A férjem nem akar gyereket, hogyan tovább?
26 éves volt a férjem én pedig 24, amikor megismerkedtünk. A kapcsolatunk elején ő azt mondta nekem, hogy ő úgy érzi, hogy ő nem szeretne gyereket, nem érzi rá magát alkalmasnak, azt is mondta, hogy ez változhat, de ezt nem tudja megígérni. Barátnőim, rokonaim meggyőztek azzal, hogy megfog változni ez idővel ő nekik is így állt a férjük ehhez az egészhez.
Nemrég töltöttem a 28-at ès felvetettem a férjemnek a dolgot és ő kijelentette, hogy nem szeretne ès már valószínűleg ez màr nem fog benne változni.
Kérdeztem, tőle, hogy miért van ez, hiszen már ő is 30 éves, azt mondta, hogy ő tisztába van vele, hogy ez önzőség tőle, de ő nem lenne képes feladni az én idejét, mert ő akkor becsavarodna, ha nem tudna kikapcsolódni, meg azt is mondta, hogy ő bele se akar gondolni abba, hogy onnantól fogva nem lehet közös programunk, vagy csak nagyon ritkan , mert minden a gyerekről szólna.
Teljesen tanácstalan vagyok, elválni nem akarom, mert ezt leszámítva nagyon boldog vagyok vele, meg jóember, viszont ezt az egészet nem tudom hova tenni.
Volt már valaki hasonló cipőben?
De hát megbeszéltétek, hogy nem szeretne, és így mentél hozzá feleségül. Akkor mégis mit akarsz?
Mondjuk az is lehet, hogy még nem most, vagy épp nem veled akar gyereket. De tök mindegy, neked azzal kell számolnod, hogy nem. Próbálkozni próbálkozhatsz meggyőzni, de szerintem kár is...
Én a helyében feleségül sem vettelek volna.
Csak nem értem, hogy miért. 30 éves. Felelőségteljes. Jól kezeli a problémákat.
Azért a környezetemben azt látom, hogy 30 éves korukra minden férfi vàgyik az apaságra, de a férjemnél viszont furcsa ez a hozzáállás, hogy innentől kezdve a nyaralás nem pihenés lesz, mert a gyerekkel kell egész végig foglalkozni.
Jelenleg egyedülálló vagyok. Ezeket az alapokat meg kell beszélni és ha ezek nem egyeznek akkor inkább maradjunk barátok. Eddigi párkapcsolatokban ez mindig vitás dolog volt, de tanultam belőlük!
0. Pénzhez való hozzáállás!
1. Hol lakjunk!
2. Hány gyermekünk legyen, és ha úgy van akkor szóba jöhet-e az örökbe fogadás!?
3. Utazás. Nyaralás, világ nézés, közös programok összeegyeztetése.
Ha ez nem egyezik én bele se szeretnék vágni.
"de a férjemnél viszont furcsa ez a hozzáállás"
Egyáltalán nem furcsa a hozzáállása, nem akar gyereket és pont. Őszinte volt veled az első perctől kezdve, csak te képtelen vagy felfogni, hogy nem akar gyereket..
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!