Hogy mondjam meg az unokatestvéremnek, nem akarom furikázni Pestről haza, meg vissza?
Mind a ketten itt tanulunk Pesten, ő most kezdte az egyetemet.
Vidéken lakik a család, tömegközlekedéssel, átszállással nekem 4 óra lett volna az az út, ami autóval háztól házig 2. Volt jogsim már akkor, szerettem is vezetni, így kaptam egy autót, hogy közlekedjek inkább azzal. Gyorsabb, kényelmesebb.
Eddig egyedül jöttem-mentem, viszont októberben találkoztunk nagybátyámékkal és feljött ez, hogy én hogy bírom a vonatozást, és mondtam, hogy hát én kocsival megyek fel mindig, ott is azzal közlekedek, mert nekem így jobb. Nem is beszéltünk akkor erről sokat, de vasárnap írt unokatesóm, hogy mikor megyek vissza, elvinném-e, mert sok a cucca. Mondtam, hogy persze és a kocsiban én hülye még mondtam is, hogy nem zavar egyáltalán, hogy jött, úgyis mindig egyedül megyek vissza, legalább tudunk beszélgetni. De ezt csak ilyen small talk-nak szántam, mint mikor váratlanul beállít valaki és mondod, hogy áhh ugyan, nem zavar, miközben amúgy éppen főzöl, szalad a ház is...
Na azóta hetente kérdezi, hogy mikor megyek haza, ha hétvége van, akkor meg azt, hogy vissza Pestre. Nem akarok én lenni a gonosz, de nem szeretném mindig hozni-vinni. Negyedévente egyszer pl. belefér, de minden héten, vagy kéthetente nem. Nagyon rosszul alkalmazkodom másokhoz, inkább úgy szeretek vezetni, hogy egyedül vagyok. Közben énekelek, hangosan szól a zene, egy Taylor Swift nagykoncert koreoját lenyomom hazafele kb... Vagy megálltunk kétszer enni, mert nagyon éhes voltam. Először mondta, hogy hát nála nincs pénz, mondtam, hogy meghívlak. Másodjára gondoltam, hogy akkor visszahív, de mondta, hogy neki azok az árak annyira nem férnek bele, inkább nem kér semmit.
Az a baj, hogy azt nem tudom mondani, hogy nem megyek haza, mert úgyis kiderül, hogy igen. Hazudni sem akarok annyira nagyot. De félek, sértődés lesz ebből... Eddig ha mondtam valamilyen kifogást, az sosem jött össze. Pl. hogy későn indulok, nem baj, neki jó az is. Vasárnap helyett hétfőn megyek vissza, nem baj, úgyis csak előadása van hétfő reggel.
Ezt kéne tanítani az egyetemen: Hogy kell értelmesen konfrontálódni és nem meghunyászkodni. Legyél őszinte és kész, ne rendeld alá saját magad egy úgymond idegen embernek. Nem a gyereked, hogy áldozatokat kelljen hoznod, hanem az unokatesód.
"Béla, én egyedül szeretek vezetni, a múltkorit egyszeri esetnek gondoltam."
"Ne haragudj, de most nem alkalmas, nem tudlak hazavinni a héten. Figyi, Marcsi, nem akarok bunkó lenni, de az az igazság, hogy ez nekem kellemetlen. Alkalmanként tök szívesen elviszlek, ha beszállsz a benzinbe, mint mondjuk a múltkor ősszel, ha ki-be költözöl a koleszból szünetekben, vagy ilyesmi, mert sok motyóval vacak vonatozni, ezt én is tudom. De heti kétszer nem tudom vállalni tovább, hogy hozlak-viszlek, ne haragudj. Nem is az útiköltség miatt elsősorban, de nem tudok mindig alkalmazkodni hozzád. Csomószor van olyan, hogy nem tudom előre, mikor akarok indulni, vagy hogy egyáltalán lesz-e kedvem hazamenni, és teher az, hogy máshoz kell igazodnom.
Remélem, nem haragszol, ha úgy van, nagyon szívesen segítek, de kérlek, ne csináljunk ebből rendszert."
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!