Jogosan várja el a család, hogy támogassam az öcsémet anyagilag?

Nem kellett volna elkezdeni az önköltséges félévet sem, ha előre látja, hogy nem telik a folytatásra. Innentől az ő felelőtlensége a továbbiak alakulása. A szüleid meg főleg a saját szempontjukat nézik, nekik könnyebb lenne, ha a két felnőtt gyerek egymást támogatja. Csakhogy minek biztatták a fizetős szak elkezdésére, ha tudják, hogy nekik nincs rá pénzük? ("A tesót majd jól lehúzzuk, meglátod...") Emiatt a kialakult probléma a hármuké, neked nincs szereped benne.

Támogatásként maximum annyit tudnék elképzelni, hogy mondjuk az üres szobádban nálad lakna, de a tandíj, stb. fizetése anyu, apu, illetve a hallgató dolga. Ha nem tudja fizetni, halaszt és dolgozni kezd.

Mi a tökömnek kezd valaki bele a költségtérítéses képzésbe, ha sem ő, sem a szülei nem tudják/akarják ezt fizetni?

Ill. a szülő részéről: miért nem mondták a gyereküknek, hogy költségtérítéses képzést nem tudnak neki finanszírozni? Akkor, ha lemaradt az állami finanszírozásúról, akkor azt kellett volna mondaniuk, hogy nem vették fel, jövőre újra próbálkozhat.

Szóval természetesen neked a legkevésbé sem kötelességed ezt finanszírozni.

Jó, szerintem ha tanultál, saját vállalkozásba kezdtél, önálló életet élsz stb., akkor a szüleid véleményét, követeléseit is a helyén tudod kezelni.

Ezeket mond el nekik.

Az én bátyám rengeteget segített nekem, mikor elváltak a szüleink és hiába voltam még csak 17, apám nem volt hajlandó anyagilag támogatni annak ellenére, hogy vele maradtam (anyuval nem volt ez lehetséges). 6 év van közöttünk, akkortájt kezdett el dolgozni, de vett nekem plédeket (mert 16 fok volt a szobámban télen), ruhákat, vett tartós élelmiszert, meg mikor mivel lepett meg. Bár ő elköltözött hamar, de utána is kifizetett nekem dolgokat, szülinapra, névnapomra több pénzt adott ajándékba, mint pl szüleim.

DE: nekünk nagyon jó a testvéri viszonyunk és persze tudta, hogy mi van otthon, milyen az apánk, stb.

És még egy DE: én soha nem vártam el ezeket tőle, soha nem kértem és mai napig bennem van egy afféle érzés, hogy tartozok neki. Tudom, hogy pénzt nem fogadna el vagy bármi ilyen és úgy érzem, hogy soha nem fogom tudni visszaadni azt, amit adott. De kénytelen voltam elfogadni mindent.

Na mármost. Ez bátyámnak nem került többe 50-60 ezernél (mert szerencsére hamar leérettségiztem, továbbtanultam, dolgoztam stb, szóval inkább csak a 17-18. éveimben kellett segítség, plusz akkoriban többet ért a forint).

Itt viszont 300ezerről van szó félévenként! És a leírásod alapján nem egy mélyszegény családból származol. Egyetem mellett tessék menni dolgozni (többet keres egy diák órabérben mint pl egy eladó - tapasztalat! - és ott csak hajtogatni kell és vállfákat igazítani), ha meg a szüleidnek nincs mit enni, akkor abba be tudsz segíteni havi 1 bevásárlással, mert mégiscsak a szüleid (persze ha jó a viszony - azért van mikor ennyit sem érdemel meg egy szülő).

De ennél többet szerintem nem várhatnának el.

Melyik az a szak, ahol egy FÉLÉV 600 ezer? Mutasd meg.

Ha tényleg van ilyen, akkor azt a diákhitel típust vegye fel (ha dolgozni se tud, szüleid se támogatják), ami nem kamatozik és pont annyit ad, amiből a félévet fedezi (nem tudom már az 1 vagy a 2 ilyen e, de nincs kamatja, bár csak erre tudja fordítani-igaz, erre is kell neki, hogy fizesse a tandíjat)

17?

Pl [link]