Külföldön élők, nem hiányzik a családotok, az “otthon”? Hogy bírkóztok vele?

Van aki sosem tud megbirkozni vele, masnak fel se tűnik.

Meg gondolj bele, amugy se laktal volna a szülői házban mig a vilag nem?

Mi is majdnem 6 évig laktunk Németországban, de sosem szerettük meg. Itthon a család, a régi barátok, egyszerűen nem ugyanolyan évente 3-szor találkozni, mint heti 1-szer.

Hazaköltöztünk.

Az elején megviselt. Aztán alkalmazkodtam. Aztán voltak megint nehéz időszakok amikor "hazavágytam".

De időközben elmúlt a rózsaszín köd. Mostmár látom a problémákat is. Mert bizony, vannak. Lehet, hogy ha karácsonyra elmegyek 4 napra, akkor nem tűnik fel, de ha tartósan vagyok ott, akkor egész egyszerűen anyámmal nem jövök ki jól. Ahogy idegörlő a demens nagymamámnak minden egyes nap ugyanazt elmagyarázni a facebookkal kapcsolatban (függő, szóval elvenni tőle nem tudnánk a tabletet, de használni nem tudja és szétspameli). Nehéz elviselni a konok személyiségű nagyapámat aki mióta meghalt a felesége még rosszindulatúbb és makacsabb lett.

Nehéz elviselni a szomszédokat, akikről nem tudsz semmit, de a falu pletykása miatt ők mindent tudnak rólad.

Nehéz az otthoni "szabályoknak" megfelelni. Nem végezhetek házimunkát, mert anyámmal másképp csináljuk a dolgokat és nem bírnánk egymás végeredményét elviselni. Ahogy már az is távol áll tőlem, hogy ha későn érek haza akkor csak halkan, lábujjhegyen menjek fel a lépcsőn.

Úgyhogy amint ráeszméltem, hogy a szüleim házában nem jobb, már nem is hiányzik.