Mit csináljak, ha nem akarok bátyám barátnőjével karácsonyozni?

"Bátyám szerint ez egy jó alkalom hogy rendezzük a dolgot."

"A többiek azt állították megváltozott, meg hogy lépjek túl a múlton"

Szerintem is. Nem "jópofizás" kellene, hanem békekötés - felnőtt módra.

Nem kell a sebeket nyalogatni, őrizgetni, mert az árt az egészségednek, betokozódik, elgennyesedik, és önmérgezően kihat az életed minden területére.

Azóta már "bizonyítottál" magadnak, hogy szükség van a munkádra, és jó is. Hogy egy kamasz - feltehetően irigységből - mit ugatott évtizeddel ezelőtt, az lényegtelen ám.

Megértem az érzéseidet, bár egy kicsit nyitottabb is lehetnél.

Felnőtt korunkra rájövünk, hogy a legtöbbünknek tizenéseves/kora huszonéves korban volt hülyepiçşã, hülyefäşź korszaka, vagy ilyen húzásai, és ezeket utólag szinte mindenki szégyelli és bánja. Valószínűleg a csaj is így van ezzel.

Abban igazad van, hogy a kezdeményezőnek neki kéne lennie, mert te voltál az igazságtalanul megbántott fél (és egyébként ha lenne vér a pucájában, már rég bocsánatot kellett volna kérnie tőled, nem pedig megvárni a karácsonyt, mikor már elkerülhetetlen és a lehető legkínosabb).

Viszont meg is kell adnod a lehetőséget rá. Legyél ott, légy legalább semlegesen udvarias, mintha először találkoznátok. Ne azt lássa, hogy ha közeledni próbálna, még a végén leharapnád a fejét.

Hát nem építeném le a családommal meglévő, egyébként jó kapcsolataimat, még akkor sem, ha a csaj még mindig olyan szemétláda. Szerintem én simán levegőnek nézném a csajt, és ezt megpróbálnám lélekben is, tehát hogy mással foglalkozzak, ne is gondoljak rá, hogy ott van.

Különben ha megváltozott tényleg, és bánja a régi dolgokat, akkor lehet, pont a viselkedésed miatt nem mer kezdeményezni, bocsánatot kérni. Megértem az érzéseidet, mert nekem is volt osztálytársam, aki hasonlót csinált velem (annyi különbséggel, hogy én nem hagytam ott az osztályt meg a sulit miatta, "csak" több mint egy évig voltam az egész osztály céltáblája a csaj miatt, amíg aztán leszállt rólam, mert már nem voltam érdekes), és aztán húszéves osztálytalálkozón újra találkoznom kellett vele, pont szemben ült az asztalnál. Nagyon tanulságos találkozás volt, nem azt mondom, hogy most már kedvelem és megbocsátottam neki, de azt megértettem, hogy az emberek változnak, és a fiatalkori kegyetlenség sokszor szintén egy fájó érzésből, teszem azt, féltékenységből, valami miatti sértettségből fakad. Évek, évtizedek elteltével a legokosabb felnőttként viselkedni, és meglátni, hogyan alakulnak a dolgok. Baromira felszabadító érzés letenni a régi neheztelést, vagy legalább egy részét, nekem elhiheted.