Anyósom haragszik, mióta nem kell vigyáznia az unokára? Próbáljak békülni vele, vagy hagyjam ennyiben?

A lányunk 6 hónapos korától több munkát vállalok el, csinálok meg, mint mikor megszületett. Akkor is dolgozgattam, de csak alvásidőben, vagy ha a párom, nagyszülők, barátnőim voltak a picivel(elvitték mondjuk sétálni, párom csinálta az esti rutint stb).

Fél évig ezt mindenféle külső segítség nélkül oldottuk meg, de akkor már éreztük mind a ketten, hogy jó lenne valaki fixen. Nem egész napra, nem is minden nap.

Mikor a párom szüleinek is mondtuk valami téma kapcsán, hogy én is többet fogok dolgozni, anyósom első kérdése volt, hogy a babával mi lesz. Mondtuk, hogy amikor tehetjük, valamelyikünk lesz vele, de mondjuk heti 3x3 órát bébiszitterrel lesz. Láttam, hogy ez nem tetszik neki, de akkor semmit nem szólt.

Rá pár napra felhívott, hogy ő sokat gondolkozott ezen, és hogy olyankor lehetne ő vele. Már akkor sem tartottam ezt egy világmegváltó ötletnek, de a férjem mondta, hogy miért ne, gondoltam próbáljuk ki.

Februárig ment is a dolog, 3 hónapig. De anyósom semennyire nem volt együttműködő se felem, se a párommal.

Megkértem valamire, nem úgy csinálta direkt. Nem tartotta be a pici napirendjét, ráadtam reggel valamit, ő azonnal átöltöztette, mert hogy "ekkora babára még rugdalózó való" (amit mi csak alváshoz adunk rá).

Mindenáron főzni akart nekünk, itthon nálunk. Hogy mikor hazaérünk, "meleg étel várjon". Én speciel nem szeretem, ahogy ő főz, ahogyan azt sem, hogy más valaki pakol, főz a mi konyhánkban. Van egy ételszállító cég, akinek a tulajdonosával jóban vagyunk és tudom, hogy ott maximálisan jó minőségű minden, egészséges és finom is. Hétköznap onnan szoktunk ebédet/vacsorát rendelni. Anyósom csak erőlködött, hogy de, ő főzni akar, merthogy a házi az finomabb, mint a "műkaja" (szerinte minden, ami étteremből jön, az csak műkaja lehet). Főzött is, mikor hazaértem, várt a kajaszag, a mosatlan hegyek, a kupi, meg az olajban tocsogó kaja.

Sokkal több kárt csinált, mint amennyit "segített".

Hetekig tűrtem, de február végén mondtuk neki, hogy mi inkább szeretnénk mást, őt sem akarjuk ezzel terhelni még hónapokig (folyamatosan panaszkodott mellé, hogy milyen fáradt).

Na azóta haragszik, ha megyünk hozzájuk, rám se néz, hozzám sem szól. Hozzánk nem jön, mondta apósom hogy azért, mert hogy itt neki úgy kéne viselkednie, mint egy katonatisztnek.