A férjem lánya mindennel engem keres meg, most orvoshoz kéne elvinnem? Finoman hogy beszéljünk az anyjával erről?
16 éves.
Az édesanyja is újraházasodott, lett ott két kisfiú. Ők látványosan jobban vannak szeretve, ezt mondják a nagyszülők, barátok.
Pl. az anyja fél 9-re hordja őket óvodába, a lánynak meg van mondva, hogy járjon biciklivel. Esőben, hóban is. Néptáncol, sokszor van, hogy vinnie kell a viseleteket is magával. Nem egyszer volt, hogy engem hívott 8 előtt kicsivel, hogy el tudnám-e vinni kocsival, mert ömlik az eső és nem tud hogy bemenni. Elmegyek érte, erre látom, hogy a ház előtt mind a két kocsi és mondja, hogy hát anyáék még reggeliznek, nem vitték volna el, vagy csak úgy, hogy az első órára nem ér be.
Mikor szalagszakadása volt, akkor is engem hívott, mert hogy az anyjának mennie kell az óvodába 4-re és hogy nem fog vele ott ülni a váróban estig a kórházban.
Tegnap mondta, hogy szeretne fogamzásgátlót íratni magának, de egyedül fél elmenni az orvoshoz, meg azt sem tudja, kihez kellene, elvinném-e az én orvosomhoz?
Kérdeztem, hogy az anyukája tudja-e ezt, mondta, hogy igen, de annyit mondott neki, hogy kérjen időpontot akkor ő az asszisztenstől, de neki az az orvos így képekről nem szimpatikus.
Ugyanez van, ha fellépésre mennek és ki kell vinni korán a buszhoz. Vagy mikor nyelvvizsgázni kellett mennie.
Úgy vannak vele otthon, hogy ő már nagy, oldja meg az életét, mindennapjait, ahogy szeretné és otthon ne szóljon, ne kérjen segítséget. De közben 16 éves, és közel sincs még a felnőttséghez.
Szívesen segítek neki, nem teher, de szerintem az sem normális hozzáállás egy anyától, hogy az első nőgyógyászati vizsgálatra annyi a reakciója, hogy a kamasz gyereke kérjen időpontot magának és intézze, ahogy szeretné.
Mondjuk ha a pasi már akkor is munkamániás volt és pont ennyire törődött a lányával meg a feleségével mint most, akkor nem is csoda hogy a nőnek kevés volt és a megcsalásig, majd a válásig fajult a dolog.
Engem inkább az lep meg, hogy te megelégszel egy ilyennel. Megsúgom, ha lesz közös gyerek, az ő életében sem lesz jelen. Te fogsz vele cihődni egyedül.
Én is azt mondanám hogy buta vagy, de nem akarok messzemenő következtetéseket levonni, mivel nem ismerlek. Mondjuk inkább azt, hogy naiv vagy, mert az viszont ismeretlenül is egyértelmű a soraidat olvasva.
Viszont kedves embernek tűnsz az alapján, ahogy a lányhoz hozzáállsz. Őt is sajnálom a sztoriban hogy ilyen szülők jutottak neki, de én téged is sajnállak. Gondolom az önértékelésed a béka segge alatt, azért gondolod hogy neked meg kell elégedned egy ilyen pasival. Pedig te is megérdemelnél egy normálisat.
Remélem még időben rájössz majd arra, amit itt sokan írnak.
Jaj uram atyám!Ezért utálom az embereket, miért kell mindenkibe belekötni?
Sajnálom a sok negatív véleményt, szerintem nagyon kedves tőled, hogy foglalkozol a párod lányával. Valószínűleg azért téged hív, mivel benned jobban meg tud bízni, kicsit talán egy barátnőhöz tudom hasonlítani, hiszen nincs sok korkülönbség.
Viszont tényleg nem ártana mondjuk szólni az apukának, hátha ő tud valamit mondani, vagy esetleg megkérdezni a volt feleséget, hogy ez miért így megy.
Sok kitartást, biztosan megoldódik:))
Na jó, én már sajnálom a kérdezőt attól amiket ideokádtatok.
Mi jogon szóltok bele hány év van közte meg a férje között?
Szerintem el tudják dönteni jó-e nekik így vagy sem. Mindig jöttök ezekkel a sztereotipiákkal, hogy maximum a 3 év korkülönbség az ideális. Elárulok egy titkot: nem vagyunk egyformák.
Lehet, hogy a kérdező nem is tervez gyereket, felesleges azzal jönni mi lesz ha majd összejön.
Nézzetek magatokba, mindenkinek akkora szája van itt, a valóságban pedig állitom puszipacsiztok a barátnőtökkel akinek szintén ekkora korkülönbség van a kapcsolatában.
Kérdező, először a pároddal találjátok ki milyen körülmények között szeretnétek beszélni az anyával. Ha nagyon ellenkezik, akkor szerintem is jó megoldás ha hozzátok költözne a lány. A kapcsolatotok ezek szerint úgy is jó.
Sok sikert:)
Ui: pontozzatok le nyugodtan, azzal aztán nagyon kib*sztok velem. Puszi, pacsi:)
Utólag olvasom a sok rosszindulatú kommentet. 2022-ben tényleg olyan furcsa a nagyobb korkülönbség? Nézzetek már magatokba, a kérdezőbe több intelligencia szorult 24 évesen, mint rátok ki tudja hány évesen.
Mit dolgozik? Na és ti? Itt lógtok délelőtt, gondolom nem azért, mert annyira elfoglaltak vagytok....
Ennyi bevarrt seggű, savanyú, rosszindulatú pcsát még nem láttam egy helyen. Sajnálom a férjeiteket!
A korkülönbség gáz. Hogy a férjed nem veszi észre, mennyire szenved a lánya, és két szalmaszálat nem tesz keresztbe érte, az is gáz. (Az, hogy te ennyit segítesz a lánynak, nagyon rendes tőled, a nővérének tekint, nem az anyjának.)
Remélem, egyszer majd megérted, miért baj az, hogy egy 42 éves férfi egy 24 éves éppencsak nővel jön össze, addig is kérlek, legalább gyereket ne szülj neki, minden rád szakad majd, és ez a díszpinty ugyanúgy fog viselkedni a közös gyereketekkel is, mint most a lányával.
Vidd el orvoshoz azt a szerencsétlen lányt addig is, nővérként bízik meg benned, minden mást az anyjával a férjednek kéne intéznie.
48-as te nem értetted amit én írtam, nem várhatja el senki egy 16 éves lánytól, hogy népviselettel biciklivel oldja meg. Ezért írtam, hogy szerintem itt valami csusztatás van, mert melyik szulo tenné ki veszélynek a saját gyerekét, hogy csak így elkuldi,hogy oldja meg. Pláne hogy ott az ovodaskoru, ha a nagyobbal baj lesz, vagy lebetegszik, akkor az ovodaskoru mellol kell ugrania,mert ugye írtad, hogy anyuka hanyagolja a nagyobbat, es a ket kisfiu van jobban szeretve latvanyosan. Magyaran ez dupla problema lenne ilyen szulonek. A szalagszakadasnal egy napot írtal amikor neked kellett mennie a gyerekkel, mert az ovisakert is kellett menni. A tobbinel mi volt? Mert gondolom nem csak egyszer kellett mennie a gyereknek orvoshoz.Gyogytornat is szoktak ajanlani ilyenkor.
De amugy, ha ez így is van, akkor a gyámügy mediálása kéne? Hogy megértse anyuka hogy a gyereke nem nagykoru? Apuka képtelen ezt megbeszélni vele?
Melyik apukanak nem az lenne az első, hogy segít ugy, hogy beszél az exel, de csak ő maga. Amugy meg ugye fogamzásgátló tablettát akar iratni, akkor gondolom nem egy hét utáni ismerkedése van a jelenlegi barátjával, ő hol van ebbe a kérdésben? Ő miben segít a férjed lányának?
Én csak egy dolgot jeleztem és nem értem, mindent te csinálsz,nem apuka. Hol van ebbe a gyerek apja? Persze együgyű vagyok, ok gondold ezt. De én nem mondtam semmilyen jelzot rád csak jeleztem, hogy apuka reszerol sem koser minden ezek alapjan a beszamolok alapjan. Csak a valaszod alapjan kamillaztam, hogy apuka hol van ebben az egeszben. Csak a kerdes elso mondatanal többesszamban veled.
Csak azt jeleztem, hogy vannak olyan dolgok amik apuka feladata es nem a tied, nemcsak hétköznapi értelemben, hanem jogilag is. Próbáltam jelezni, hogy mindent te és te, apuka és a barát sehol nincs. Én ezen kamillaztam leginkabb.
Anyukát már ne is említsük. És te csak az értelmező képességemet méltattad kedves módon. Miközben én csak próbáltam jelezni, hogy anyuka ezt nem várhatja el, és az anyukával való beszélgetésnek csak rajta kívül egy szereplője van, és az apuka. Nem te és apuka. Hogyan tegye? Következetesen, higgadtan, nyugodtan és hatékonyan. Gondolom azért a munkaja is olyan, merítsen onnan! Ezt a helyzetet minél elobb diplomatikusan es kovetkezetesen meg kell oldani, mert hosszabb tavon a gyerek issza meg a levet.
Beszélni az apának kell a gyerek anyjával, nem neked és nem többesszámban neked és az apának.
Egyébként meg egy kamionosnak is van ideje, még akkor is ha hetel, 2 hetel, vagy honapol, beszélni az exével, vagy egy katonának is akik pl. kikuldetésen vannak fontos dolgokban, ha vannak problémák, teremt ra, ha nem akkor mikor dolgozik, akkor mikor mar itthon van, de sanszos hogy videochaten vagy telefonban. Pláne, ha anyuka felnőttnek nézi a saját gyerekét, mert az ilyen elkepzeles is lehet veszelyforras, plane az esoben, hoban valo biciklizes, pl. komolyabb betegseg es stb. Ez ugyanugy veszelyeztetes. És ezzel nem azt akartam írni, hogy találgatom, hogy mi az apa munkája. Csak ugye ezzel azt mondod, hogy tulajdonképpen akkor az apjának sincs ideje kb. fél óra egy óra, hogy szóljon az anyjának a hét egy olyan napján amikor nem dolgozik vagy épp nem reggel megy, hogy a lanyaval amit muvel nagyon nem fer es veszelyezteti a kiskoru lanyukat ugyanugy? De ha annyira nincs ideje, akkor van videochat vagy telefon, ha nem tartja soknak mert mondjuk ez inkább személyes beszéd tárgya, de van mikor nincs mas mod, ha olyan a munkaja.
Hogy beszéljetek vele? Te sehogy. Ez az apa feladata és kötelessége, méghozzá kutya kötelessége.
Az ő gyereke ugyanúgy. Ebből a kérdésből csak az olvasható hogy mindenki passzolja azt a 16 éves életet neked, akit ők maguk hoztak létre, és egyiknek sincs ideje a másiknak meg diplomáciai érzéke ezek alapján, hogy ezt ne tudná megbeszélni az exével egyedül, hogy a lánya még kiskoru es nem zavarhatja biciklire hoban es esoben, es plane nem hagyhatja cserben, mikor a nepviseletes ruhajat is kene vinnie. Ahogy irtad apukanak sincs ideje, ez ugyanolyan problema mint amit anyukara vonatkozo beszamolodban olvastunk. Ha nincs idejuk, akkor legyen otletuk, hogy oldjak meg hogy az az élet biztonsagosan tudjon kozlekedni esoben es hoban, es nem nem biciklin. Ha hanyagolva van, akkor miert nem kervenyezitek a birosagon azt hogy nalatok legyen a gyerek?
Szóval én is jelzem ahogy itt egy páran, hogy pl. ha nem vagy rokon vagy törvényes képviselő pl. térdszakadással az orvos sem adhat információt neked, mert ugye te csak a gyerek apjának a második felesége vagy, nem a vér szerinti anyja és apja. Orvos csakis vér szerinti hozzátartozónak adhat információt, vagy ahogy írták kiskoru esetében kell lenned papírnak. Ugyanígy a nőgyógyász se adhat neked információt az orvosi titoktartás miatt. Magyarán szép és nagyon helyes hogy segítesz neki, ahol tudsz ezzel nincs is probléma. De a probléma ott van, hogy bizonyos helyzetekben mikor sürgős informácio kéne, neked nem adhatnak információt, másrészt meg veled szemben sem fer, nemhogy a gyerekkel szemben. Ez nem csak anyuka sara.
Amugy az is jelzésértékű, hogy 16 évesen már fogamzásgátlót akar szedni. Gyerek még! Tudom ebben a világban már 16 évesek is, de akkor is gyerek, már csak az lenne necces, ha 16 éves létére a barátjával élne egy háztartásban mint a felnőttek. Persze ritka kivetelek vannak mikor engedelyezik a 16 evesnek a hazassagot.
Amugy a polgári jogban a 16 éves is kiskorunak minosul. Méghozzá igy:
14 év alatti kiskoruak,
14 év feletti kiskoruak.
Tehát egy 16 éves tehet jogi nyilatkozatot, de az csak ugy lesz érvényes, ha a törvényes képviselo elozetes beleegyezesevel, vagy utolagos jovahagyasaval. Ezt egy ügyvéd oldalan olvastam es ott nem írtak az orvosrol, csak vasarlasrol, diakmunkarol, szerzodesekrol, vagy ajandekozasrol.
De amúgy a barátja hol van ebben az egészben, ő miért nem segít neki? Mert ebből a barátjából csak az jön le, hogy fogamzásgátló. Apukának és anyukának szerintem ideje lenne komolyabban elbeszélgetni, és apukának meg nem kéne rettegni egy olyan beszélgetéstől, ami neki szülői kötelessége, hiszen van egy lánya.
Amúgy olvasd el a biciklis és néptáncos ruhás részt, nem egyértelmű, hogy egyszer sem vitte magával a ruhát biciklin, mivel írtad, hogy minden helyzetbe ha esik ha fuj biciklivel kellett mennie. Lehet hogy nem tudsz róla, de volt már amikor probalkozott, hogy ne ugrasszon mindig teged, az i s lehet hogy elindult es inkabb visszament es ugy szolt neked. Lehet olyan is amikor vitte csak lehet kozbe lett segítsege, vagy egyszer nagy nehezen biciklit tolva sikerult vinnie, ezek felmerulnek ilyen kerdesnel, plane hogy kerdezted, hogy otthon a ket kocsi de arra az volt a valasz, hogy nem ernek ra. Szoval így felmerul az a kérdés, hogy biztos, hogy nem vitte? Pláne, hogy mindent neki kell megoldania, ez ritka nagy teher egy gyereknek. Barmennyire is 16 eves, o még csak gyerek.
Ha nem a ruhát mást, és az is ugyanugy közlekedésugyileg veszélyes. Gondolom a kislánynak is már teli van a hócipője, nem csak a keze, nyilván nem mindent mond el nektek se.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!