Szerintetek lenéznének nézni ha 19 évesen gyermekem lenne?

Figyelj, több okból nem szabad egyedül a párod keresetére hagyatkozni - és itt mondom azt, hogy felelőtlenség, és eszedbe ne jusson nem dolgozni -, mert egyrészt egy cég bármikor becsődölhet, másrészt az utakon nem csak szabályosan közlekedők vannak (engem nem egyszer ütöttek el majdnem zebrán zöld gyalogos lámpánál a rohanó autósok), bármikor történhet olyan baleset, ami miatt valaki (a legéleterősebb ember is) hosszú időre kieshet a munkából, ne történjen meg, de fel kell készülni, mert nincs garancia semmire, most van hol laknotok, de lehet, hogy később önálló otthont kell venni, azt is figyelni kell, mert ha a tulaj valahogy átver titeket, úszhat a fejetek felől a lakás is meg a pénz is, jöhet betegség, öregkori gyengeségek nagyszülőknél, aminek a kezelése sok pénzt emészthet fel, ki tudja, nem kell-e lombikprogramot igénybe vennetek (ne kelljen), vagy nem lesz-e olyan baja a gyereknek, amit sok pénzért kezelnek majd (keresztapámat 14 évesen szívére műtötték), és még nem soroltam mindent, de gondolni kell arra, hogy bármikor történhet olyan váratlan helyzet, amire ha nem vagytok felkészülve, nagy gondot okozhat akkor is, ha most minden kényelmesnek tűnik. Semmi nem tart örökké.

Akkor leszel kész a gyerekre, ha agyban nem csak a mának élsz, hanem a jövőre is gondolsz, és belekalkulálod az esetleges váratlan költségeket is az életetekbe, amit akkor is kell, ha soha nem következik be, mert a jövőt nem látjátok, és a baj mindig a legváratlanabb pillanatban érkezik, ha felkészültök, legrosszabb esetben könnyebben vészelitek át, legjobb esetben azzal a pénzzel segíthetitek a gyereket.

Szia.

Én csak leírom a történetemet, remélem lesz benne olyan, ami tanulságos, vagy használható.

18 évesen összeköltöztem " életem szerelmével", majd egy félév múlva (védekezés ellenére) jött a baba. Akkor elsős voltam az egyetemen, és nagyon nagy dilemma volt, hogy mit tegyünk. Végül úgy döntöttünk, hogy megtartjuk és összeházasodunk. Ez akkor, 18 évesen a lehető legjobb döntésnek tűnt, de amint megszületett a baba, megromlott a kapcsolat (így utólag visszagondolva már előtte sem volt kifogástalan). Persze én gyerek mellett nagy nehezen tovább folytattam az egyetemet, csak szülés utáni legelső félévben volt passzív a jogviszonyom. Azért volt nehéz, mert nem nagyon tudtam megoldani, hogy bejárjak órára, a kicsit nem vihettem, illetve a tanulás is nehéz volt. De megoldottam. A párommal elváltunk, és én magamra maradtam a gyerekkel. Ha nincsenek a szüleim, akkor nem is tudom mi lett volna velünk. Valószínűleg borzasztó életünk lett volna, bár így se volt felhőtlen.

Idén diplomázok az egyetemen, és jelentkezek doktori képzésre. Azóta van egy párom, aki nem csak engem, de a kislányomat is szereti:) De hálás vagyok a sorsnak, hogy betudom fejezni az egyetemet, mert diploma nélkül...nagyon nehéz, sokszor még vele is..

Ha most ott lennék ugyanebbe a helyzetbe (bár mindennél jobban imádom a lányomat, és bármit megtennék érte) nem hiszem, hogy vállalnám. 5 év alatt legalább 10-et öregedtem, mert nem olyan gondjaim voltak, mint a velem egykorúaknak.

Én azt tanácsolom neked, hogy tégy a legjobb belátásod szerint, és igazad van, pozitívan kell gondolkodni, de nézd végig azt a helyzetet is, ha bármilyen okból kifolyólag egyedül maradsz a babával (ne legyen ilyen!!!)

Üdv:)

21:03as vagyok.

Mi így kezdtük, pontosabban már megvolt a fiunk, pár hetes terhes voltam, amikor beszéltünk arról, hogy mi lenne velünk ha esetleg Apával történik valami.

Az anyósomék részéről támogatva lennék, de csak addig amíg tényleg nem tudok munkába állni, mert pl többe kerülne a magánbölcsőde, mint a fizum, az állami bölcsőde teli, nálunk szept. lesz az első tanév amikor már bölcsődének is indulni kell. Tehát ha apa most beadná a kulcsot bárhogyan, akkor nekem szeptemberig lenne segítségem, addig kell munkát találnom, megoldanom akkor már a törpék felügyeletét, maradni maradhatnánk ebben a házban, apósomé, nem használt ingatlan, így külön tudtunk költözni.

Mikor terhes lettem, 9hetes voltam, jelentettük be a párom családjának a babát, először tisztáztuk, hajlandóak e az üres ingatlant átadni nekünk, csak használatra, úgy, hogy mindent úgy kezelünk, mint saját, teljes felelősséggel, magyarul, ha dől a fal, akkor mi hozzuk rendbe, nem várunk a tulajra. Átadták, ha nem tették volna, akkorra volt Bterv, hogy albi, esetleg lakás-lízing, és kinyögjük valahogy. De erre az esetre is betettük, mi van ha kidől valamelyikünk. Mert ugye akár én is kidőlhetek, pl szülés utáni komoly depi. A mai napig bennem van, mi van ha esetleg csak felém adja be a kulcsot, lelép, talál valaki mást, az is érvágás. El sem tudod hinni mennyi szaron múlik egy család élete. Pláne ebben a hülye világban. Sok sok mindenen. Annyi mindent mesélhetnék, sajnos, vagy szerencsére sokat megéltem, láthattam, akár a saját bőrömön éreztem, akár csak kollégákon láttam milyen szr is tud lenni az élet. És miken múlik. Családok akik úgy éltek, hogy majd anyuka is indul, ha a gyerek nagyobb lesz, volt max 1év aktív munkaviszonya, most 46éves, 4gyerekes roncs, semerre sem haladt, max le a süllyesztőbe. Mert 1évvel sehová nem kellett, volt egy gyerek, jött a tesó, a másik a harmadik is, 20évet volt majdnem otthon így-úgy. És ha a legkisebbet megnézed, megkérdeznéd, minek szült egyet is? És Ő nem kalkulálta bele, mit csinál, ha apa nem hazaadja a fizetést. 15év masszív alkesz férj mellett, gyeten, havi jövedelme 20valahányezer forint a 4gyerekre, a csp apa torkán ment le... Ennyi, és reményteli fiatal anyuka volt az első gyereknél, hogy majd milyen jó lesz... Ennyi lett az élete, a 60kgs majdnem modell alkatú fiatal nőből 116kgs elhízott, ízületi gyulladásos, idő előtt megöregedett valami lett. És miért? Mert annyira természetesnek vette, hogy majd a férje az esküben foglaltakat betartja, és együtt közösen megcsinálják amit kell. Cél, majd ha ovis lesz a gyerek megy keres melót, apa úgyis keres annyit, hogy minden meglegyen. De amikor jöttek a bajok nem megoldást keresett, csak tördelte a kezét, hogy jajj mi lesz vele. Az ő anyós-após oldala sem volt az esküvő és az első gyerek után egy lányálom, honnan tudod, hogy a most veled rendes család milyen lesz esküvő, gyerek után.

Egyedül is tudnod kell majd állni a lábaidon, függetlenül Apától, Anyóstól, Apóstól. Ha egyedül is mered vállalni a gyereket, mert erős vagy hozzá, akkor vállalj a pároddal is. Mi így tettük, tudom magamról, hogy tombolnék, ha elhagyna, depissé válnék ha esetleg... de akkor is felállnék a gyerekeimért, és bármit megtennék azért, hogy normális életet élhessenek egy szülővel, nagyszülők nélkül(ők a hétvégi csokiosztók), ha kell akkor wct pucolok diplomával, ha kell tövig nyalok a főnöknél, pedig nem az én stílusom, ha kell áskálódok a munkatársak ellen, ez sem én vagyok, de ha ez kell a boldoguláshoz?. Képes lennél ezekre is??? Feladni az álmod, nekem az iroda kényelmes székkel, hogy két kézzel dolgozzak meg a mindennapi kenyérért, vagy képes lennél feladni magad, átgázolni embereken, hogy előre juss. Mindezt egyedül, gyerekkel az oldaladon. És minden nap, reggel gyerek lead a bölcsiben/oviban/iskolában, el hajtani, haza, gyerek felszed, bevásárlás, főzés, és a kicsivel is mosolygósan törődni. Mert sajna ez is van ebben az életben, nem lányálom az egész világ.

"Ki az aki úgy kezdi meg a párjával való közös életet,hogy jaj majd a férjem meg fog halni vagy balesete lesz,lehet az anyósomék is lebetegszenek,lehet lombikprogram kell mert nem lehet gyerekem.Ki az aki csupa negatívummal áll hozzá a saját életéhet?"

Tudod, pont az ilyen hozzáállással élők esnek a leginkább pofára. Most persze minden hepinek tűnik, aztán azt veszed észre, hogy a pasi elhidegült túőled, félrejár, nem adja haza a pénzt...

Azt meg honnan tudhatod, hogy holnap nem fog balesetet szenvedni, vagy nem lesz súlyosan beteg, annyira, hogy munkaképtelen legyen?

Ne haragudj, de nagyon látszik, hogy 19 éves vagy: naiv, buta kislány, aki rózsaszín szemüveget hord, és képtelen elképzelni, hogy neki vagy a párjának valaha is baja eshet. Egyszerűen nem veszed tudomásul azt, amit itt jó páran mondanak: a semmire nem lehet építkezni. Még diplomával, munkatapasztalattal is nehéz a fiatal anyák élete, de meg jóformán gyerekként kijelented, hogy "te tudod, hogy semmi baj nem érhet az életben". Naivitás a köbön. Egy irtó nagy pofon az életttől majd kijózanít. Csak remélni tudom, hogy nem a gyereked fogja a legjobban megszenvedni.

Miért van az, hogy egy fiatal nőt "lehurrognak" itt, ha gyereket vállal, mert nem kéne a egy férfiara alapozni.

De mikor jön a sok több gyerekes nő, aki háztartásbeli az a világ legtermészetesebb dolga, milyen rendes, hogy a családjáért él, feláldozott értük mindent.

Most persze nem azt akarom mondani, hogy felelőtlenül kell gyereket vállalni, de ne a kor alapján döntsük már el ki alkalmas anyának, és ki nem.

Hány 30 körüli nő panaszkodik itt, hogy depressziós, elhanyagolja a férje, nincs pénzük, csúsznak a hitelekkel stb.

Az anyaságra nem lehet felkészülni, mindenki akkor tapasztalja meg mivel is jár egy gyerek mikor már megszülte. És nagyon sok tartósnak hitt kapcsolat megy tönkre ilyenkor, mert nehezen emészti meg az egyik fél, hogy nem kap annyi figyelmet.

Gyerek mellett is lehet tanulni, csak akarni kell. Persze sokkal nehezebb, ez tény.

Én 19 évesen szültem, bár nekem nem tervezett gyerek volt. De mellette főiskolára jártam, mire végeztem már óvis volt a gyerek, tudtam dolgozni. Sokat segítettek szüleim, de sosem használtam ki őket. Én úgy gondolom, hogy minden normális nagymama szívesen vigyáz az unokájára, ez nem teher neki, és ezt a segítséget ki "kell" használni és az így nyert szabadidőt hasznos dolgokra kell/lehet fordítani.