Az mennyire normális, hogyha egy 12 és egy 10 éves gyereket nem visel meg az anyja halála? Se akkor, se később? És a férjet sem?

Nagyon gyerekes a hozzáállásod!

Ők semmi abnormálisat nem csinálnak, élnek tovább. Az pedig rólad mondd el mindent, hogy szerinted téged jobban megvisel, mint őket, és erről még itt kérdezel, szégyeld magad!

18

Egy gyereknek meg jó is, ha kimozdítják, hogy vidám impulzusok is érjék. Miben jobb az, ha összeomlik, depresszióba zuhan és nem csinál semmit?

Olyan vagy mint anyósom...

Nem szégyelled magad, mint valami falusi öregasszony, majd te megmondod kinek hogyan kellene gyászolni.

Szégyen vagy!

Nincs annál undorítóbb, mint másnak a gyászát kritizálni. Okádni tudnék ettől a hozzáállástól.

Alapból vannak a gyásznak szakaszai, simán lehet, hogy tök más szakaszban vannak még. Na meg akkor tényleg ott van, hogy mindenkinél ez máshogy megy egy lelki váltság feldolgozása. Amikor az anyai nagyapám meghalt én 13 voltam. Közel álltunk egymáshoz, rá tekintettem apaképként annak ellenére, hogy ismertem az apámat, ő is velem élt. Csakhát a fater alkesz volt, abban az időben napi szinten balhézgatott, anyám meg nem ment külön tőle, mert jajj mit szólnak a helyiek és stb. Én amikor a papám 20 nap kórház után meghalt egyszer sírtam, azt senki nem látta. Nem éreztem azt, hogy megengedhetem magamnak a sírást úgy. Anyámnak elég nagy teher, hogy meghalt az apja, mamámnak nagy teher, hogy 51 év házasság után meghalt a férje, iskolában nem akartam emiatt ia céltábla lenni, meg amúgy is minek terheljem a 13 éves barátaimat, apám meg egy részeg fsz, aki max visszaélne azzal, ha neki sírok. Konkrétan hét évbe telt, hogy tudtam úgy sírni a nagyapám halála miatt a napokban, hogy nem figyeltem kínosan arra, hogy ezt ne lássa senki.

Nekem például amúgy a tragédiák feldolgozása, vagy "csak" simán a mentális állapotomból adódó negatív érzelmeim megélése nem publikus. Ha most elkezdek sírni mások előtt, akkor sajnálni fognak, attól pedig még nyomorultabbul érzem magam. Senkinek nem jó ez.

Nekem konkrét ha valami bajom van, és tök mindegy miért, akkor vagyok a szociálisan a legaktívabb. Baráti találkozók, bulik, kocsmázások, új hobbik, új célok, hogy valami elvonja a figyelmemet.