A férjem nem akar gyereket, hogyan tovább?
26 éves volt a férjem én pedig 24, amikor megismerkedtünk. A kapcsolatunk elején ő azt mondta nekem, hogy ő úgy érzi, hogy ő nem szeretne gyereket, nem érzi rá magát alkalmasnak, azt is mondta, hogy ez változhat, de ezt nem tudja megígérni. Barátnőim, rokonaim meggyőztek azzal, hogy megfog változni ez idővel ő nekik is így állt a férjük ehhez az egészhez.
Nemrég töltöttem a 28-at ès felvetettem a férjemnek a dolgot és ő kijelentette, hogy nem szeretne ès már valószínűleg ez màr nem fog benne változni.
Kérdeztem, tőle, hogy miért van ez, hiszen már ő is 30 éves, azt mondta, hogy ő tisztába van vele, hogy ez önzőség tőle, de ő nem lenne képes feladni az én idejét, mert ő akkor becsavarodna, ha nem tudna kikapcsolódni, meg azt is mondta, hogy ő bele se akar gondolni abba, hogy onnantól fogva nem lehet közös programunk, vagy csak nagyon ritkan , mert minden a gyerekről szólna.
Teljesen tanácstalan vagyok, elválni nem akarom, mert ezt leszámítva nagyon boldog vagyok vele, meg jóember, viszont ezt az egészet nem tudom hova tenni.
Volt már valaki hasonló cipőben?
Kérdező, szerintem keress mást. Megértem, hogy szarul esik nézni, ahogy körülötted mindenki boldog a nemrég született gyerekeivel.
A férjed már az elején leszögezte, hogy nem akar gyereket. Így ez állandó konfliktusforrás lesz közöttetek.
Arra viszont készülj fel, ha el is válsz, nem garancia, hogy rögtön utána találsz másik férjet, aki megfelelő lenne neked. A biológiai órád viszont ketyeg, annyira nem érsz már rá új pasi után nézelődni.
Ha nem lesz gyereked egy életre megbánod hogy vele maradtál.
Legalább nem kertelt.
Ha hamarabb eszbe kapsz lehet már lenne egy babád. De nyugi még lehet egy masik emberrel aki szintén nagyon szeret téged
26: Mért, azt érted, hogy te miért akarsz?
Általában annak kell nyomós indoka legyen, ha az ember szeretne valamit, nem annak, ha valami nincsen. Jelen esetben gyerekvágy. Mert az valahogyan, valamitől keletkezik. A keletkezést kell megindokolni.
"a környezetemben azt látom, hogy 30 éves korukra minden férfi vàgyik az apaságra, de a férjemnél viszont furcsa ez a hozzáállás"
Ne légy ennyire naiv, kérdező. Nem mindenki vágyik gyerekre, ráadásul a férjed tényleg nem árult zsákbamacskát, megmondta az elején, hogy nem akar gyereket és ez lehet, hogy nem is fog változni. Te mégis azt hitted, hogy a barátnőid jobban tudják, mit fog akarni a férjed, mint ő maga. Nem is értem, hogy lehet valakit ilyen "majd úgyis megváltozik" féle butaságokkal révenni arra, hogy összekösse az életét valakivel. Vagy elfogadod, vagy válsz, más opció nincs.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!