Lebuktattam Életem nagy Szerelmét, de ebből hogyan másszak a legjobban én ki?
Bajban vagyok. Leteszteltem életem párját Akivel 9 éve élek együtt és van egy csodás 3.5 éves lányunk és állítólag babát tervezünk.
Csőbe húztam.
Most mit tegyek???
Nem tudom miért, de az jutott az eszembe, hogy számára ismeretlen számról SMS-ek bombázom péntek óta, hétvégén együtt voltunk szüneteltettem.
Pénteken még azt írta, hogy családja van, igaz vannak problémák, de bízik benne, hogy a kislányunk miatt megoldódik.
Tegnap egész nap válaszolt 5 percen belül, pedig nekem nem szokott (fél vagy 1 napot kell várnom válaszára).
Hétvégén többször is szeretkeztünk.
Éjszaka nem hagyott aludni, címemet kérte, hogy azonnal meg akar ismerni és több SMS-en keresztül, még most is azt írja, hogy szívesen szeretkezne velem, (mint ismeretlennel, mert nincsen fából)!
Ahogy láttam, hogy bedől a csajnak (nekem) kezdtek durvulni sms-eim, de ő csak válaszol és várja a címemet, mert szeretkezne velem.
Rákérdeztem, hogy miért álmos (egész éjjel írt + csörgetgetett) és hazudott bele a telefonba.
Most mit tegyek?
Ti mit tennétek?
Lebukott Életem Nagy Szerelme, akkor ezek szerint másnak is bedőlt már???
Most arra gondoltam, hogy többet nem válaszolok, csak néha megcsörgetem arról a számról, amit nem ismer az ismeretlen helyében.
De ebből mi volna a legjobb kimászási techika, hogy le is buktassam, de ne jöjjön rá, hogy én voltam?!?!?!
Köszönöm a tanácsokat fiúktól-lányoktól is!!!
14:08ashoz hozzátenném, hogy tök jó ötlet, de te is legyél jelen valahol a háttérben!!!és figyeld ki őket!!!
és akkor az tiszta , 100%os bizonyiték!!
Milyen bizalomra épült a kapcsolatod ha ilyesmikkel kell próbálkoznod?
nekem ilyen eszembe sem jutna,mert tudom,hogy nem csalt meg eddig,és esze ágában sincs megcsalnia..Bízom benne ahogy ő is bennem..
Nálatok miért nincs ilyen bizalom?? Ha eleve ilyen volt akkor miért ezt az embert választottad?
ne lepődj meg,ha egyszer elmondod neki,hogy te voltál a titkos leányzó,és haragudni fog..(és ha ezek után meg is fog csalni)
Játszottál az érzelmeivel amit te idéztél elő..Ugyanis nem biztos,hogy valaha is eszébe jutott volna,hogy téged "megcsaljon" de előidéztél egy lehetőséget..
Az is elképzelhető,hogy csak fantáziált(ezért meg nem ítélheted el,hiszen mi nők is fantáziálunk más férfiakról) és lehet,hogy egy személyes találkozónál avval kezdte volna,hogy "bocsi,de feleségem van és szeretem,akárcsak a lányomat is)
Nem csalt meg,de már megbélyegzed!! nem csoda ha ilyenkor egy férfi elmegy más nő után...
..Ugyanis nem biztos,hogy valaha is eszébe jutott volna,hogy téged "megcsaljon" de előidéztél egy lehetőséget..
ez hülyeség, aki nem akar az nem csalja meg a másikat...
szerintem semmi nincs abban, hogy időnként leteszteli egyik a másikat:-)))
én is csináltam ilyet, én imélt irtam a pasimnak 5 év után..
de nem reagált rá, és maikor elmondtam neki, hogy én voltam, azt mondta, valahol sejtette:-DDD
nem tudom sírjak e vagy nevessek azokon a kommenteken akik a nőt ócsárolják, és bizalmatlansággal vádolják, de az a komment is érdekes, hogy alkalmat adott a férfinek, hogy megcsalja...a nagy büdös fenéket. Ne legyetek már vakok meg ennyire hülyék.
Ez a pasi egy patkány, mi az hogy alkalmat adott? ilyen erővel alkalom mindig adódik, én döntöm el, hogy lereagálom vagy sem. Ennyi.
Mondd el neki, hogy tesztelni akartad, lebukott, mehet oda ahová akar.
Itt az a kérdés kedves Kérdező, hogy Te hogyan akarod zárni ezt az egészet..?
1.Lebuktatni?
2.Elsímítani?(függetlenül a dolgok jelenlegi állásától)
Ha pedig mérges lenne..neked is jogod van mérgesnek lenni, mert ő ugyanúgy eljátszotta a bizalmad
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!