Mit gondoltok arról ha egy huszonéves, dolgozó nő a szüleitől kap autót?
Megcsináltam a jogosítványomat (nyilván a saját pénzemen) és ma az apám egy új kocsival jött el hozzám-az enyémmel.
Köpni, nyelni nem tudtam.
Egy használt, kisebb autó, de akkor is ezt túlzásnak érzem. Nem dicsekedni jöttem, most kifejtem a kérdést is.
Szóval, nem merem senkinek elujságolni, mert félek, hogy rossz véleménnyel lennének erről. Hiszen keresek, vehetnék magamnak is, ha más nem, hitelre.
Én is nagyon-nagyon örülök, hálás vagyok és becsülni fogom, vigyázni rá, mint a szemem fényére és mégis bennem van egy szomorúság, hogy nem én vettem meg. Egy amolyan “nem érdemlem meg” érzés.
A szüleid csak fontosabbak, mint mások. Gonodolj arra, hogy milyen szerettel adtak neked egy ajándékot, amiről azt gondolták, hogy örülni is fogsz neki. Te meg kb. szégyelled.
Kit érdekel mit mondanak mások de ahogy láthatod a válaszolók nagyrésze nem gondol semmi rosszat.
Légy büszke rá, hogy ilyen szertő és támogató családban élsz. Nem az autó a lényeg, hanem szándék. (Szóval akinek nem vettek kocsit, többek között nekem sem attól még lehet szerető és támogató a családja)
Ha pl. Nekem mondaná egy barátom, hogy a szüleitől kapott egy kocsit örülnék neki meg grat meg minden😊
A semmiből ne csinálj problémát és ne az legyen a célod, hogy másoknak megfelelj meg mit gondolnak.
Egészségedre!
Nem te döntötted el, milyen ajándékot kapj, hanem az ajándékozó. Nincs ezen szégyellni való.
ma az apám egy új kocsival jött el hozzám
Egy használt, kisebb autó,
Ok. 🚙
Az a baj, mikor olyannak adnak autót vagy lakást, aki nem tudja fenn/megtartani. Egy önellátásra, boldogulásra képtelen gyereknek nem valók ezek a dolgok.
Annak, aki meg tudja vigyázni és gyarapítani tudja azt a vagyont (örökséget), amit a szülei még életükben nekiajándékoznak, abszolút való ez. Max pár irigy gyökér hiszi azt, hogy fenntartani valamit kevesebbé tesz emberileg annál, mintha a megyszerzéséért is a beledet kellene folyatni.
Szerencsés vagy ,nagyon rendesek a szüleid,aki meg màst mond sz*rd le ,sok a megkeseredett irigy ember...
Biztonsàgos vezetést kívánok és sok örömöt a kocsihoz!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!