Apa bevágta a durcát, mindenkire haragszik, de szerintem vicces a szituáció. Ti mit gondoltok erről?
Húgom szeretett volna egy tetoválást, már kb 13 éves kora óta. Sokáig szeszélynek hittük, de most 17 éves, most is szeretné, ő maga rajzolta, tervezte, szépítgette. Nyaranta hennával is megcsináltatja a mintát, hogy lássa hogyan áll.
Apa kijelentette, hogy nem lesz tetkó és hatalams balhét csapott, hogy milyen hülyeség már ez, és csak a csöves punk cigányoknak van tetkó (no komment).
Na ez a vita az egész család füle hallatára zajlott le.
Ez két hete volt, tegnap pedig apa szülei bemutatták a vadiúj közös tetkójukat :D
A csuklójukra varrattak egy egy fél szívet és a szívekbe szívritmus görbéket, ha össze érintik, akkor egy egész szív lesz belőle.
Mondták, hogy ők szolidarítanak az unokájukkal, és ha már 4, lassan öt éve tervezi akkor igenis megérdemli hogy viselje, ha ez minden szíve vágya, és most már ők is büdös cigány punkok.
Apa erre köpni nyelni nem tudott, tegnap egész nap nem szólt hozzánk. Hozzám sem, mert én meg nevettem nagyiékon, anya szintúgy :D
Ma reggel mintha somolygott volna amikor hallotta ahogy a húgom telefonon elnevetgéli a történetet az egyik külföldi barátjának, de még mindig nem lehet szavát venni.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)

![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)

nekem is elég hihetetlen, de ha tényleg így van,akkor nagyon jó fej nagyszüleid vannak.
viszont a húgod szerintem várja meg legalább a 18-at. de én amúgy várnék még vele. a legtöbb ismerősöm megbánta a fiatalon csináltatott tetkókat. több már le is szedette.
mert tényleg sokat változik az ember ennyi idősen.
de persze ő tudja.ha biztos benne,akkor hajrá. apukád meg fortyogjon csak
Nekem 16 éves korom óta van tetkóm, lassan 10 éve. A balhé azért is volt, mert én titokban csináltattam, mármint csak anya tudott róla.
Csak én a kutyám saját mancslenyomatát varrattam a lapockámra, mert akkor halt meg, 15 évig volt a barátom és kellett valami emlék róla ami mindig velem lesz.
Anyukámmal megbeszéltem, ő kísért el a szalonba és a nyilatkozatot is ő töltötte ki, apának nem szóltam. Két évig titokban tudott maradni, de egy nyaralás előtt megmutattam mindenkinek aki még nem látta a családból.
Apa akkor kiverte a balhét, de már nagykorú voltam, úgyhogy nem tehetett semmit. Azt a balhét azért értettem,mert átverve érezte magát.
Nem bántam meg, azóta is szerettel gondolok a kutyámra is meg a tetkómra is.
Nagyiék meg sosem zárkoztak el ezektől a fiatalkori és mindig változó új diliktől. Apa valószínűleg meg épp azért ilyen, mert azt látta, hogy a szülei minden őrültséget megcsináltak ami szembe jött velük. Pl nagyimnak 3 fül piercingje van amit 46 évesen csináltatott, igaz már nem nagyon hordja, mert azt mondja, fáj a füle tőle.
Úgyhogy részemről húgom simán varrathat. 4 éve gondolkodik rajta, mondtam, hogy hennával is fel festetti. Az ő pénze, az ő bőre. Ha megbánja akkor a műtét árát is neki kell megkeresnie. S ráadásul ő is olyan helyre szeretné, ami ruha alatt van.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!