Meddig normális, hogyha kívülállónak érzem magam a párom családjában? Mennyi ideig éreztétek magatokat ilyen szempontból kívülállónak?

Én mondjuk eleve nem is szeretem a nagycsaládos összeborulásokat - a saját családomban SEM.

Befogadtak, meg normálisak, sok témánk van, érdeklődnek, én is, szóval ezzel nincsen baj :) és odafigyelnek hogy gluténérzékeny vagyok (ez jó pont, exem családja le se....), csak amikor sokan vagyunk!, azt nem szeretem.

Pont, mint #24es

23 éve

Nem akarlak elkeseríteni, de én közel 20 éve. Egyszerűen nem tudok velük mit kezdeni. Anyósom társaságágában feszengek, apósommal még soha nem beszéltem két egybefüggő mondatot. A férjem öccse és a felesége rendben vannak, de velük sincs meg a közös rezgés.

Ezt főleg sajnálom, az én öcsém feleségével nagyon-nagyon jó a kapcsolatom, így őszintén boldog voltam, amikor kaptam még egy sógornőt, de vele valahogy semmi.

Szerintem egy naccsaládos összejövetelnél mindig így van.

Engem tökéletesen befogadtak anyósék, mi vagyunk az unokahugik keresztszülei is (párom nővére otthon lakik a gyerekekkel), ha ritkán is megyünk, kb. többet hív engem anyós csacsogni, mint a fiát, szóval jó a viszony és családtag vagyok.

Viszont ha ott a pereputty, mikor mi is lent vagyunk náluk, akkor rögvest visszakerülök a csendes szemlélő petibarátnője státuszba - mert a rokonokat nem ismerem közelről, az udvarias csevejnél nincs több közünk egymáshoz, a családi sztorikhoz meg nem tudok hozzászólni. Ott én kívülálló vagyok és leszek is mindig. Szerintem ez így normális is valamilyen szinten.