Lebuktattam Életem nagy Szerelmét, de ebből hogyan másszak a legjobban én ki?
Bajban vagyok. Leteszteltem életem párját Akivel 9 éve élek együtt és van egy csodás 3.5 éves lányunk és állítólag babát tervezünk.
Csőbe húztam.
Most mit tegyek???
Nem tudom miért, de az jutott az eszembe, hogy számára ismeretlen számról SMS-ek bombázom péntek óta, hétvégén együtt voltunk szüneteltettem.
Pénteken még azt írta, hogy családja van, igaz vannak problémák, de bízik benne, hogy a kislányunk miatt megoldódik.
Tegnap egész nap válaszolt 5 percen belül, pedig nekem nem szokott (fél vagy 1 napot kell várnom válaszára).
Hétvégén többször is szeretkeztünk.
Éjszaka nem hagyott aludni, címemet kérte, hogy azonnal meg akar ismerni és több SMS-en keresztül, még most is azt írja, hogy szívesen szeretkezne velem, (mint ismeretlennel, mert nincsen fából)!
Ahogy láttam, hogy bedől a csajnak (nekem) kezdtek durvulni sms-eim, de ő csak válaszol és várja a címemet, mert szeretkezne velem.
Rákérdeztem, hogy miért álmos (egész éjjel írt + csörgetgetett) és hazudott bele a telefonba.
Most mit tegyek?
Ti mit tennétek?
Lebukott Életem Nagy Szerelme, akkor ezek szerint másnak is bedőlt már???
Most arra gondoltam, hogy többet nem válaszolok, csak néha megcsörgetem arról a számról, amit nem ismer az ismeretlen helyében.
De ebből mi volna a legjobb kimászási techika, hogy le is buktassam, de ne jöjjön rá, hogy én voltam?!?!?!
Köszönöm a tanácsokat fiúktól-lányoktól is!!!
Szerintem is, ahogy a legtöbben írták, beszélj meg vele egy találkozót...Menj el , és majd leshet...
A bizalom az ezek szerint tényleg nem volt meg a kapcsolatotokban, de ha esetleg nem te írtál volna neki hanem valaki más? És ugyanígy reagált volna erre az egészre...Ezzel csak azt akarom mondani, hogy kiderült az igazság. Hogy nem is olyan hűséges típus.
Milyen messzire akarsz elmenni?
Sztem az a legmesszebbi, ha az egyik barátnőd barátnőjével találkozik és meglátod, hogy szobára mennek e...Na..azon a ponton derül ki a NAgy igazság..
És ott és akkor te pont megjelennél, az totalis lebukás lenne..embert megszégyenító lebukás...
Mert tényleg, ha belegondolsz..bármikor hiheted, h megcsal ezek után, ha nem veled van!!!
meg hogy szeretkeztek, ő meg ezek ellenére esemesezget...uff:-///
Nekem is lenne kérdésem, kérdező?
Megérte? Boldogabb lettél?
Mi lesz most, függetlenül attól, hogy szembesíted vagy nem.
Hol a bizalom ebben a kapcsolatban??
Tényleg megérte ezt a hülyeséget csinálni??
Mindenki itt írja, hogy hol a bizalom,hol a bizalom?...
Valami oka még is csak kellett, hogy ezt megtegye...
És akik ezeket írják, azok soha de soha életükbe nem bizonytalanodtak el ??Egy percre se?
Érdekesen gondolkodnak itt némelyek. Itt kizárólag a kérdezőnek lenne joga haragudni, mivel alkalom tényleg bármikor adódhat. Engem is letesztelt hasonlóképpen a barátom, és én még csak válaszra sem méltattam. Aki nem akarja megcsalni a párját, az nem is fogja. Akik meg a kérdezőt ócsárolják, nyilván úgy gondolják, hogy a férfi genetikailag így van kódolva, és ezt el is fogadják..No comment...
Kérdező, csak az tudom javasolni amit már sokan előttem, szervezz le egy találkozót egy barátnőd segítségével! Ugyanis a férjed nem is tudja hogy néz ki a hódolója, tehát ő sem lehet biztos benne, hogy szexuálisan vonzódna egy ismeretlen nőhöz! Lehet, hogy tényleg csak legyezgeti a hiúságát ez az egész, és csak flörtölget/álmodozik, de ha oda kerülne a sor, el sem menne a találkozóra! Ezt csak egyféleképpen derítheted ki!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!