni nem akarom, mert ezt leszámítva nagyon boldog vagyok vele, meg jóember, viszont ezt az egészet nem tudom hova tenni.
Volt már valaki hasonló cipőben?
A Férjem 33 éves volt, amikor a volt párja kikönyörögte a gyereket Tőle. Imádja a mai napig a Fiát, mi neveljük, mert a gyerek anyja 2 és fél éves korában otthagyta.
Van közös Fiunk, imádja Őt is, pedig félt a vállalástól az előző kudarc miatt. Nála eljött az idő, amikor szerette volna, de ez a ritkább.
A legtöbb esetben csak nyomásra, könyörgésre, hisztire engednek a Férfiak! Biztos, hogy így akarsz gyereket?
Lépj!
55 vagyok!
Nem csak nekem volt kérdésem, másoknak is.
Például ha nem is lehet egészségügyi okok miatt akkor mi van?
Vagy miért hallgattál másokra ilyen komoly ügyben?
Mit nem tudsz hova tenni?
Először is inkább a gyerekmentesség felé hajlott, azóta ez csak erősödött.
Vagy elfogadod, vagy elválsz, nem olyan bonyolult ez
Az elején megmondta hogy nem akar gyereket és nem tudja megígérni hogy ez megváltozik. Nem is változott.
Teljesen mindegy, hogy 26, 30 vGy 40éves. Nem ezen múlik. Egyszerűen nem akar a nyakába venni egy fél életre annyi terhet, macerát, nyűgöt ami egy gyerekkel és annak felnevelésével jár. Ennyi.
Én 15 éves korom óta tudom biztosan, hogy nem akarok gyereket, akkor mondtam ezt ki először, és most 37 évesen se akarok, és soha nem is fogok akarni. A férjem tudta ezt, ő se vágyik gyerekre, ennek tudatában házasodtunk össze.
A te párod is őszinte volt, nem is értem mit vártál. Ez nem egy olyan dolog amit csak úgy könnyelműen kijelent valaki, hogy aztán 1-3-5 év múlva meggondolja magát. Többnyire azokban akik így érzik, évekig érlelődik ez, mire kimondják.
Vagy elfogadod, vagy elhagyod, ha a nem is létező gyerek fontosabb. Akkor keress olyat aki akar gyereket. De Hogy igazi szerelem lesz e még az életedben az már persze más kérdés.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!