Mit tegyek, ha a gyerekeim nem hajlandók elfogadni a párom?
16 és 14 éves lányaim vannak, 10 és 8 évesek voltak, amikor elváltunk az apjukkal, de előtte már másfél évvel külön költöztünk.
Állandóan szabotálják a kapcsolatunkat, még nem költöztünk össze, és ha így folytatódik a dolog, akkor nem is fogunk egyhamar. Neki is van két lánya, 3 éve vált el, ők elfogadnak engem, a kisebbik mondta, hogy örül, hogy én vagyok az apja mellett, az enyéim meg ott tesznek keresztbe, ahol tudnak.
Leültem/leültünk velük már többször, együtt és külön is, de semmi. Nem fogadják el, mert nem.
És ezt a "nem elfogadást" nem csendben teszik, hanem folyton beszólogatnak, ünneprontóak, addig feszegetik a határainak, ameddig robbanok.
Apukához nem tudnak menni, tehát nincs az, hogy megszoksz vagy megszöksz.
Kérdező, sajnos ilyen feltételek mellett nem ajánlott az összeköltözés. Ha a lányaid már most szabotálják a kapcsolatotokat, ha összeköltöztök, pokollá fogják tenni az életeteket. A gyerekek nagyon gonoszak és agyafúrtak tudnak lenni. Fogalmam sincs, mit lehetne tenni, mivel győzhetnéd meg őket, hiszen te magad sem tudod. Mindenképp várni kell, bár lehet, hogy ez a kapcsolat halálra van ítélve.
N
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!