Igaza van apámnak abban, hogy a barátnőm családjának undorító a hozzáállása ?
Azóta hallani se akar a barátnőmről, meg az egész életemről, amióta lakást vásároltam.
Az a szituáció, hogy a barátnőm és az ő édesanyja közösen örököltek egy lakást. Mi kitaláltuk, hogy oda szeretnénk költözni, de az anyja csak úgy ment bele, hogy akkor tehetjük ezt meg, ha kifizetjük az ő részét, tehát eladja nekünk a lakást. A barátnőmnek egy fillérje nem volt, sőt, igazából nekem sem, szóval kénytelen voltam hitelt felvenni és kicsengetni az árát. Igazából önerőre sem volt pénzem, azért kaptam hitelt, mert elzálogosítottuk a barátnőm lakásrészét. Ez még az előtt volt, hogy ennyire elszálltak volna az ingatlanárak, kb. 10 millióval többet ér már az a lakás, mint akkor. A törlesztő teljesen kezelhető, bőven telik rá, boldogan élünk a közös lakásunkban.
Apám szerint ez nem normális. Szerinte az lett volna a minimum, ha a barátnőm anyja simán csak enged minket ott élni, én meg gyűjtök, majd veszek magamnak egyszer egy teljesen saját lakást.
Szerinte gusztustalan, lehúzós, pénzsóvár család, és iszonyatosan meg fogom szívni, mert még a bőrt is le fogja rólam szedni a barátnőm.
Meg azt is mondja, hogy ott van vége az egészséges kapcsolatnak, hogy olyan felállásba mentem bele, hogy nem tudom utcára tenni a nőt, még akkor sem, ha a közös ágyunkban csal meg, így bármilyen pofátlanságra vevő, mivel tudja, hogy nem játszik a lakhatásával, életszínvonalával.
Számomra ezek abszurd, rosszindulatú megszólalások, és ott tartok, hogy nem akarom már apámat meghívni az esküvőnkre sem, kezdem megutálni.
És anyám meg egy szót sem szól, csak pislog, nem ellenkezik.
Szerintem nagyon jól jartatok. Ha a baratnőd anyja csak úgy odaadja a részét, abból az lett volna, hogy később felemlegeti, hogy mennyit segített, meg követelőzik. Így teljesen tiszta ügy az egész.
Nem ertem azt a kommentelőt, aki szerint a kérdezőt "meg fogják szívatni". Mégis hogy? Pont, hogy ezáltal teremtettek egy olyan helyzetet, amelyben a kérdezőt senki nem tudja megszívatni.
Apádnak nincs igaza, csak irigy.
17-es ne írj már ekkora baromságokat, amikor alsó hangon 20 millió egy lakás egy kevésbé menő településen manapság. A hangsúly pedig azon van ELBÍRJÁK ezt a hitelt. Nyilván, aki olyan munkát végez, nincs semmi fedezete, az fel se veheti. De nekik ez nem gond, fizetik, szóval jól döntöttek. Te meg tégy úgy, mintha normális lenne 25+-os fiatal párnak a szüleiknél lakni ahelyett, hogy valahol közös életet kezdenének. Nekem ajánlott ilyet egy pasi, megmondtam, hogy bocsi, de saját lakásom van, nekem nem működne sem a távkapcsolat (mert a szüleinél lakott), sem az, hogy eltartom, pedig már 30 éves volt és sehol sem dolgozott 2 évnél többet. Egy ilyen emberre nem lehet alapozni. Ők megalapozták a saját életük, esküvőt terveznek, apuka véleményével meg nem kell foglalkozni. Ha arra vársz, hogy ne legyen hiteled, akkor sosem lesz lakásod. A szüleim is ellakhattak volna lakásban 2 gyerekkel, de inkább vettek fel egy hitelt kertes házra. Életük döntése volt. Hatalmas élmény volt kertes házban felnőnöm és ha megtehetem, a gyerekeimmel is kertesben lakom majd. De nem olyan férfivel, aki kihasználná, hogy van saját lakásom!
26/N
"Szerinte az lett volna a minimum, ha a barátnőm anyja simán csak enged minket ott élni, én meg gyűjtök, majd veszek magamnak egyszer egy teljesen saját lakást."
Kérdező, EZT hívják lehúzásnak. Hogy mas vagyonát ingyen hasznalva magadnak gyűjtögetnél. Apád az, aki pénzsóvár és kihasználná a helyzetet, és bedühödött, mert a baratnőd csaladja meg korrekten jár el.
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!