A férjem nem akar gyereket, hogyan tovább?
26 éves volt a férjem én pedig 24, amikor megismerkedtünk. A kapcsolatunk elején ő azt mondta nekem, hogy ő úgy érzi, hogy ő nem szeretne gyereket, nem érzi rá magát alkalmasnak, azt is mondta, hogy ez változhat, de ezt nem tudja megígérni. Barátnőim, rokonaim meggyőztek azzal, hogy megfog változni ez idővel ő nekik is így állt a férjük ehhez az egészhez.
Nemrég töltöttem a 28-at ès felvetettem a férjemnek a dolgot és ő kijelentette, hogy nem szeretne ès már valószínűleg ez màr nem fog benne változni.
Kérdeztem, tőle, hogy miért van ez, hiszen már ő is 30 éves, azt mondta, hogy ő tisztába van vele, hogy ez önzőség tőle, de ő nem lenne képes feladni az én idejét, mert ő akkor becsavarodna, ha nem tudna kikapcsolódni, meg azt is mondta, hogy ő bele se akar gondolni abba, hogy onnantól fogva nem lehet közös programunk, vagy csak nagyon ritkan , mert minden a gyerekről szólna.
Teljesen tanácstalan vagyok, elválni nem akarom, mert ezt leszámítva nagyon boldog vagyok vele, meg jóember, viszont ezt az egészet nem tudom hova tenni.
Volt már valaki hasonló cipőben?
54 -es vagyok egy szóval nem írtam hogy nem lehet gyermeke, èn 33 èvesen várom az elsőt.
Azt írtam ha nem lèp ki ebből a kapcsolatból akkor valószínűleg nem lesz ami hatalmas űr tud lenni a szívben ha gyermekre vágyik. Írtam hogy pl mèg 33 èvesen se kèső mással a gyerekvállalás, de ha a párja nem szeretne akkor mièrt is húzná az időt? 30 èv felett azèrt már sokszor nem jön olyan könnyen a gyermek, ès mi van ha valami gond is lenne ? Egy meddősègi kivizsgálás, kezelès nem megy olyan könnyen... Mi 4 èvet vártunk pl a gyermekre. Sose legyen ilyen gondja , csak írtam hogy ilyenen is èrdekes azèrt elgondolkodni.
Azt írtad, a párod felelősségteljes, és valóban az. Felelősségteljesnek lenni nem azt jelenti, hogy "komoly" dolgokra vágyik, hanem hogy amit tesz, azért vállalja a felelősséget, és amiért nem akarja vállalni, azt nem teszi meg.
Nekem úgy tűnik, hogy neki a valósághoz közelebb állnak a kisgyerekes élettel kapcsolatos elképzelései.
#64
Na igen, szerintem amilyen naiv a kérdező, a gyerekvállalást is hasonlónak képzelheti, a jót jobban, a nehézségeket kevésbé látja.
Nem lennék meglepve, ha a barátnői, környezete olyanok lennének, akik a gyerek dologról is rózsaszínködös dolgokat hangoztatják, az alapján, amit a férjéről mondtak neki, "majd megváltozik'
Az ilyen gyerekes barátnők, rokonok szokták ezeket a lózungokat sorolni, hogy..
-"a gyerek megmenti a kapcsolatot"
-"majd a sajátját megszereti"
-"arra jut időd, amire akarod"
és a kedvencem.. "majd lesz valahogy" :D
"Csak szeretet legyen, a pénzt majd megoldjuk"?
"Sok jó ember kis helyen is"?
Esetleg .
Nem is vagy olyan állapotban, hogy anya légy. Nincs pszichés egészséged. Előbb az életedet beszéld át valakivel, aki ítélkezésmentesen meghallgat.
Engem érdekelne, hogy te miért szeretnél gyereket? Mit érzel, amikor a gyerek téma jön szóba. De fontos, hogy a te érzéseid legyenek, ne a társadalomé.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!