Az mennyire normális, hogyha egy 12 és egy 10 éves gyereket nem visel meg az anyja halála? Se akkor, se később? És a férjet sem?

Nem tudom, hogy mondjam úgy, hogy ne tűnjön kegyetlennek. Nem az a célom, ha úgy fog tűnni, előre bocsánatot kérek.

Ezek szerint az anya már régóta nem tudott szerepet vállalni a családja életében. Mármint anya és feleség szerepet. Ez a családnak rettenetesen megterhelő, kívülről ezt kevesen veszik figyelembe. Nem, hogy nincs egy vidám anyuka, feleség, hanem csak a szomorúság, feladat, fájdalom. Mikor ez véget ér, bármilyen durva, szinte felszabadulást hoz a közvetlen családnak. Sajnálhatják attól még, de a másik oldala a dolognak, hogy ilyenkor tudnak elkezdeni "élni". Ha régóta tartott ez az állapot, a gyerekek már lehet, hogy nem is emlékeznek a normális időkre. Azért egy szakember nem ártana még az apának sem, de a gyerekeknek mindenképp jó lenne, mert egyszer csak jöhetnek mindenféle problémák, amiket majd nem is ide vezetnek vissza.

Nyilván megviseli őket, de már lelkileg fel voltak rá készülve. Az apuka valószínűleg tartja magát a gyerekek miatt a gyerekek pedig még nem biztos, hogy úgy fogják fel ahogy kellene (van egy ismerősöm akinek a 13 éves gyereke még mindíg úgy van vele hogy majd csak újra ott lesz velük az elvesztett nagyszülő)

Ettől még nem áll meg az élet a gyerekeknek és az apukanak is vannak barátai akikre most szükségük van így teljesen normális, ha részt vesznek egy szülinapon.

Egy hosszantarto betegség után a szeretett személy elvesztése megkönnyebülés is tud lenni, valószínűleg te sem szeretted volna nap mint nap nézni ahogy szenved, így már nem fáj neki.😕

Részvétem a családnak!

Nekem sajnos már minden szülőm, nagyszülőm elhunyt. Legutóbb a nagymamám, aki anyámmal együtt a legközelebb állt hozzám!

A mamánál 4 napig nem ettem semmit és csak minimálisat ittam. Dolgozni persze így is mentem.

Őt engedtem el a legnehezebben mindenki közül, mert mindig itt volt mellettünk! Anyánk halála után is - aki egyébként a lánya volt!

De, anyámnál más volt a helyzet. Ő is megviselt, de annyira nem mutattam ki, hogy a suliban is azt mondták, észre sem venni rajtam...

Pedig fájt ő is, csak valahogy nem akartam róla tudomást venni és igyekeztem itthon meggyászolni, amikor senki nem látja.

A mai napig hiányzik anyám is, hiszen csak 48 éves volt, mikor nagyon hirtelen elment!

Vasárnap még kikísért az állomásra, csütörtökön meg már csak gépek tartották életben...

A mai napig itt van előttem az ő látványa is, ahogy egy sípoló gép nyomja bele a levegőt a testébe.

"A lelke már nem itt van!" Sajnos, másnap végleg el is ment.

Most lettem 30, de minek...