Milyen gyakran látogatjátok otthonban élő családtagjaitokat? A gyerekeket ilyenkor viszitek hozzájuk?

Hát ja nekem elég kevésnek tűnik, de nem tudom mennyire álltok vagy álltatok közel egymáshoz mikor még nem volt demens. Illetve nem is neked hanem a párodnak milyen a viszonya.

Nekem nagymamám volt otthonban, mikor egyetemre jártam már akkor ritkábban tudtam látogatni de tudtunk telefonon beszélni, ami több volt mint a semmi. És mikor haza jöttem akkor mindig át mentünk. Én illetve édesanyám látogattuk a legtöbbet, de igenis haragudtunk azokra a rokonkra akikkel egy városban lakott és soha rá nem néztek voltak, pedig volt aki napi szinten ment el kocsival a szoci mellett.. És közeli rokonokrol, testvérrol van szó. De nyilván ez mindenkinek a saját lelkiismerete és mondom függ attól is kinek milyen a viszonya a gondozottal.

Két-három hetente látogatom apámat, de azelőtt se látogattam gyakrabban, míg otthon volt. A közbeeső heteken öcsém megy.

Az otthonvezetővel beszélgettem erről, azt mondta, inkább a gyerekeimre, unokáimra fordítsam az időt, ők a jövő. Apunak igazából mindegy, nem mindig ismer meg, nincs nagyon mondanivalója sem. A férjem pedig egyáltalán nem látogatja.

AZ egyértelmü, hogy kisgyerekeket nem kell ilyen helyre vinni, ök még nem tudják megérteni, mi van a mamával.

AZ meg, hogy ti milyen gyakran tudtok menni, magánügyetek, az sem mindegy, milyen távolságról van szó, emellett legalább két kisgyerekkel nem egyszerü erre is idöt meg föleg energiát szakítani.

Ha a testvére jobban ráér, menjen gyakrabban, de ne szóljon bele az életetekbe.

"Te jó ég, gyereket minek??"

Mert a nagyanyja?

Nagyapám Alzheimeres volt. Hetente látogattam a lányommal. Ő az egyetlen dedunoka, akinek vannak emlékei a dédipapáról. Sosem bántam meg, hogy vittem. A papám imádott vele lenni, fakockákkal építeni. Amikor már nem tudott se mozogni, se kommunikálni, akkor a 3 éves gyerek csak ült mellette az ágyon és folyamatosan magyarázott. Igen, voltak neki is xar pillanatai, olyankor kiemeltem a gyereket a helyzetből

Igen, ez irtó kevés. És hiába hívod a főnővért, lehet nem az igazat mondja!

Mi anno mamát két-három naponta látogattuk, unokatesómnak voltak csak gyermekei, amikor épp itt voltak, bevitte hozzájuk őket is. Miért ne lehetne bevinni őket? Annyira kicsik? Engem is vittek be nagyon beteghez kicsiként, nem maradt meg, mint trauma. A gyerekek nem hülyék, el lehet nekik magyarázni, hogy miért van ott, az ő saját nyelvükön. Sajnos az életben van olyan, amikor valakit otthonba kell helyezni, nem baj, ha ezzel is tisztában vannak az emberek.