Mamám elfelejtette, hogy hová tette a pénzének egy részét, a családom engem tart emiatt tolvajnak. Mit tegyek?
A mamám idén tölti a 81-et, szóval a korából adódóan nagyon feledékeny, sokszor nem emlékszik, hogy mit hova tett, de egyébként el tudja látni magát, a korához képest nagyon aktív. Egyedül él, de mindennap meglátogatja valaki a családból, időnként napi többször. Más vendége nem szokott lenni, csak a szomszéddal beszélget, ha mind a ketten a kertben tevékenykednek éppen.
Na mármost az történt, hogy a nyugdíjat mindig részletekben rakja el a ház különböző pontjain. Viszont most megtörtént az, hogy nem találja az egyiket. Emiatt a családom azzal gyanúsít, hogy én loptam meg, mert én megyek hozzá a legtöbbször, én töltök ott a legtöbb időt, én vagyok az egyetlen olyan, aki akár egyedül van hagyva a házban (Mármint úgy, hogy pl ő kimegy a tyúkokhoz, én meg mondjuk bent takarítok). Illetve a másik nagy oka annak, hogy gyanusítanak, hogy ha a mamám pénzt akar adni, én nem utasítom vissza. Viszont én már korábban is mondtam, hogy csak azért fogadom el, hogy ne sírjon azért, hogy ő senkinek nem segíthet, és egyébként is amikor nem figyel visszajuttatom hozzá valahogyan. (Berakom az érmék közé, vagy a boltba járós szatyorba, vagy bármi olyan helyre, ami nem gyanús, hogy nem magától hagyta ott.)
Szóval ilyen okok vannak a gyanúra, holott én soha senkit nem loptam meg. És az a vicces, hogy anyám is engem gyanúsít, hogy én loptam, holott ő anno csomószor vett el tőlem pénzt szó nélkül, egyszer például 80 ezret.... És mostmár azok a rokonok is írkálnak nekem, akikkel soha nem beszélek szinte. Ha meg valakit letiltok jön az, hogy azért tiltom le, mert fáj az igazság...
Én egyébként egész biztos vagyok, hogy nem lopott senki. Én nem szoktam, más nem tudja, hogy a mama hol tart pénzt, ráadásul nincs más soha egyedül hagyva a házban.
Szerintetek hogy tisztázzam magam?
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)

![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
Szép kis történet...
A legfontosabb, hogy ne hagyd magára a nagymamádat, járj hozzá továbbra is, és segíts neki! Ami a család további részét illeti, őket tényleg jobb lenne elfelejteni... ha teheted, tényleg költözz el nyár végén!
A pénz biztosan meglesz egy-két hónapon belül, de nyilván lesznek, akik szerint direkt tetted vissza, mert ők megmondták, hogy tolvaj vagy. Szerintem te is tudod, hogy velük mindenképpen meg kell szakítani a kapcsolatot. Számomra elképesztő, hogy távoli rokonok belefolynak az ilyesmibe, ahelyett, hogy örülnének, hogy valaki leveszi a vállukról a nagymamád támogatásának terhét.
Ahogy #12 írja, sajnos a demenciával gyakran együtt jár, hogy az idősek lopással vádolják a nekik segítőket. Nem azért, mert gonoszak, hanem mert sajnos olyan elváltozások indultak meg az agyukban, amik ezt okozzák. Ráadásul gyakori, hogy szürreálisak a vádak, például az ápolót azzal vádolják, hogy lopott a cukrukból. Nálad még nem ez a helyzet, de jobb, ha felkészülsz, hogy ilyesmire is sor kerülhet (bár őszintén remélem, hogy nagymamád még nagyon sokáig friss marad szellemileg!), és egy ilyen remek családdal a hátad mögött még jobban meghurcolhatnak.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
A gyanusítgató családtagok tuti nem demensek, a többsége 20 és 55 közötti. Ilyenek írkálnak nekem, hogy unokatesók, akik évi 1-2 alkalommal látogatnak haza, meg papa testvérének a gyerekei, akiket csak papa temetésén láttam egész életem alatt. A többiektől szemtől szembe kapom az ívet.
Egyébként mamámmal nem szeretném megszakítani a kapcsolatot. Ő az egyetlen normális családtagom akivel közeli a kapcsolatom és él. Főképp ezért látogatom sűrűn, nem azért, mert ellátásra szorul. Viszont amíg ő él a többiekkel sem tudom megszakítani a kapcsolatot, mert mamámnak rosszul esne, na meg ha látogatom, akkor fix,hogy összefutok a helyi rokonokkal. Viszont magamban megfogadtam számtalanszor, akkor én mindenkivel offolom a kapcsolatot. Talán nagynénémnek, meg anyáméknak adok egy esélyt, de én az egyéb történtek után nem fogok erőlködni, ha egyszer elköltözök.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!