A dédim nekem adta a házát, azóta folyamatosan hozzám akar költözni? Hogy beszéljek vele erről?

Sajnos ez tényleg tipikus demens tünet, hogy fél attól, hogy nehogy valaki járkáljon nála. Nálunk is az egyik dédinél így kezdődött, már mindenféle riasztó volt felszerelve, de ő akkor is állította, hogy valaki bejött éjszaka s mittudomén elvitte a gyógyszereit vagy biztos kirámolta a papa szerszámait, de nem meri megnézni... mindig volt újabb mese, amiért segítséget kérjen, hoy jöjjön oda valaki. Közben minden másról még vígan el lehetett vele beszélgetni, tudta, ki kicsoda, nagyon jókat főzött, mindenkit megismert... stb. De ezekkel a sztorikkal kezdődött. És ő is eltartási szerződést kötött az egyik gyerekének a feleségével, aztán folyton ment rá a panaszkodás, hogy az nem is látogatja (merthát igazából valami társalkodónőt remélt cserébe, de hát azoknak is megvolt az élete, munka, gyerekek, unokák). És a másik gyerekét ugráltatta a másik városból, hogy le kell vágni a sövényt meg meg kell szerelni a nemtommit. Aztán végülis egy év alatt elment, tipikusan elesett, combnyaktörés és a kórházi pár hét alatt totál leépült... az utolsó két hónapra vették magukhoz. De addigra a testvérek jól összevesztek, hogy ki mit csinált és kinek mi járna. Azóta se beszélnek tudtommal. Én meg meg vagyok róla győződve, hogy a dédi már akkor sem tudta, pontosan mit ír alá, mit kap érte és mivel fog az járni, csak valahol hallotta vagy a szomszédtól vagy pont a rokontól, hogy ezt így szokták és szeretetet akart venni.

Öregeknél meg tipikusan azért van kosz (padlón, kádon, elvileg elmosott tányéron...), mert nem látják meg nem tudnak lehajolni, ha valami leesik. Alattunk is lakik egy nagyon jófej, nagytudású, a szakmájában most is híres néni, akinek irdatlan jó dumája van, jó humorú és kedves, de hát olyan állapotok vannak néha nála, mert se lát, se hall... és az a nonstop zsírszag és öregségszag... És jönnek a gyerekei, akik nem érnek rá, mert mennek mittudomén Máltára nyaralni vagy Párizsba vacsorázni és leadják neki a négykézlábaló unokákat és eszükbe nem jut, hogy segítsenek vagy legalább fizessenek neki valami takarítót. Jáj.

Vélemény: Sokan sokféleképpen gondolkodunk, más más kulturában is eltérés van a "nagycsaládok" megítélésében. Én és a felmenőim is úgy gondolkodnak, hogy nem a gyereknek kell ellátnia, magához vennie a szüleit. A szülők támogassák a gyerekeket, akár egy induló lakással, de az örökségre ne számítsanak.. valamennyi valószínűleg lesz, de miután a gyerekeket elindították az életben szülőnek az öngondoskodásra, anyagi biztonságra kell törekednie.

Jelen esetben a dédi-nek nem kellett volna feladnia a házát, pláne nem a dédunokának, nem az ő "dolga", hanem a dédunoka szüleié, hogy segítsenek. A dédi ezt a több tízmiliót-vagy annak egy részét a saját boldsogságára kellett volna költenie, hogy olyan helyen lakhasson amit szeret (egy nívósabb otthon), és ahol ellátják.