Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Egyéb kérdések » Hogy mondjam meg az unokatestv...

Hogy mondjam meg az unokatestvéremnek, nem akarom furikázni Pestről haza, meg vissza?

Figyelt kérdés

Mind a ketten itt tanulunk Pesten, ő most kezdte az egyetemet.

Vidéken lakik a család, tömegközlekedéssel, átszállással nekem 4 óra lett volna az az út, ami autóval háztól házig 2. Volt jogsim már akkor, szerettem is vezetni, így kaptam egy autót, hogy közlekedjek inkább azzal. Gyorsabb, kényelmesebb.

Eddig egyedül jöttem-mentem, viszont októberben találkoztunk nagybátyámékkal és feljött ez, hogy én hogy bírom a vonatozást, és mondtam, hogy hát én kocsival megyek fel mindig, ott is azzal közlekedek, mert nekem így jobb. Nem is beszéltünk akkor erről sokat, de vasárnap írt unokatesóm, hogy mikor megyek vissza, elvinném-e, mert sok a cucca. Mondtam, hogy persze és a kocsiban én hülye még mondtam is, hogy nem zavar egyáltalán, hogy jött, úgyis mindig egyedül megyek vissza, legalább tudunk beszélgetni. De ezt csak ilyen small talk-nak szántam, mint mikor váratlanul beállít valaki és mondod, hogy áhh ugyan, nem zavar, miközben amúgy éppen főzöl, szalad a ház is...


Na azóta hetente kérdezi, hogy mikor megyek haza, ha hétvége van, akkor meg azt, hogy vissza Pestre. Nem akarok én lenni a gonosz, de nem szeretném mindig hozni-vinni. Negyedévente egyszer pl. belefér, de minden héten, vagy kéthetente nem. Nagyon rosszul alkalmazkodom másokhoz, inkább úgy szeretek vezetni, hogy egyedül vagyok. Közben énekelek, hangosan szól a zene, egy Taylor Swift nagykoncert koreoját lenyomom hazafele kb... Vagy megálltunk kétszer enni, mert nagyon éhes voltam. Először mondta, hogy hát nála nincs pénz, mondtam, hogy meghívlak. Másodjára gondoltam, hogy akkor visszahív, de mondta, hogy neki azok az árak annyira nem férnek bele, inkább nem kér semmit.


Az a baj, hogy azt nem tudom mondani, hogy nem megyek haza, mert úgyis kiderül, hogy igen. Hazudni sem akarok annyira nagyot. De félek, sértődés lesz ebből... Eddig ha mondtam valamilyen kifogást, az sosem jött össze. Pl. hogy későn indulok, nem baj, neki jó az is. Vasárnap helyett hétfőn megyek vissza, nem baj, úgyis csak előadása van hétfő reggel.


2022. nov. 16. 15:09
1 2 3 4 5 6 7
 1/66 anonim ***** válasza:
92%

És ha azt mondod kifogásnak, hogy sok a dolog, nem tudod pontosan, mikor mész, így sajnos nem tudsz hozzá is alkalmazkodni?


Vagy egyszerűen ne is keress kifogást, szimplán csak: bocsi, most nem foglak tudni elvinni.

2022. nov. 16. 15:14
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/66 anonim ***** válasza:
63%
Miért ne vinnéd el? Fizettesd ki vele a fele üzemanyagot. Ha megállsz kajálni, mindenki fizeti a magáét. Azt a zenét hallgatod közben, ami neked tetszik. Nem értem mi ezzel a gond, te csak jól jársz anyagilag.
2022. nov. 16. 15:14
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/66 anonim ***** válasza:
100%
Hát nem kellett volna felajánlani sem csak úgy, illemből. Ahogy a váratlan látogatóra sem kéne azt mondani, hogy nem zavar, ha egyszer igen. Felbíztattad, azt a látszatot keltve, hogy örülsz neki, közben meg teher. Ha ezt nem akarod megmondani, inkább mondj sima, határozott nemet, indoklás nélkül.
2022. nov. 16. 15:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/66 anonim ***** válasza:
82%

Ha ki akarsz találni valamit, pl. mondhatod, hogy megszakítod az utadat, nem egyből mész haza, mert bemész még egy régi barátodhoz, szóval csinálsz egy kitérőt.

Szóval nem egyből haza mész, hanem még dolgod van út közben.

(Persze most jönni fognak a jellembajnokok, hogy miért nem lehet őszintén megmondani, hogy zavaró tényező neked út közben, de ha nem akarod/mered megbántani, vagy nem akarsz cirkuszt a rokonságban, akkor bevethető.)

2022. nov. 16. 15:18
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/66 anonim ***** válasza:
28%

Nem igazán értem mit valtoztat a te utadon az, ha ő is ott van, ha egy helyről mentek ugyanoda. Nekem mondjuk az üzemanyagert eszembe nem jutna pénzt kérni, hiszen ha nem jönne is ugyanannyi lenne. Az egyértelmű, hogy mindenki magának fizeti az ételt. (Mondjuk azt nem artana kivizsgaltatni, hogy miért nem bírsz ki egy pár órás utat anélkül, hogy kétszer is ennek kelljen.... ) Zenét meg azt hallgatsz, amit akarsz.


Ha nagyon nem akarod, hogy veled menjen, akkor kozlod, hogy Pisti,ne haragudj, de én egyedül szeretek utazni.

2022. nov. 16. 15:19
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/66 anonim ***** válasza:
95%
Szerintem az őszinteség a legegyszerűbb: mondd neki, hogy jobban szeretsz egyedül utazni. Ennyi. A "de miért?"-ekre sem kell magyarázatot kitalálni, így szeretsz és kész. Vagy hogy neked kell ez az egyedül, vezetéssel töltött idő. Magányban. Ha elkezdi, hogy dehát múltkor azt mondtad... akkor zárd le annyival, hogy csak udvarias/jófej voltál, azért mondtad.
2022. nov. 16. 15:23
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/66 anonim ***** válasza:
87%

#4

Egyrészt nehogy már te illesd negatív kritikával azt, aki gerinces, miközben sumákolást ajánlgatsz.

Másrészt ezt a sumákolást heti kétszer, ugye oda és vissza is meg kéne ejteni, amihez szerinted kinek van kedve? Az egyenes beszéd legalább elsőre is érthető.

2022. nov. 16. 15:26
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/66 A kérdező kommentje:

Azért nem akarom hozni-vinni, mert egyedül szeretek vezetni. Ennyi.

Ha ott van, beszélgetni "kell", nem engedhetem úgy el magam, nem fogom végigénekelni az utat teli torokból. Az neki nem fér bele anyagilag, hogy megálljunk útközben enni valahol, nekem meg kellemetlen, hogy ő nézi, ahogy én eszem, iszom. (Itt szeretném jelezni, hogy kibírnám nyilván az utat megálló nélkül, de útközben van az egyik kedvenc éttermem, kb félúton. Máskor nem nagyon járnék arra, és általában estefelé megyek haza, így pont jól jön, hogy tudok hol vacsizni.)

2022. nov. 16. 15:30
 9/66 anonim ***** válasza:
83%

de-ja-vue érzésem van...

Volt már ugyanez kollégával, nagynénivel, stb. stb. is.

2022. nov. 16. 15:39
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/66 anonim ***** válasza:
89%

"Azért nem akarom hozni-vinni, mert egyedül szeretek vezetni. "



És miért nem mondod meg neki ezt, pont ugyanezekkel a szavakkal?????

2022. nov. 16. 15:40
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4 5 6 7

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!