Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Egyéb kérdések » Hogy néz ki az érdekkapcsolat?...

Hogy néz ki az érdekkapcsolat? Úgy, ahogy a miénk?

Figyelt kérdés

Tegnap ünnepeltük a párom születésnapját, betegen és minden szeretetet beleadva rendeztünk egy kisebb családi ebédet az ő tiszteletére. (Csak mert elmesélte, hogy gyerekkorában nem volt születésnapi bulija, ezért egy ilyennel akartam meglepni, persze felnőtt változatban).

Feldíszítettem a lakást, apu főzött anyu meg takarított.

Az egész hétvégét erre a meglepetésre szántuk.

Megvolt az ünnepség, minden rendben volt. Telefonáltak a páromnak munkaügyben. Megkértem, hogy legalább a születésnapján ne dolgozzon, mert az csak egyszer van egy évben helyette legyünk inkább kettesben.

Ezen összeszólalkoztunk, erre a fejemhez vágta, hogy én csak érdekből vagyok vele, mert sok pénze van.

Elkezdtem sírni, nem tudtam helyre tenni ezt a dolgot.

Egész éjjel forgolódtam, sírtam, valahogy nem hagy nyugodni a dolog.

Miután elintézte a dolgát (kb fél óra volt), bocsánatot kért. De én nem tudom ennyivel lezárni a dolgot.


Szóval, szerintetek is ilyen egy érdekkapcsolat? Ahol az egyik fél mindent megtesz hogy boldoggá tegye a párját, és meglepje születésnapján? (Ez fordítva is így van!)


2010. szept. 27. 08:23
 1/8 anonim ***** válasza:
Azt nehéz eldönteni, hogy mennyire érdekkapcsolat - de ha a férjedben ez felmerült, akkor mindenképpen beszélgessetek erröl alaposan, mert igy idövel egyre rosszabb lesz a helyzet.
2010. szept. 27. 08:33
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/8 anonim ***** válasza:

Nagyon sajnálom! Elég kevés az info abból a szempontból vajon miért mondhatott ilyet...csak dühében, vagy történt valami ami neki így jött le, hogy Neked a pénze a fontos?

Azért ez dúrva. Ha lehetne esetleg vele erről nyugodtan beszélni, megkérdezném miért mondott ilyet? Miből érzi ezt, mert én szeretem és ezért még mindig fáj, hogy ezt gondolja..

Ahogy leírtad az nem érdekkapcsolat, de az fontos mi vitte rá arra, hogy ilyet mondjon.

Próbáljátok megbeszélni!

2010. szept. 27. 08:36
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/8 anonim ***** válasza:

Szerintem ő ezt biztos nem úgy értette ahogy te. Persze hogy nem érdekkapcsolat, nem azért vagy vele mert sok pénze van...

De, lehet hogy neki ez a kitüntető figyelem, amivel elhalmoztátok a születésnapja miatt sok volt. Én sem vagyok hozzászokva az ünnepléshez, kiskoromban sosem volt buli vagy ilyesmi, és én őszintén szólva rosszul lennék, ha miattam ilyen ünneplést csinálnának. Nem kizárt hogy le akart lépni, és azt hogy érdekből vagy vele, csak benyögte.

Ahelyett hogy megsértődsz, inkább őszintén meg kéne kérdezni, hogy tényleg örült-e a meglepetésnek, mert ha nem, akkor máskor nem hozod kellemetlen helyzetbe. Ha meg mással volt a problémája, akkor azt mondja meg. De simán az is lehet, hogy szívesebben maradt volna otthon, de a munka miatt el kellett mennie, és ezért lett ideges, plusz még te is rágtad a máját.

2010. szept. 27. 08:36
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/8 A kérdező kommentje:

Nem kell olyan hatalmas ajándékra gondolni, ami zavarba hozhatta.

Az ebédet ő mondta meg, hogy mit szeretne enni, és úgy láttam örült az ajándéknak.

Próbáltam vele beszélni, annyit mondott hogy "idióta voltam, azért mondtam hogy megbántsalak".


Sajnos szinte minden héten előfordul, hogy valamiért rossz kedve van, és megbánt.

Persze bocsánatot kér mindig... de ez se jó megoldás..:(

2010. szept. 27. 08:39
 5/8 A kérdező kommentje:
Ami "közbejött" munka, ráért volna ma megcsinálni...
2010. szept. 27. 08:42
 6/8 anonim ***** válasza:

Nem tudom milyen lehet egy érdekkapcsolat, gondolom, hogy az illető nem a másik ember iránti szeretet vezérli.


Szerintem mindenképpen meg kell beszélnetek ezt a dolgot, még ha azt is mondta,hogy csak azért mondta, hogy megbántson, mert valahonnét eszébe jutott, valami miatt kijött belőle, s ennek oka van.

Le kell ülni, meg kell beszélni, s ha a férjed azt mondja, hogy csak ideges volt, akkor el kell mondani neki, hogy az ember nem mond ok nélkül szavakat. Miért érzi úgy, hogy kihasználod? Mit érez? Ez egy kis pszichológia, de nyugodt hangnemben egy csésze tea mellett talán siker lehet.

2010. szept. 27. 08:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/8 anonim ***** válasza:

Amit leírtál abból pont nem derül ki, hogy ez egy érdek kapcsolat-e vagy sem.

Ha ezt mondta, akkor van valami alapja. Lehet, hogy nem dolgozol, mellette nyugodtan költekezel.....

2010. szept. 27. 09:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/8 anonim ***** válasza:
Érdekes lehet ez a kapcsolat, ahol az egyik fél rendszeresen bántalmazza (lelkileg) a másikat :( én nem biztos, hogy egy idő után meg tudnám neki bocsájtani, még ha szeretem, akkor sem. Ha szeret, akkor miért bánt?
2010. szept. 27. 10:29
Hasznos számodra ez a válasz?

További kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!