Természetesnek kellene lennie a meztelenségnek családon belül?

Ez tényleg olyan dolog, amire nincs egyértelmű válasz. Minden családnak a maga dolga. Van, akiknél 0-100 év közt természetes egymás anyaszült meztelensége, és van, akiknél mindig nyakig felöltözve vannak otthon +30 fokban is. Utóbbiaknál nem azért, mintha eltérő esetben felgerjednének egymás (nem házastárs) látványára, és ettől ódzkodva öltöznének fel. Egyszerűen csak az náluk a természetes, hogy ha felkelnek, felöltöznek rendes ruhába.

A járvány idején pl. olvastam olyan home office tanácsról, hogy hiába vagyunk otthon, vegyünk fel rendes ruhát, mert ez is segít érezni, hogy mi most ténylegesen dolgozunk. Nyilván a cikkíró személyes véleménye volt. Bár kétségtelen, volt néhányszor, hogy egy kisgatyában + max pólóban dolgoztam itthon egész nap, és olyankor egy idő után már azon kaptam magam, hogy megint ágyon heverészéssel töltöttem egy órát. Aztán délután összekapni magamat, hogy meglegyek az ígért feladatokkal, napirend borul, bioritmus úgyszintén.

Szóval ebből azt vonom le, hogy sokaknál nappalra a felöltözés ahhoz kell, hogy tudatában legyünk, hogy mikor van ideje a napközbeni feladatoknak és mikor a pihenésnek.

Amúgy nálunk teljesen normális egy szál alsógatyában/bugyogóban látni családtagjainkat, néha enni is így ülünk le, de egymás alfelének látványa már zavarba ejtő, akár csak véletlen egymásra nyitáskor is. Feleségem+én relációban persze nem (de a sz rás még ez esetben is magánszféra), de még mindkettőnk szülei közt is megvan/megvolt (idősebb korra) ez a tartózkodás a mindennapokban, bár amikor apósomat fürdetni kellett, anyósom természetességgel csinálta. Ebből nekem úgy tűnik, még sokszor házastársak sem szeretik lazán felvállalni megfáradt testüket a másik előtt, ha nincs olyan helyzet. Ahogy szüleink előtt mi sem toljuk le nadrágunkat, noha ők szültek, kisgyerekként gyakran láttak pucéran. Konkrétan emlékszem, úgy tízévesen még volt olyan, hogy anyu ott volt a fürdőben, amikor zuhanyoztam, de úgy tizenkét évesen lágyékon csípett egy kullancs, és nagyon kényelmetlen volt a szitu, hogy ugyanő segítsen kiszedni. Tizennégy körül pedig még a szellőzőt is el akartam barikádozni, nehogy belásson valaki, talán még hajmosáskor is, pedig magamból kiindulva, semennyire nem kívántam mást kukkolni, és jól tudom, hogy mások sem engem. Csak vmiért a kamaszgyerek, máshol is mondják, túl nagy feneket kerít a magámszférája védelmének, talán vmi ébredő, de kialakulatlan sexualis+territorialis ösztön miatt. De ez később lazult persze, pl. tizennyolc évesen már nem féltem ilyenektől, hogy a család leselkedni fog, akkor sem, ha tudna, azóta meg az sem érdekel, ha utcáról belát vki, ha nagyon akar, mi veszteséget szenvedhetnék is el, ha meglát akármiben is. Meztelenül is jóban vagyok szervezetemmel, ház körüli munka idején egy kopottabb/festékes ruha sem szégyen, viszont pl. rongyokban akkor sem bírnék lenni, amikor senki más nem lát.

Nálunk az volt, másnál meg nem.

Teljesen családfüggő.

Engem csak az zavart annak idejen, mikor anyam allandoan ramnyitott kopogas nelkul a furdoben (nem tudtam zarni az ajtot) es folyton beszolt, ha eppen szortelenitettem, azert, ha gyorsan eltakartam magam akkor azert. Nem lettem volna szegyellos ha nem okoskodik, hogy minek szortelenitek. Meg ugy egyaltalan, nagyon duhitett mikor folyton berontott anelkul hogy bekopogott volna, es megjegyzeseket tett a testem allapotara. Vagy jott a szoveg “ugyan mit takargatod magad, en szultelek” Na igen, de ez nem jogositotta fel ot arra, hogy kerdes nelkul benyisson es arra sem, hogy leszolja a borotvalt/vagy eppen nem borotvalt nemi szervemet..

Azota elkoltoztem a szuloi hazbol sajatba, ahol zarhato a furdo ajtaja, es habar a parommal elek aki barmikor lathat meztelenul, o megis kopog, mielott benyitna, es en is kopogok. Sot, ha azt keri valamelyikunk, hogy a masik ne menjen be, azt tiszteletben tartjuk. A gyerekunknek is ezt fogjuk tanitani.