Mennyit segítettek a szüleid az álláskeresésben, elindulni az életben stb?

12. Nálam még pont fordítva volt. Tanulás csak annyira érdekelte őket hogy leérettségizzek. Hogy milyen eredménnyel az nem érdekelte őket. Viszont anyám segített munkát keresni, végül talált is egy ismerősénél. Adddig laktam nuk amíg akartam, elkoltözésben nem tudtak segíteni.

Én meg kicsit irigyellek hogy van diplomád. Nálunk rossz családi körülmény volt, alkoholista szülő, ezért nulla motivációm volt.

Látod? Mindenki mást akar ami van. Az a fontos hogy hozd ki a legjobbat a tudásodból és a helyzetéből. Olcsó albérlettel semmi gond szerintem mert így tudsz félrerakni

Durva dolgok jönnek az biztos! Kíváncsi leszek majd mi lesz januárban-februárban, amikor igazán hidegek lesznek...

Jól teszed ha kimész külföldre, én is mennék, ha tehetném, csak az a baj hogy 40 múltam, 2 kisgyerek, ház, meg kettes angoltudás van....

24 válaszolo 44 évesen 3 gyerekel költöztünk ki németországba 2 ėve ja ės én 0 nėmet tudåsom volt most már jobban megy a nėmet fėrjem tudott németül is .

van munkåm ės gyerekeim suliba járnak itt nėmetorszågban.

ugyhogy kezd el keresni munkát ausztriåban vagy nėmetorszågban ha ki akkartok költözni.

csak akkarat és båtorsåg kell.

Egyetemista koromban megkaptam az árvaságit, és abból gazdálkodjak (bérlet + tanszerek + kaja).

Szóval oké, lakhattam otthon, ami szuper, de pl meleg ételt sohasem dobozolhattam, tehát ahhoz hogy napi egyszer egyek értelmes kaját és normális cuccokban járjak diákmeló.

Volt pénzünk, csak az az új nőre meg a gyerekére ment el, nekem többé nem jutott.

18 vagyok, oldjam meg az életem.

Semennyit sajnos.

Egy összkomfort nélküli, omladozó putriban nőttem fel, 18 évesen továbbtanulás helyett dolgoznom kellett. (pedig kitűnőre érettségiztem) Aztán önerőből + diákhitelből mégiscsak továbbtanultam főiskolán, de ha lett volna normálisan motiváló szülőm, akkor mondta volna hogy NEEE! De nem volt, így 20 évesen végleg elköltöztem, a franc se akart 2006-ban -10 fokban kinti wc-ben betétet cserélni....

Feléjük se néztem évekig, csak amikor már házasként terhes lettem. (tervezve)

Azóta már visszafizettem a diákhitelt, a kapcsolatunk rendeződött, de valahogy folyton irigykednek. Ritkán járok hozzájuk, (természetesen azóta a 100 éve elkezdett építkezést befejezték, már nem putriban laknak)

Életemben először jártunk családdal külföldön idén, hoztam nekik egy a városra jellemző csomagolásban, de itthon is kapható csokoládét. Erre anyám csak annyit mondott, "már hoztál ilyet".

És hát fejben már készülök a temetésükre, mert persze 0 megtakarításuk. Kötöttem biztosítást a lehetséges temetésre.