Lebuktattam Életem nagy Szerelmét, de ebből hogyan másszak a legjobban én ki?
Bajban vagyok. Leteszteltem életem párját Akivel 9 éve élek együtt és van egy csodás 3.5 éves lányunk és állítólag babát tervezünk.
Csőbe húztam.
Most mit tegyek???
Nem tudom miért, de az jutott az eszembe, hogy számára ismeretlen számról SMS-ek bombázom péntek óta, hétvégén együtt voltunk szüneteltettem.
Pénteken még azt írta, hogy családja van, igaz vannak problémák, de bízik benne, hogy a kislányunk miatt megoldódik.
Tegnap egész nap válaszolt 5 percen belül, pedig nekem nem szokott (fél vagy 1 napot kell várnom válaszára).
Hétvégén többször is szeretkeztünk.
Éjszaka nem hagyott aludni, címemet kérte, hogy azonnal meg akar ismerni és több SMS-en keresztül, még most is azt írja, hogy szívesen szeretkezne velem, (mint ismeretlennel, mert nincsen fából)!
Ahogy láttam, hogy bedől a csajnak (nekem) kezdtek durvulni sms-eim, de ő csak válaszol és várja a címemet, mert szeretkezne velem.
Rákérdeztem, hogy miért álmos (egész éjjel írt + csörgetgetett) és hazudott bele a telefonba.
Most mit tegyek?
Ti mit tennétek?
Lebukott Életem Nagy Szerelme, akkor ezek szerint másnak is bedőlt már???
Most arra gondoltam, hogy többet nem válaszolok, csak néha megcsörgetem arról a számról, amit nem ismer az ismeretlen helyében.
De ebből mi volna a legjobb kimászási techika, hogy le is buktassam, de ne jöjjön rá, hogy én voltam?!?!?!
Köszönöm a tanácsokat fiúktól-lányoktól is!!!
Köszönöm szépen a válaszokat!!!
Nem szeretném, hogy rájöjjön, hogy én voltam, mert jó, hogy van egy olyan telefonszámom, amit Ő nem ismer.
Aki tesztelte és lebuktatta mi történt azóta Veletek?
Ezek után hogyan bízzak meg benne?
A mobiljából még az én sms-eimet is törölni szokta már évek óta.
Ő egy híres autószerelő.
Honnan tudhatom meg, hogy hány ilyen ALKALMA volt és még hány lesz vagy lenne?
Valahogyan úgy kell/ene lebuktassam, hogy tanuljon belőle!!!
Én arra gondoltam még, hogy felhívatom egy sráccal, Aki számonkéri Tőle, hogy mit akart az Ő feleségétől éjszaka?!
De ezek után én hogyan jöjjek rá számára???
Minden férfi belement volna?
Annyira sejtettem, hogy egyszer volt Neki Valaki...és ez most jobban fáj.
Randit már tegnap este 22-kor a Párom könyörgött a csajtól, hogy 15 percen belül írja meg a címét és Ő megy is, de szórakoztam, hogy csak akkor adok címet, ha valóban lehet szó sze@ről és a Párom azt írta vissza, hogy IGEN, de azonnal küldje a címet!
Biztos, hogy elmenne.
A félrelépésről először azt írta Párom, hogy honnan tudja, hogy nem -e bu@i vagy a nagyanyja sms-ezik -e Vele és erre megírtam, hogy nézek ki, persze kicsit túl molettbe, hogy vissza tartja -e és hát azt írta, hogy ok lehet szó sze@ről!
Ha elmegy mit tegyek?
Vagy elküldjem egy címre Valakihez???
Ha Valakit érdekel, akkor akár írok részleteket is!!!
Köszönöm szépen a válaszokat előre is!!!
Figyelj, ha ezek után sem akarod, hogy megtudja, hogy te voltál, akkor ezek után hogy fogsz benne megbízni?Egyáltalán ,hogy fogsz ezek után vele jópofizni?
Te tudod végülis, de én mindenképpen megbeszélnék vele egy találkozót, és vagy az egyik barátnőd barátnője menne el, és később megjelennél te...Mert ha már elment a találkozóra biztosan lenne szex is...Tehát.Elég egyértelmű.
Én nem tudnék vele ezek után jóba lenni.
Szerintem egy életre elmenne a kedve a megcsalástól.
A barátnőd kapcsolatával mi lett Aki ezt csinálta a párjával?
Rendszeresen szeretkezünk és még dicsérgetem is, én hülye, hogy milyen jó, hogy más nem tudja, hogy ilyen jó az ágyban.
Az a legnagyobb baj, hogy szeretem, csak ki akartam próbálni, mert mostanában sokat veszekszünk, be akartam fejezni, de Ő mondta, hogy jó fiú lesz és a gyermekünk miatt tartsunk össze, én meg annyira szeretem, hogy nem bírnám Vele befejezni, de ezek után hogyan bízzak meg benne???
Biztosan NEM sejti, hogy én vagyok, mert nem tudná előttem úgy tagadni!!!!!!!
Ha felhívom úgy, hogy nem szólok bele mondja, hogy "Szólj már bele, ha igaz, ha meg átverés többet ne hívjál"!!!
Sajnos nincsen olyan barátnőm aki ilyenben segíteni tudna.
Vagy valami társkereső oldalról szerezzek Neki csajt és rá pár percre meg én is felbukkanok ugyan ott???
Hogyan lehet a bizalmatlanság egy szinten a megcsalással?
NEM pontozlak le, hiszen én kértem tanácsokat, sőt köszönöm, ha elmagyarázod!!!
Nem tudom, hogy mit tegyek?
Váljak vagy könnyes szemmel megbocsássam?
Nem értetted!
Mi hétvégén voltunk együtt és sokat szeretkeztünk, de a hétvégén nem írt Neki a (csaj).
Nekem hazudott bele a telefonba miután rákérdeztem, hogy miért álmos.
Tudod, hogy mi itt a nagy kérdés??
Az, hogy amennyiben tényleg megcsalna, érdemes e vele folytatnod ezt a kpcsolatot, házasságot...
Olyan rövid az élet, hogy egy ilyen barommal, már ne haragudj együtt éljél..
Képes lennél e egy életet, vagy akár még ennél is hosszabb időt leélned vele, mint amennyit eddig együttvoltatok..Megéri-e neked az ennél is több bánat??
Második esély? Minek?hogy újra megcsinálja veled?
És igen, ha már tényleg elhatároztad magad valamilyen irányba, akkor Igen! buktasd őt le, egy ismerősöddel, akit nem ismer, és akire nagyjából illik az a leirás, ahogy (magadat) leirtad abban az smsben..
Életed nagy szerelme? szerintem nem méltó a párod erre a címre!
26 L
Az lenne az egyértelmű helyzet teremtés, ha "szervánál" neki egy nőt, és bukkanj fel, amikor mondjuk csókolóznak..
De kéne, hogy tetszen neki az a nő..
Mennyi idő a párod?
...durva, hogy ennyire kitekintget a párkapcsolatából..
" könnyes szemmel megbocsássak neki..."
másodjára, harmadjára , negyedjére is megrennéd?megbocsájtanál?miközben a kislányod látná, hogy szomorú vagy?
Szerintem az nem rossz ötlet, sőt nagyon is jó , hogy valahonnan szerezni pl tárkereső oldalakról.
És mondjuk úgy, hogy megbeszéli azzal ' lánnyal' a találkozót, elmegy rá és te valahonnan figyeled őket..Majd mondjuk bemennek egy hotelbe és mennek a szobára. Te persze követed őket és mikor mennének be a szobába..Akkor felbukkansz hirtelen előtte...
Én nem bocsájtanám meg neki. És hiába fájna, de tudom, hogy megtenné máskor is. Szerintem hamarosan és gyorsan ki is fogsz belőle ábrándulni (Általában ez szokott jönni ilyen esetek után.) Ne Te érezd magad hibásnak, mert nem vagy az! Csak bizonytalan voltál. AMi érthető. Hiszen adott rá okot...
Úgyhogy csináld meg, hidd el , megérdemli!
Sajnos most pár hétig csak hétvégén élünk Vele.
Van egy titkos telefonszámom, amit Ő nem tud.
Igen sajnos mostanában vannak gondok.
A gondokat leszámítva, ha nem veszekszünk nagyon jól elvagyunk.
Apának nagyon jó, sőt annál is jobb.
Ez az egyik problémám, amióta a lányunk megszületett nem tudja úgy, mint én duplázni, hanem felezi a szeretét, így amit lányunk születése előtt kaptam Tőle (becézgetések, simogatások, kedveskedések, magától összebújni, ezeket a lányunk kapja sajna Tőle).
Visszatérve: az a baj, hogy alkalom mindig adódhat.
Le szeretném buktatni, de úgy, hogy többet eszébe se jusson hasonló sem!!!
Köszönöm, ha válaszoltok!!!
Ha most lebukik és te megbocsájtasz neki, honnan tudod, hogy elmegy a kedve a megcsalástól?
Máskor sajnos megint megcsinálhatja...ennyire hajtja a vére??ennyire csjozós?
Az a gond, ha megbocsájtasz neki, hülyét csinálsz magadból..bár egy ideig húzhatnád az agyát, hogy annyira megbántott, hogy neked szükséged van időre, mialatt ezt te átgondolod, hogyan legyen tovább..és akkor majd beszrik
azért eléggé túlzásba vitted a dolgot, beszélj meg vele egy időpontot és helyet, és te várd ott. Beszéljétek meg aztán a dolgokat, de nem érdemes ezen veszekedni, tudj megbocsájtani, fogadd el olyannak amilyen. Sztem nagyobb a szája sokkal mint amire képes lenne. De ezt te tudod. Mindenesetre ilyen játékkal az egész kapcsolat rámehet és ennek csakis a gyermek veszi kárát!
Ezt mindenképp kalkuláld bele.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!