Mióta divat ez a "18éves korod után mehetsz ahová akarsz" gondolkodás?

Vannak olyan "gyerekek" (akiktől én leszek ideges),akik elvárnak mindent a szülőtől,mert természetesnek veszik,hogy van kaja a hütőben,tiszta a ruha,meleg van és tető a feje fölött.Ezen felül követelnek több pénzt,szórakozásra,ruhákra stb.Életcél semmi,még akkor sem,ha egyetemre járnak.Buli,lógás az órákról,mondván ezek a legszebb éveik anyu pedig mindezt kifizeti,hisz ha már a világra hozott meg kell tennie,mert ez a szülő feladata.

Az ilyeneknek tényleg csak a "boldogulj,ahogy tudsz" módszer a megoldás,hogy rájöjjön,hogy mennyit ér a pénz és hogy nem csak jogaik vannak,de kötelességük is.

Aki ennek az ellentéte az úgyis töri magát,hogy 18 éves kora után minél hamarabb saját lábára tudjon állni.

vannak esetek amikor nyíltan nem is mondják ki ezeket a dolgokat, de szabályosan kiutálják a gyereket otthonról.

a végeredmény persze ugyanaz: a szülő egyedül rohad majd 60 évesen, a gyerek meg rá se nyitja az ajtót.

én sem értem mi visz rá egy embert arra, hogy elzavarja otthonról a gyerekét.

az, hogy oka van rá, az sem más hibája, hiszen ő nevelte lustává, önállótlanná, szemtelenné, stb.

Egy szülőnek a feladata szerintem (amit örömmel kell teljesítenie, nem pusztán muszájból), hogy a gyermekét segítse ameddig csak tudja, ameddig csak él!

Csak annyi, hogy egy bizonyos kor után már csak a háttérből kell támogatnia, ez persze nem 18, de nem is 30.

Meg kell találni az arany középutat mert ha a szülő nagyon "ápéja és eltakarja" a csemetéjét akkor a gyermek elszállhat és azt hiheti ez örökké így lesz, apuci-anyuci mindig helyt áll helyette. Nekem pl. párom szülei nagyon olyanok hogy mindent megtesznek a pici fiaikért, ezért sógorom bissza is él vele, 29 de még otthon lakik és mindent az anyukája csinál, mos főz vasal takarít stb.stb...rá is, párjára is.

A fontos hogy egy szülő mindig ott legyen ha a gyermekének szüksége van rá de bizony meg kell tanítani a gyermeket megállni a saját lábán: ez az igazi kihívás egy szülőnek! Nem szabad kidobni természetesen akárhány éves is, de muszáj sugallni egy bizonyos kor után hogy önállóan is helyt kell állni a gyereknek az életben.

Azok a szülők akik így kilökik egy érettségivel(rosszabb esetben az sincs) a 18 évest a nagyvilágba vagy nagyon rossz anyagi körülmények között élnek vagy nem törődik a gyereke jövőjével.

Amit Ön ír kedves apuka sztem az a helyénvaló, segíteni kell egymást amíg csak lehet!

Én 21 éves lány vagyok és a családom meg sem engedné, hogy egyetem mellett tartsam el magam, mert tudják,hogy csak diákhitelbe verném magam vagy a tanulás rovására dolgoznék (nappalis suli mellett nem is lehet annyit melózni h fenntartsak egy albérletet,plusz a kaja,bérlet,könyvek stb...)Amúgy gondolkodtam már h külön költözök, de ez csak álom, mert nem tudnám megoldani.Diákmunkákat így is vállalok, nyáron szakmai gyakorlaton vagyok ott is keresek némi pénzt plusz az a kevéske kis ösztöndíj amit a suli ad. Mindez kb a 2 féléves tankönyveimet és egy pár új ruhát fedez.

Ez nem divat! Régebben 18 évesen már eléggé felnőttek voltak,és önállóak a fiatalok,hogy mondani sem kellett a saját lábukra álltak..Sokan régen nem tudták biztosítani az egyetemet,és bizony ha egy fiatal még 24 évesen tanulni akart,akkor neki magának kellett tenni valamit..

Az a baj,hogy a legtöbb fiatal teljesen természetesnek veszi,hogy a szülők csak azért vannak,hogy őket eltartsák..Hogy minden igényüket kielégítsék,de ő maguk nem tesznek meg érte semmit..Vérig vannak sértődve ha az anyja már nem tud 16 órát dolgozni,az apja is elfáradt,és nincs aki kifizesse a telefonszámláját,a drága ruhákat!Ilyenkor jön a panasz,hogy semmit nem engednek meg,hogy nem élhetik a saját életüket..Ilyenkor jönnek a válaszok is,hogy akkor álljon a sarkára,és nem köteles a szülő tovább pénzelni a felnőtt gyerekét!

De akár nézhetjük a másik oldalt is..Te is csak ezen vagy kiakadva,hogy milyen felfogás ez,és milyen szülők ezek akik nem hajlandóak a gyerekük kénye-kedve szerint ugrálni..Na és fordítva?? Milyen gyerek az,akinek nem természetes az,hogy az öreg szüleit magához veszi,és gondoskodik róluk? Hogy képzelik a szülők,hogy az ő új családjába akarnak költözni,hiszen a saját gyereküket sem tudják eltartani,akkor hogy tartsák el a szülőket??

Nekem felnőtt fiam van(18 éves).Soha nem mondtam neki,hogy nem tartom el,és menjen dolgozni..Eszembe sem jutott,de nem is viselkedik így,hogy ilyesmit mondjak neki..Tanul,nem kell dolgoznia,de nem is követelőzik,hogy ez meg az kell neki..Amit tudok úgyis megadok neki,hiszen azt szeretném ha az ő élete jobb lenne mint az enyém..De ha állandóan parádézna,ha nem az iskolával foglalkozna,ha nem tisztelne ,ha csak azt a szót ismeri,hogy "AKAROM" "NEKEM KELL" akkor bizony menjen és álljon a saját lábára!

Csak megjegyzem a testvérem lánya pontosan ilyen.21 évesen ki van akadva,mert az anyja nem 20000 forintot adott neki cipőre hanem csak 10 ezret..Olyan hiszti levág ilyenkor,hogy csak pislogok..Annyira nem értékeli a pénzt,az anyja igyekezetét,hogy nem is kér,nem is beszéli meg,hogy hova mehetne mit vehet,csak kijelenti..Nekem kell!

Az ilyen fiataloknak bizony nem árt a "18éves korod után mehetsz ahová akarsz" szöveg..Sajnos egyre több ilyen fiatal van..

Hát igen, elég kényes témát vetettél fel. Szülő és gyerek kapcsolata a szélsőségekig elmegy. Itt hányszor lehet olvasni, hogy 16 évesen már elköltözne, mert unja, hogy nem engednek meg neki mindent. És tök ostoba dolgokon akadnak ki legtöbbször a fiatalok. Jaj, nem vették meg a legújabb telót, jaj, nem engedtek reggelig a buliba stb, stb...

Na, ha az én lányom lenne ilyen, nekem is kiszaladna a számon, hogy 18 éves korod után azt csinálsz, amit akarsz, de addig én vagyok felelős érted. Ebből jönnek a jó kis összeveszések: vedd tudomásul, hogy el is fogok költözni, a szülő meg rávágja, Isten áldjon.

Vannak olyan szülők is, akik nem tudják elfogadni, hogy felnőtt a gyerekük, akik foggal körömmel otthon tartanák. Az ilyen esetekben lesz az anyós egy hárpia.

Én próbálom megtalálni az arany középutat. 21 éves a nagyobbik lányom, még tanul, 1,5 éve van egy komoly kapcsolata, a fiú is tanul még. Hetente két napot a fiúnál, kettőt nálunk töltenek. A maradék időben mindegyik a saját programját intézi, hagyják egymást élni. Eddig még nem merült fel, hogy mi lesz, ha dolgozni fognak. Majd az élet rendezgeti, meg van idejük még a jövőt tervezni. Nem küldöm, de nem is tartom vissza, ha úgy döntenek, hogy külön akarnak élni. Addig meg nem teher, sőt valahol kicsit fáj, hogy egyszer önálló életet fog kezdeni. De ez az élet rendje, ha fáj, akkor sem mutatom, mert örülök, ha boldog lesz. Addig, amíg nem tudnak a saját lábukon megállni, rám mindig számíthatnak, éppúgy mint a kisebbik lányom is.

Sajnos nem minden családban van meg ez a tolerancia, de tényleg sok függ attól, hogy milyen a kapcsolat a gyerek és a szülők között. Én próbáltam úgy nevelni a lányaimat, hogy maguktól tudják, hol a határ. Nem állítottam korlátokat, de nem is éltek vissza ezzel. A kapcsolatunk őszinte, tudják, hogy a bizalmammal egyszer él vissza bárki, és azzal el is ásta magát előttem.